Közélet

Horn György: az iskola halott, már inkább árt

Szerinte a NER elitje azért választ inkább egyházit, mert az AKG túl szabad számukra.

A csütörtöki HVG portréjában Horn György (a képen jobbra), az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumot (AKG) pedagógiai vezetője felidézi, hogy a nyolcvanas években milyen könnyen áthághatók voltak a hanyatló Kádár-rendszer szabályai.

Nem én voltam a bátor, maga a rendszer is kereste a kiutakat.

Létrehoztak például egy KISZ-en kívüli diákönkormányzatot, amiért a párt KISZ-díjjal jutalmazta, ő pedig a pénzből megvette első autóját.

Most a helyzet más, mert az állam erős, nagy felhatalmazással működik. Ennek ő is tudatában van.

Bár 2010 óta többször veszélybe került az iskola autonómiája, léte, nem fél és nem félti az AKG-t sem.

akg (Alternatív Közgazdasági Gimnázium)
Alternatív iskolaszerzés állami módra
Májusban az Alkotmánybíróság megakadályozta, hogy állami tulajdonba kerüljön az Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG). Egy mostani kormányrendelet ezt nem veszi figyelembe.

Eddig is minden törvényi változáshoz tudtak alkalmazkodni. Úgy látja, ma, aki teheti, kimenekíti a gyerekét a közoktatásból. Szabó Tünde államtitkár is megtalálta azt a nagyon szögletes, elitista iskolát a gyerekeinek, ami leginkább kifejezi az ő és a NER szellemiségét.

Nincs ezzel baj. A NER elitje szerintem inkább az egyházi iskolákat preferálja, a miénk túl szabad számukra.

Rogántól Szijjártóig: magánügy, milyen iskolába járnak a gyerekeik
Szabó Tünde még hivatalos oldalán publikálta gyermekei tanévkezdését, estére magánügy lett az iskola típusa.

Horn György szerint egyébként nem a közoktatás rosszabb, mint 10 vagy 30 éve, hanem a légkör.

Sok oka lehet, hogy valaki magániskolát választ a gyerekének, de azt látom, hogy nálunk a Kádár-korszak végén és mostanában jelentkeztek a legtöbben.

Ezt azzal magyarázza, hogy már egyre többen látják, a mai iskola, amit 150 éve találtak ki, inkább káros, mint hasznos a gyereknek, akit 6 és 18 éves kora között bezár egy munkahelyre, noha a tudást másként is meg lehet szerezni.

Riasztja a szülőket az állami iskola
Soha ennyien nem jelentkeztek még alternatív iskolákba mint az idén, pedig a finanszírozás egyre inkább a családra hárul.

Horn György régóta tudja, hogy az

iskola, bárhogy próbáljuk megújítani, halott.

Azt ő sem tudja, mi a megoldás, ha tudná, azt csinálná.

A magyar iskola jelenleg nincs fejleszthető állapotban
Az oktatáskutató már évek óta pánikban van, az alternatív iskola igazgatója pedig abban sem biztos, hogy egyáltalán szükség van iskolákra.

Kiemelt kép: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik