Foci

Nincs Roma-meccs mostanában sarkazós gól nélkül

Római derbivel indult a Serie A 7. fordulója, és az ezúttal pályaválasztóként fellépő Roma várhatta feszültebben a meccset,

hiszen 8 pontjával mindössze a 10. helyen porosodott, míg a négy ponttal többet gyűjtő Lazio a negyedik pozíciót foglalta el.

Az első húsz perc a Lazióé volt, a kékek körbelőtték a kaput, a legközelebb Immobile állt a gólhoz, de mutatós kapáslövése egy védőn megcsúszva ment fölé.

Aztán magához tért a Roma, Dzeko gyönyörűen hozta helyzetbe magát, de lövését Strakosha védte, majd El Shaarawy maradt le egy beadásról, mert úgy tűnt, nem sikerült eldöntenie, hogy fejjel vagy lábbal érjen bele a labdába.

Az első félidő végén egy óriási kavarodás után szerezte meg a vezetést a Roma, El Shaarawy ütközött egy védővel és a kapussal, majd Cáceres bénázott egy sort, így a labda Pellegrini elé került, aki a kapunak háttal állva besarkazta.

A gól érdekessége, hogy Pellegrini csereként állt be a megsérült Pastore helyére, aki korábban már két sarkazós gólt is szerzett ebben a szezonban.

A második félidő egy ideig csendesen csordogált, aztán Fazio volt túlságosan bizonytalan a saját kapuja előtt, a Lazio gólzsákja, Immobile pedig lecsapott a lehetőségre, és kilőtte a hosszú sarkot.

Mindössze négy percig volt 1-1 az állás, aztán visszavette a vezetést a Roma, Kolarov csavart szabadrúgásból a bal sarokba, és ebben talán Strakosha is benne volt.

Kolarov korábban a Lazióban is játszott, és a svéd Arne Selmosson mellett ő a második, aki elmondhatja magáról, hogy mindkét római csapatban gólt szerzett egy fővárosi derbin.

A 86. percben Fazio jóvátette a hibáját, Pellegrini szabadrúgása után nagy erővel fejelt a jobb felsőbe, a szurkolók, valamint a Roma-játékosok gólöröméből pedig pontosan érezni lehetett, mit jelent egy győztesen megvívott derbi.

Serie A, 7. forduló:

Roma – Lazio 3-1 (1-0)
gól: Pellegrini (45.), Kolarov (71.), Fazio (86.), illetve Immobile (67.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik