Sport

A férfi pólósok győzelemmel kezdték az Eb-t

Győzelemmel kezdett a magyar férfi vízilabda-válogatott a barcelonai Európa-bajnokságon. Märcz Tamás csapata az A csoport hétfői nyitányán 12-5-re nyert Grúzia csapata ellen. A két csapat legutóbb februárban az Európa Kupa kecskeméti selejtezőben találkozott egymással, a magyarok akkor 16-5-re nyertek.

Érdekes jelenettel indult a találkozó, az első támadásban ugyanis a kapujából kimozduló Nagy Viktort kiállították, így Vámos Mártonnak kellett volna védeni, de nem tudott hárítani. Pillanatok alatt jött a fordítás, az első negyed pedig végül 3-1-s eredménnyel ért véget. A következő játékrészt már magabiztosan hoztuk, ráadásul Nagy is ötméterest védett, a szünetben csak 5-3-mal mentünk.

Fordulás után megint a grúzok kapták el a fonalat, szerencsére a magyarok egy negyeden át tartó gólcsendjét Manhertz Krisztián megtörte és a mérkőzés háromnegyedénél három góllal vezettünk. A zárónegyedben aztán hibátlanul védekeztünk, gólt sem kapta, 12-5-re nyertek a mieink.

A magyar válogatott szerdán az olaszokkal játszik rangadót, az összecsapásnak a presztízsen túl várhatóan a csoportelsőség és az azzal járó közvetlen negyeddöntő – ott pedig egy könnyebb ellenfél – lesz a tétje.

Végeredmény – vízilabda, férfi Európa-bajnokság, 1. csoportmeccs

Magyarország-Georgia 12-5 (3-1, 2-2, 3-2, 4-0)

Kiemelt fotó: Illyés Tibor/MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik