Nagyvilág

Szabadnapján adta életét a barlangban rekedt gyerekekért a thai hős

A 37 éves Szaman Gunan önként vett részt a barlangban rekedt focicsapat mentésében. Az egykori thaiföldi haditengerész oxigéntartályok szállítása közben vesztette el az eszméletét. Bár testét sikerült kihozni a barlangrendszerből, újraéleszteni már nem tudták.

A helyi idő szerint péntek éjszaka elhunyt Szaman Gunan a thai haditengerészet elit kommandójának, a Víz Alatti Romboló Akciócsoportnak nevezett egységnek a tagja volt. A csapatnál komoly hangsúlyt fektetnek a víz alatti műveletekre, így Gunan kifejezetten jó búvárnak számított. A férfi a hadseregben tizedesi rangig jutott.

A thai haditengerészet szerint Gunan 2006-ban szerelt le, majd biztonsági őrként helyezkedett el a bangkoki Szuvarnabhumi reptéren. Az ex-kommandós emellett triatlonozott, és állandó kapcsolatban volt egykori egységével.

Gunan a mentőakció hírére szabadságot vett ki reptéri munkahelyén, a múlt héten pedig csatlakozott a csapathoz a Tham Luang-barlangnál.

Gunan a művelet során egyike volt annak a 28 egykori katonának, akiket vízi, légi és szárazföldi harcra egyaránt kiképeztek (ők az úgynevezett „fókák”, azaz SEAL-ek, a Sea, Air and Land rövidítés után).

Kép: AFP Photo / Royal Thai Navy

A helyszínen Gunan feladata az volt, hogy oxigéntartályokat helyezzen el a járatban, ezzel segítve a mentésre induló aktív SEAL-eket. Az efféle művelet rutinnak számít a hasonló akciók során.

A körülmények nem ismertek

Azt, hogy pontosan mi okozta Gunan halálát, egyelőre nem tudni. A haditengerészet hivatalos közleménye alapján az egykori kommandós helyi idő szerint pénteken éjjel 1 óra körül vesztette el az eszméletét a járatban, miközben a mentőbúvárok elhasznált tartályait juttatta vissza a 3-as számú kamrához, azaz a műveleti bejárathoz.

Mikor Szaman elhelyezte a dobozokat, elindult visszafelé, és míg visszatérőben volt, elvesztette az eszméletét. A partnere megpróbálta elsősegélyben részesíteni, de amikor az erőfeszítés sikertelennek bizonyult, visszahozta a hármas kamrához

– nyilatkozta Arpakorn Jookongkaev ellentengernagy. A tiszt hozzátette, a kamrában megpróbálták újraéleszteni a férfit, de Gunan többé nem tért magához.

Kép: AFP Photo / Royal Thai Navy

Bár az első hírek szerint az ex-katona halálát az okozta, hogy elfogyott az oxigénje, szinte kizárható, hogy egy ilyen jól megtervezett akció során, egy ilyen jól képzett búvár palackjából kifogyjon a gáz. Sokkal valószínűbb tehát, hogy egyéb probléma adódott.

Mint ismert, a Tham Luang-barlangot nagy mennyiségű víz árasztotta el, emiatt estek csapdába a 11-16 éves gyerekek és edzőjük. Az egész rendszer ugyanakkor nincs víz alatt.

A víz legalább négy területet árasztott el a barlangban, a többi rész viszont száraz, vagy csak részben áll víz alatt. Ez azt jelenti, hogy a mentés során a búvároknak összesen mintegy 2 kilométernyi szakaszon kell oxigénpalackokat használniuk, a járat többi részén feljöhetnek a felszínre.

Ez azonban újabb veszélyt rejt magában.

A részben száraz szakaszoknál ugyanis nem lehet pontosan tudni, hogy milyen az oxigénszint. A vízből feljövő búvár pedig puszta lélegzetvétel alapján nem képes megállapítani, hogy mennyi oxigén is áramlott a tüdejébe.

Elképzelhető, hogy Gunan rossz helyen jött fel a vízből, nagyot szippantott egy üregben, majd visszatért a víz alá. Nem vette észre ugyanakkor, hogy nem jutott kellő oxigénhez, így a víz alatt elvesztette az eszméletét. Mindez természetesen csak feltételezés, a haditengerészet ugyanis egyelőre nem árult el túl sok részletet az esetről.

Megmutatta a barlang veszélyeit

A haditengerészet közleménye alapján Gunan halála komoly veszteség, az akció résztvevőit ugyanakkor kiképezték arra, hogy megbirkózzanak az efféle helyzetekkel. A csoport vezetői szerint az eset emiatt nem befolyásolja a mentés sikerességét.

A tragédia ugyanakkor rávilágított a mentőakció kockázatára.

Gunan halála megmutatta, hogy milyen veszélyeket is rejt az elárasztott rendszer, és hogy a mentőcsoport eredetileg miért akart várni a focicsapat kimentésével. Egy profi, tapasztalt búvárral megtörténhet, hogy kifogyott az oxigénből, ez pedig azt jelenti, hogy a gyerekeket, akik közül sokan még csak úszni sem tudnak, hatalmas kockázatnak teszik ki a mentéssel.

Az idő azonban a monszun miatt szorít, ezért a hétvégén megkezdték a kimenekítést, az első gyerekeket pedig már fel is hozták a járatból.

Barlangban rekedt gyerekek: mit tudunk a mentésről?
Négy csoportra osztják a fiúkat, az edző az utolsóban lesz.

A mentők Gunan haláláról nem számoltak be a barlangban rekedt fiataloknak, a kimenekítéshez ugyanis nemcsak komoly fizikai, de lelki erőre is szükségük lesz a gyerekeknek.

 (Via: BBC, USA Today, The New York Times, Bangkok Post, kiemelt kép: AFP Photo / Thai News Pix / Panumas Sanguanwong)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik