Foci

Minden csatár ilyen kezdésről álmodik

2-0-ra győzött az Inter a Cagliari ellen az olasz labdarúgó-bajnokság hetedik fordulójában, és ezzel beérte pontszámban a harmadik helyezett, de eggyel kevesebb meccset játszó Sassuolót.

Az Inter szerdán a PSV vendége lesz a BL-ben, így Luciano Spalletti úgy döntött, pihentet néhány húzóembert, ezáltal pedig lehetőséget ad pár olyan játékosnak, aki eddig kevesebbet játszott.

Így került be a kezdőbe a nyáron igazolt argentin Lautaro Martínez, aki a 12. percben befejelte Dalbert beadását, vezetést szerezve az Internek.

A 21 éves argentin csatárnak ez volt az első kísérlete a gólszerzésre a Serie A-ban, és egyből eredményes tudott lenni.

A Cagliarinak a második félidőben volt egy kezezés miatt jogosan elvett gólja, az Inter viszont tudott szeretni egy szabályosat is, nem is akármilyet, Matteo Politano gyönyörűen tüzelt a kapu jobb oldalába.

Az Inter ezzel zsinórban három bajnokit húzott be, és ha idevesszük a Tottenham elleni BL-meccsét is, akkor már négyes győzelmi sorozatot épített.

Serie A, 7. forduló:

Internazionale – Cagliari 2-0 (1-0)
gól: L. Martínez (12.), Politano (89.)

AS Roma – Lazio 3-1 (1-0)
Juventus – Napoli 3-1 (1-1)

 

vasárnap:
Bologna – Udinese 12.30
Chievo – Torino 15.00
Fiorentina – Atalanta 15.00
Frosinone – Genoa 15.00
Parma – Empoli 18.00
Sassuolo – Milan 20.30

hétfőn:
Sampdoria – SPAL 20.30

 

A tabella:
1. Juventus 7 16-5 21 pont
2. Napoli 7 13-10 15
3. Sassuolo 6 14-8 13
4. Internazionale 7 10-5 13
5. Lazio 7 10-9 12
6. AS Roma 7 14-10 11
7. Fiorentina 6 12-5 10
8. Genoa 5 9-10 9
9. SPAL 6 4-6 9
10. Udinese 6  7-6 8
11. Sampdoria 6 9-3 8
12. Parma 6 6-8 7
13. Atalanta 6 9- 8 6
14. AC Milan 5 8- 8 6
15. Torino 6 5-7 6
16. Cagliari 7 4-9 6
17. Empoli 6 5-7 5
18. Bologna 6 2-7 4
19. Frosinone 6 0-16 1
20. Chievo 6 5-15 -1

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik