Nagyvilág

Eltemették John McCaint

Végső nyugalomra helyezték vasárnap az annapolisi Haditengerészeti Akadémia területén a nemrég elhunyt John McCain arizonai szenátort, háborús veteránt, a 2008-as amerikai elnökválasztás republikánus jelöltjét.

Az akadémia kápolnájában szűk körben rendezett szertartás után a gyászolók menete, a szenátor koporsóját szállító, ló vontatta lőszerkocsi mögött vonult az akadémia temetőjébe, a Severn folyóra néző füves dombra, ahol végakarata értelmében néhai hű barátja, Chuck Larson tengernagy mellé temették.

A menetben a szenátor özvegye, Cindy McCain és gyermekei mögött a családtagokon és barátokon kívül ott voltak McCain 1958-ban végzett akadémiai osztályának tagjai, katonai vezetők és kadétok is. Délután négy óra körül katonai repülőgépek húztak el a magasban, tisztelegve a haditengerészet egykori pilótája előtt, aki több mint öt évet töltött hadifogságban, miután gépét Vietnam felelt lelőtték.

John McCain: Szerettem az egész életemet
Nyilvánosságra hozták a szombaton elhunyt szenátor utolsó üzenetét.

A katonai tiszteletadással kísért szertartáson megszólalók egyike, Lindsey Graham szenátor elmondta, úgy fog megemlékezni az augusztus 25-én 81 éves korában elhunyt John McCainről, mint aki mindenki másnál jobban tisztelte a katonákat, önként vállalt hátországuk volt, utazott, ahova ők mentek, és sohasem hagyta, hogy megfeledkezzenek róluk.

Búcsúbeszédet mondott David Patraeus nyugállományú tábornok, a CIA volt igazgatója és McCain Jack nevű fia is.

McCain gyászszertartása szerdán és csütörtökön kezdődött Arizona államban, ahol a család vett tőle búcsút, de megjelent Joe Biden volt alelnök és több más neves személyiség is. Koporsóját pénteken ravatalozták fel a washingtoni Capitoliumban, ami a Kongresszus tiszteletét jelző, ritka megtiszteltetésnek számít.

John McCain: Szerettem az egész életemet
Nyilvánosságra hozták a szombaton elhunyt szenátor utolsó üzenetét.

A szenátor Donald Trump elnök egyik legszókimondóbb bírálója és ellenfele volt a kormányzó republikánus párton belül.

Szombati washingtoni búcsúztatása, amelyet nagyrészt ő maga tervezett el, megfigyelők szerint úgy volt megkoreografálva, hogy nyílt kiállás legyen a pártokon átnyúló összefogás mellett, és kifejezze McCainnek a jelenlegi elnök tevékenysége miatt érzett aggodalmát.

A washingtoni Nemzeti Székesegyházban tartott búcsúztatón – amelyre a hivatalban lévő elnököt nem hívták meg – Barack Obama és George W. Bush volt demokrata, illetve republikánus párti elnök is beszédet mondott, méltatva John McCain személyiségét és politikai pályáját.

(MTI, kiemelt kép: Europress/Alex Edelman / CNP)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik