Kultúra

Feloszlik a József Attila Színház társulata

A főváros vezetése levélben kérte az igazgatót, hogy évad végén ne hosszabbítsa meg a színház dolgozóinak szerződését.

“Tarlós István főpolgármester egy hónappal ezelőtt hivatalában fogadta Méhes László igazgatót és a társulatot képviselő Esztergályos Cecíliát. A megbeszélésen világossá tette, hogy a főváros vezetése nem tervezi a színház bezárását, és a társulat a jövőben is a jelenlegi magas színvonalon működhet tovább”, áll a színház MTI-nek eljuttatott közleményében.

“Csomós Miklós főpolgármester-helyettes levele és szóbeli tájékoztatása egy ettől teljesen különböző városvezetői szándékot tükröz. Eszerint igazgatói pályázat helyett színházi célra történő hasznosítási pályázatot írnak ki, vagyis az idén 55 éves József Attila Színház jelenlegi formájában, önálló alkotóközösségként megszűnik, a társulatot feloszlatják.”

Méhes László a csütörtöki rendkívüli társulati ülésen elmondta: továbbra sem világos, miért döntött a színház megszüntetése mellett a városvezetés, hiszen a teátrum nézőszáma és bevételei – Budapesten egyedülállóan – folyamatosan emelkedtek az elmúlt fél évben, az előző évekből örökölt adósságok nagy részét az új színházvezetés visszafizette, és garanciát vállalt a fennmaradó tartozás kiegyenlítésére is.

Az igazgató bejelentette, hogy szolidaritásból júliustól ő maga is lemond posztjáról, ezzel végkielégítéséről is, és a jövőben sem kíván részese lenni a színház épületében működő bármilyen vállalkozásnak. A direktor megköszönte a színház munkatársainak a sokéves munkát, és arra kérte a társulatot, hogy az évadból hátralévő négy hónapban maximális szakmai teljesítményt nyújtva köszönjenek el a közönségtől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik