Kultúra

Cserhalmi kilépett az MMA-ból

Bár két napja lépett be, máris kilépett a Magyar Művészeti Akadémiából Cserhalmi György.

Cserhalmi menedzsere most intézi a kilépéssel kapcsolatos teendőket. A színész az atv.hu-nak azt mondta, a stílussal és a hangnemmel volt a baja, az akadémiai jelölés során még nem voltak aggályai, de Fekete György közelmúltbeli megnyilvánulásai hamar ráébresztették arra, hogy nincs helye ebben a társaságban. Az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor az MMA szombati gyűlésén megjelent tiltakozó fiatalokat kivezettették a helyszínről ahelyett, hogy hellyel kínálták volna őket és meghallgatták volna az érveiket – mondta el a lapnak a Kossuth-díjas színművész.

Cserhalmi Györgyöt – 42 másik művésszel együtt – épp ezen a szombati gyűlésén választotta rendes tagjai közé a Magyar Művészeti Akadémia.

„Miután a tagság egy év múlva lép életbe, addig eldönti, marad-e vagy sem, tetszik-e neki vagy nem, s kérdés, hogy az MMA marasztalja-e majd” – mondta még az ülés előtt Cserhalmi a Népszabadságnak. Hozzátette, hogy megtisztelőnek tartja a felkérést a tagságra és örül, hogy tehet valamit a közéletben. Fekete György Konrád Györggyel kapcsolatos kijelentéséről azt mondta, Konrád már a szocializmusban is a példaképe volt, s ez ma sem változott. Nem érti, miért vették el Gulyás Gábortól a Műcsarnokot, úgy véli, a MMA tagjai megmenthették volna az intézményt. A lap kérdésére, mi szerint befolyásolja-e belépését az, hogy az MMA-tagság havi fizetéssel jár, ezt válaszolta: ” Ha kapok pénzt, akkor nyilván azt valakitől elveszik. Nekem is fájna, ha tőlem vennék el.”

Fekete György elnök kijelentései és vezetési stílusa miatt többen – például Fehér László festőművész, Nagy József koreográfus, Ekler Dezső építész, Korniss Péter fotóművész, Bukta Imre képzőművész és Novák Ferenc koreográfus – már kiléptek a Magyar Művészeti Akadémiából és a hétvégi közgyűlésre tiltakozó nyilatkozatot is kiadtak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik