Kultúra

Koreai kasszasikerek Budapesten

Öt koreai kosztümös filmet tekinthet meg a közönség eredeti nyelven, magyar felirattal május 5. és 9. között a Koreai Kulturális Központban - tájékoztatta az intézmény az MTI-t.

Május 5-én Az arcismerő című filmet vetítik, amely a 2013-as év egyik legnagyobb dél-koreai kasszasikere. A koreai Oscarnak számító Nagyharang díjból (Grand Bell Awards) hatot is begyűjtött, többek között a legjobb film, a legjobb rendező és a legjobb férfi főszereplő kategóriájában. A film főszereplője egy tehetséges férfi, aki az emberek arcvonásaiból képes megjósolni a jövőjüket. Amikor az egyik leghíresebb kiszeng (szórakoztató hölgy) munkát ajánl neki, az arcfelismerő nem tud ellenállni a pénz csábításának, így egyenesen egy gyilkossági nyomozás kellős közepébe csöppen.

A Hvang Dzsini című mozgóképet május 6-án tekinthetik meg az érdeklődők. Hvang Dzsini az erkölcsös arisztokrata leányok életét éli a Csoszon-dinasztia idején, ám élete gyökerestől megváltozik, amikor kiderül, valójában törvénytelen gyerek és így társadalmilag az alsóbb osztály tagja. A 16. században élt Hvang Dzsini bámulatos szépségéről, kivételes intellektusáról és öntudatos, független személyiségéről volt híres. A nagy sikerű tévésorozat után 2007-ben bemutatott moziváltozat filmzenéjét és kosztümjeit is Nagyharang díjjal jutalmazták.

Május 7-én a Mennyek harcosai című film látható. A 2005-ben bemutatott kosztümös akció-vígjáték sikeresen vegyíti a különböző műfajokat, az időutazást, a háborús filmet, a történelmi drámát, miközben a két Korea közötti, a kétezres évek elején tapasztalt közeledésre építve a nemzetegyesítés vágyát is megtestesíti. A film története szerint az ezredforduló idején a két Korea egy szigorúan titkos projekt keretében megkezdi az atombomba kifejlesztését. Egy érkező üstökös azonban keresztülhúzza a terveket: a katonákból és tudósokból álló csapatot visszarepíti az 1570-es évekbe.

A királyi udvar intrikáiról és az egymásnak feszülő érdekcsoportok viszályairól szól A király ágyasa című film, amelyet május 8-án tekinthet meg a közönség. Amikor a király anélkül hal meg váratlanul, hogy kijelölte volna utódját, megindul az udvarban a különböző frakciók harca a trónért és az életben maradásért.

Május 9-én vetítik az Árnyak a palotában című mozgóképet, amelynek története szerint a király ágyasának udvarhölgyét holtan találják szobájában. Látszólag öngyilkosság történt, azonban a vizsgálatot végző udvari nővér bizonyítékok sorát vonultatja fel, amelyek megerősítik, hogy az udvarhölgy gyilkosság áldozatává vált, valamint arra is rávilágít, hogy a szigorú szabályok ellenére a nő nem sokkal korábban gyermeknek adott életet. A nővér saját szakállára nyomozni kezd a gyilkos után.

A tavaszi “koreai mini filmhetet” első alkalommal rendezik meg a Koreai Kulturális Központban. A belépés díjtalan, azonban előzetes regisztráció szükséges az intézet hivatalos weboldalán keresztül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik