Kultúra

A fideszes hírtévék egymással csatáznak, az ATV könnyedén húz el mellettük

A két vezető kereskedelmi csatorna, az RTL Klub és a TV2 folyamatos – amúgy egyoldalú – csatározása mellett más érdekességeket is tartogatnak a nézettségi adatok. A legnagyobb magyar hírcsatornákat néztük meg (kivéve az M1-et, mivel a köztévé minden háztartásban fogható), arra voltunk kíváncsiak, mi történt a Hír TV július végi hatalomátvétele után, feltámadt-e a G-napot követő Simicska-évek végeztével, ahogy azt az új vezetőség várta. Az első számok alapján betudhattuk a zuhanást a nyári uborkaszezonnak vagy az átmenet viszontagságainak, de több mint egy hónap távlatából már látszik, hogy az Echo TV kapott egy kéretlen konkurenciát, a két kormánypárti tévé egymással küzd a nézőkért, míg az ATV örülhet a háttérben, könnyen nyeri a napi meccseket: oda vándoroltak át a nézők.

A hatalomátvétel napja a Hír TV-ben: a G-nap előtti állapotot kell visszaállítani
A Hír TV korábbi húzónevei nélkül, a NER bejáratott embereivel folytatja a munkát a Hír TV. Percek alatt vette át az irányítást a NER Simicska Lajos egykori csatornájánál.

Mielőtt azonban részletesen kiveséznénk, milyen hírműsort néznek a magyarok esténként, nem árt egy áttekintés a nyári eseményekről.

  • Simicska Lajos régi üzlettársa, Nyerges Zsolt július végén vette át a Hír TV-t, de hangsúlyozta, hogy tulajdonosként nem fog túlzottan belefolyni a csatorna életébe,
  • tanácsadónak Mészáros Lőrinc médiavállalatától, a Mediaworkstől érkezett Liszkay Gábor,
  • a hatalomátvétel után Szikszai Péter felel a tartalomért, a hírigazgató pedig Mentes Katalin, mindketten az Echo TV-től távoztak még januárban,
  • az új vezetőség visszaállítaná a 2015 előtti állapotokat, amin július óta rendesen dolgoznak,
  • a Hír TV-től többek között Kálmán Olgát, az Egyenesen műsorvezetőjét is elküldték, aki korábban az ATV-n vezette az Egyenes beszédet,
  • a csatorna első új napján már lekeverték Kálmán Olgát, napközben Orbán Viktor miniszterelnök tusványosi beszédét ismételték,
  •  az Egyenesen helyett újraélesztették a Magyarország élőben című háttérműsort.

Augusztus első napján már Huth Gergely a Pesti Srácoktól és Gajdics Ottó a Magyar Időktől tárgyalta ki a Hír TV átadását, hogy ez egy teljesen szokványos menet volt, nincs min csodálkozni. A nézettség már az első napok után nagyot csökkent, de ez még nem jelent semmit, tiszta sor, hogy a lakosságnak időre van szüksége az átálláshoz, akik addig megszokták Kálmán Olgát, nem fogják Huth Gergelyéket elfogadni, és fordítva. Gajdics Ottó összes rajongója sem találja meg egyből a megfelelő gombot a távirányítón, amikor a Hír TV-ről már rég lemondott.

A hírcsatornák esetében a teljes lakosságra érdemes fókuszálni, nagyrészt nem a fiatalabb korosztály és a kereskedelmileg fontos 18-49 évesek nézik a Hír TV-t, az ATV-t vagy az Echo TV-t. Az első Magyarország élőbent húszezerrel kevesebben (39 ezer 816) nézték az előző napi Egyenesennél (59 ezer 925). A számok egyre csak csúsztak lefelé, míg az ATV megerősödött, de az Echo is feljött szeptemberre. A havi közönségarányuk viszont már el sem éri a szinte értékelhetetlen egy százalékot havonta.

Made with Flourish

*Az adatokat szeptember 7-ig látni. 

Július elejétől vettük át az esti műsorok nézettségét: az azért látszik, hogy a Hír TV nagyon hullámzó, a beesés után sem tudott magára találni, és tartani a nézettséget. Az olló egyre nagyobbra nyílik az ATV és a kormánypárti csatornák között.

Olyan is előfordult augusztusban, hogy este hét és nyolc között mindössze ötezren nézték a Hír TV-t, de augusztus 28-án sem érték el a nyolcezret. Ebben az adásban Ungár Péter beszélt az Azonnaliban megjelent cikke után, mikor azt írta, hogy nem szégyen egyetérteni a Fidesszel. De szó volt a nagycsaládosokról, és Orbán Viktor migrációs tárgyalásáról is.

Persze nem nézték minden nap ennyire kevesen a Magyarország élőbent, ugrálnak a számok: míg a váltás előtt nyáron átlagosan 55 ezret hozott Kálmán Olga, addig augusztus elsejétől szeptember 7-ig már ez a szám nem több 19 ezernél. Július elejétől szeptember első hetéig hasonló számokat hozott az Echo TV. Ebből látszik, hogy nézettség szempontjából jobban megérné egyesíteni a kormánypárti csatornákat, így ugyanis csak azt nézhetik végig, hogy az ATV júliusban átlagosan 85 ezer nézőt vonzott esténként az Egyenes beszéddel, augusztus elsejétől a múlt hét végéig pedig már több mint 105 ezret. A közönségarányok tekintetében a Hír TV augusztus másodika óta csak egyszer húzott be egy százalékot, az Echo TV viszont többször is átlépte az egy százalékos lélektani határt.

Az alábbi grafikonon pont ez látszik, napokra lebontva szedtük össze a nézettséget a három hírműsornál.

Made with Flourish
* Az Echo TV-nél 19.05-től látni a nézettséget este 8-ig, erre az idősávra esik a Napi aktuális. 
Kiemelt kép: Kollányi Péter / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik