Sport

„Nem kellene ezt a csapatot annyira leírni, mint ahogyan sok újságíró teszi”

Az eddig finoman szólva is a várakozások alatt teljesítő magyar férfi vízilabda-válogatott tagjai pénteken, egy közös vacsora keretében próbálták oldani a feszültséget.

Volt egy kötetlen esténk együtt, persze ettől nem várunk semmilyen csodát, de ez is része annak, hogy még inkább csapattá kovácsolódjunk, ami később segíthet abban, hogy elinduljunk az úton. Elöl vannak a gondok, pedig a helyzeteink megvannak, hátul igazából rendben vagyunk. Megyünk azonban tovább, és keményen dolgozunk azért, hogy megforduljon a dolog

– nyilatkozta egy nappal a németek elleni 4-4-et követően Erdélyi Balázs. Az OSC játékosa hangsúlyozta, ez továbbra is ugyanaz a csapat, amely a világliga budapesti szuperdöntőjében a Duna Arénában döntőzött és kiválóan játszott.

Nem kellene ezt a csapatot annyira leírni, mint ahogyan sok újságíró teszi ezt a jelen pillanatban, és ezzel az általános renoméját is rontja a sportnak. Aki látta az elmúlt világeseményeket, az tudhatja, jobban tudunk játszani.

A hollandokkal a nyolc közé jutásért vívandó vasárnapi összecsapással kapcsolatban megjegyezte, korábban a németek elleni mérkőzésről is azt gondolták, hogy jó lesz felhozónak, végül nem így lett, de bíznak benne, hogy ezúttal változik a helyzet. Manhercz Krisztián szerint is jól sikerült a vacsora, kicsit ki tudtak kapcsolódni.

Ennek az volt a lényege, hogy újra meglegyen az a kapcsolat minden játékos között, amely néhány hete a világligában még megvolt. Ez a dolog egy kicsit megakadt, de biztos vagyok benne, hogy újra fog indulni

– mondta.

A magyar férfiválogatott a csoportkört Grúzia 12-5-ös legyőzésével kezdte, majd ugyanilyen végeredményű vereséget szenvedett az olaszoktól, és ezt követte a németekkel játszott 4-4-es döntetlen. Märcz Tamás csapata így a csoport második helyén végzett, és a nyolc közé jutásért Hollandiával játszik, ha továbbjut, akkor a negyeddöntőben pedig a címvédő és olimpiai bajnok Szerbia várja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik