Kultúra

December 20-án jelenthetik be a Hír TV és az Echo TV összevonását

A Népszava információi szerint a Hír TV-nél és az Echo TV-nél is jelentős létszám-leépítéstől tartanak a két csatorna működésének összehangolása miatt. A két csatornánál attól tartanak, hogy az összevonás úgy történik majd, hogy sokakat elbocsátanak.

Több forrás egymástól függetlenül egy december 20-i dátumot emlegetett a „változások” és leépítések kapcsán. Egyikük úgy fogalmazott, hogy december 20-án jelentik majd be, hogy kirúgják őket, igaz, olyan is volt, aki elmondta, karácsony előtt néhány nappal biztosan nem kerül majd sor erre.

A fideszes hírtévék egymással csatáznak, az ATV könnyedén húz el mellettük
A Hír TV a hatalomátvétel óta durván hullámzó nézettségi számokat produkál. Néhány kivételes naptól eltekintve alig kapcsol valaki az esti műsorra, előfordult olyan is, hogy ötezren nézték a Magyarország élőbent. De mintha az Echo TV jönne fel.

A Hír TV-ben jelenleg leltároznak, sokakban ez is nyugtalanságot kelt, egyesek attól tartanak, hogy ez igazából egy kiárusítást vagy csődeljárást megelőző vagyonfelmérés része, hiszen ha a csatorna átköltözik az Echo TV székhelyére, akkor a jelenlegi székházban nem lesz szükség túl sok mindenre.

A Hír TV-nek azonban 2019 végéig élő szerződése van több szolgáltatóval, ha pedig megszűnne a műsorszolgáltatás, kötbért kellene fizetnie. Az egyik csatorna munkatársa szerint mindkét helyen indulnak új műsorok, és szerinte jelenleg mindkét adó vezetése erőt akar demonstrálni, hogy egy összevonás esetén előnyösebb helyzetbe kerüljön.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik