Foci

Összehozott tizenegyesekkel és piros lapokkal ássa saját sírját a Kisvárda

Négy meccs után 0 ponttal, 0 szerzett góllal, mínusz tizenegyes gólkülönbséggel áll az NB I újonca, az első élvonalbeli évét teljesítő Kisvárda, amely szombaton már az újonnan átadott stadionjában fogadta a Ferencvárost.

A Kisvárda továbbra is pont nélkül áll az NB I-ben
Kikapott szombaton a Puskás Akadémia és a Diósgyőr is.

A vége 2-0 lett a fővárosiaknak, de a Kisvárda megkönnyítette az ellenfél dolgát, a 32. percben a fejét elvesztő és a játékvezető arcába mászó Anton Sinder, a hajrában pedig a Matias Rodríguezt egy óvatlan mozdulattal fejberúgó Teodorosz Beriosz kapott piros lapot.

Fülön talpalta ellenfelét a Kisvárda görög légiósa
Meglehetősen brutális szabálytalanságot követett el az NB I újonca a Fradi ellen.

Az első fordulóban, a címvédő Videoton ellen Vári Barnabás a 12. percben szállt ki a meccsből egy kiállítás miatt,

úgyhogy az újonc négy kör alatt már három piros lapot szedett be. 

De ez még nem minden, ugyanis mind a négy fordulóban ítéltek tizenegyest a Kisvárda ellen, igaz, a Videoton és az Újpest ellen a brazil kapus, Luiz Felipe Ventura hárítani tudott.

A Kisvárda irányítását Dajka László veszi át, a korábbi válogatott csatárnak először a fejeket kell rendbe tennie, mert a sok kiállítás és tizenegyes arról árulkodik, hogy ezen a téren komoly gondok vannak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik