Kultúra

Átadták az Artisjus-díjakat

A Solaris együttes, Bencsik-Kovács Zoltán, Szűcs Krisztián, Hobo, Sebestyén Áron, Sári József, Tallér Zsófia, Bella Máté és László Mária kapott elismerést.

Az Artisjus-díj a kortárs magyar zeneművészeti és irodalmi alkotótevékenységet ismeri el, az év kiemelkedő szerzőit öt irodalmi és kilenc zenei kategóriában díjazza. Az irodalmi díjazottak névsorát tíz nappal ezelőtt már nyilvánosságra hozták.

Az év könnyűzenei produkciója díjat a Solaris zenekar kapta, amely harminc éve megjelent Marsbéli krónikák című lemezének anyagát, valamint annak 2014-ben kiadott folytatását mutatta be tavaly októberben a Művészetek Palotájában. Az 1980-ban alakult Solaris külföldön is ismertté vált a progrock zenei színtéren.

Az év könnyűzeneszerzőjének járó Artisjus-díjat Bencsik-Kovács Zoltán, a Szegedről indult Honeybeast zenekar dalszerző gitárosa kapta. A Honeybeast számára az első sikert 2010-ben a Portugál című dal hozta, az eddigi legnagyobb sláger A legnagyobb hős, amely A Dal című műsorban tavaly a döntőig jutott, a MAHASZ 2014-es eladási toplistáján az első helyen végzett, a YouTube-on több milliós nézettséget ért el.

Az év könnyűzenei szövegírójának Szűcs Krisztiánt, a közönségtől idén búcsúzó 20 éves Heaven Street Seven zenekar alapító énekesét, gitárosát választották Húszezer éjszakás kaland című daláért. Az együttes 2005-ben Fonogram-díjat kapott, 2006-ban a MIDEM fesztiválon European Breakthrough Awardban részesült. Szűcs Krisztián a HS7 mellett dolgozott Yonderboi-jal, a Neóval, a Budapest Bárral, részese volt a Rájátszás produkciónak.

Hobo (Földes László) könnyűzenei szövegírói életműdíjban részesült. Korábbi zenekara, a Hobo Blues Band (HBB) 1978-tól 2012-ig létezett, azóta a Hobo és Bandájával lép fel. Pályája fontosabb állomásait zenei albumok, film- és színházi szerepek, könyvek, önálló estek alkotják. 2010-ben a Circus Hungaricus című lemezért az év könnyűzenei szövegírójának járó Artisjus-díjat kapta, egy évvel később Kossuth-díjban részesült, 2013 óta a Nemzeti Színház társulatának tagja.

Az év fiatal könnyűzenei alkotója díjat Sebestyén Áron kapta. A középiskolát és a főiskolát egyaránt dzsesszzongora szakon végezte, majd találkozott Csemer Boglárka Boggie énekesnővel, akivel sajátosan üde stílust alakítottak ki, amelyben a dzsessz és a sanzon elemei keverednek. Eddig két albumot készítettek, közös daluk, a Parfüm klipje 30 millió feletti megtekintést hozott, a Wars for Nothing az idei Eurovíziós Dalfesztiválon szerepel.

Az év komolyzenei művének járó Artisjus-díjat Tallér Zsófiának Pert Em Heru (Kilépés a fénybe) című oratóriumáért, valamint Sári Józsefnek Novellette No.4/b klarinétra című alkotásáért ítélték oda. Tallér Zsófia zeneelmélet-tanári, majd zeneszerzői diplomát szerzett a Zeneakadémián. Számos színházi és filmes produkció zenei vezetőjeként, zeneszerzőjeként dolgozott, 1999 óta tanít a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, korábban a Zeneakadémián is oktatott. Erkel Ferenc- és Fonogram-díjas. Az Egyiptomi halottaskönyv részleteinek felhasználásával készült Pert Em Heru – Kilépés a fénybe oratóriumot a Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny felkérésére komponálta 2014-ben. A darabot a debreceni Kodály Kórus a Kodály Filharmonikusok és neves szólisták közreműködésével mutatta be.

Sári József a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán diplomázott 1962-ben. 1971-től az NSZK-ban dolgozott zeneszerzőként, előadóként, zenetanárként; 1984-ben tért haza. Volt a Zeneakadémia zeneelmélet tanszékének vezetője, majd habilitált, egyetemi tanári kinevezést kapott. Erkel Ferenc-, Artisjus- és Kossuth-díjas. A Novellette No.4/b klarinétra készült rövid zenei elbeszélés.

Az év fiatal komolyzenei alkotója díjat Bella Máté kapta. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen diplomázott 2011-ben, darabjait idehaza és külföldön is bemutatták. Színházi kísérőzenékkel és popzenével is foglalkozik, többször szerepelt A Dal című műsorban.

Az év magyarnóta-szerzője László Mária lett. A több évtizedes szerzői munkásságot maga mögött tudó művész a díj történetében a harmadik női nótaszerző.

Az irodalmi díjazottak is a keddi ünnepségen vehették át az elismeréseket. Az Artisjus Irodalmi Nagydíjjal Kukorelly Endrét tüntették ki, irodalmi díjat kapott továbbá Szijj Ferenc, Háy János, Károlyi Csaba és Szilágyi Márton.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik