Belföld

Tordai Orbánról: „a csávónak teflonból van az arca”

2000 milliárd. Ezzel is érvel, amikor azt mondja, neki nem miniszterelnöke a Fidesz vezére.

A Független Hírügynökségnek magyarázza el Tordai Bence nagy botrányt kavaró parlamenti stílusának hátterét. Az interjú végén derül ki, hogy felszólalása lényege az volt, az ország Orbán Viktor politikája miatt kétezer milliárddal kevesebb pénzhez juthat a következő uniós költségvetésből. Egy felelős kormányfő ekkora veszteséget soha nem okozna a hazájának.

 Ezért sem tekinthető valódi miniszterelnöknek Orbán Viktor.

A Párbeszéd politikusa teljesen tudatosan nevezte Orbán Viktort hataloméhes pártelnöknek, tagadta meg a miniszterelnöki titulust. A kormányfő hatalmát ugyanis 2011 óta illegitimnek tartja.

Orbán és társai nem kaptak felhatalmazást az alkotmány átírására, a választási törvény Fideszre szabására, vagy a független hatalmi ágak bedarálására.

A kormánypárt társadalmi vita nélkül, nyers erőből építette ki a pártállamot, tette lehetővé a közpénzek folyamatos eltüntetését.

Hisz a szavak erejében

Abban bízik, hogy ha vele együtt milliók nem mondják Orbánt  miniszterelnöknek, akkor tényleg nem lesz az.

Azért kell a hatalmát állandóan megkérdőjelezni, nehogy bárki azt higgye, hogy a Fidesz-vezér uralkodása megváltoztathatatlan természeti törvény.

Sokan hiszik, hogy Orbán Viktor megingathatatlan, leválthatatlan, de ő lerombolná ezt a kikezdhetetlennek tűnő tekintélyt, és azért nevezi csak pártelnöknek, mert csak a Fidesz érdekeit tartja szem előtt, nem az országét. Nagy bajnak tartja, hogy egy generáció már csak az Orbán-rezsimet ismeri.

A „csicska” ízlése ellen való

Azért titulálta Orbánt mégis Putyin csicskájának, mert ezt a kifejezést használta a Fidesz Simicska ürügyén a Jobbik ellen, és nem is tud indulatok nélkül beszélni a paksi bővítésről.

A beruházás a nemzet helyett Putyin érdekeit szolgálja,

ilyen értelemben valóban csicskázás, ráadásul nyilvánvalóan hazaárulásnak minősül.

Az ilyen politikával szemben kötelező a drasztikus stílus, ami még mindig nincs arányban azzal a politikai bűncselekménnyel, amit a kormány elkövet az ország ellen.

Az elmúlt nyolc év bűnei

Nem bánta, hogy ezért kitiltották a parlamentből, most sem csodálkozott, hogy megvonta tőle a szót, és az sem zavarta, hogy Orbán Viktor arcán csak gúny látszott, mert tudja,

hogy annak a csávónak teflonból van az arca, lepereg róla minden.

Az Országgyűlés tekintélye nem miatta, hanem az elmúlt nyolc év kormányzása miatt rogyott meg, hiszen a törvénygyárat arra használja a Fidesz, hogy lepapírozza a lopást. Pontosan tudni lehet, hogy egy-egy törvényt melyik cég érdekében alakítják át.

Minden paragrafus forintosítható

Ha a sporttörvényhez nyúlnak hozzá, már valószínűsíteni lehet,

hogy a Vajna – vagy rövidesen a Mészáros Lőrinc – kezében lévő TV2-nek juttatnak milliárdos összegeket a közvetítési jogokon keresztül.

A legtöbb jogszabály mögött az áll, hogy valamelyik kormánypárti oligarchát pártérdekből, személyes megfontolásból milliárdokhoz akarják juttatni.

Tehát minden paragrafus konkrétan forintosítható.

Szerinte tiszteletet annak lehet megadni, aki megérdemli, ahhoz a Parlamentnek azzá kellene válnia. Tordai Bence, ha már egyszer etikett, hosszan sorolja, ő mit tart etikátlannak a kormánypárti  képviselők részéről.

Nem tartja magát biodíszletnek

Mivel kiabál és tiltakozik. Azt elismeri, a parlamentben az ellenzék tehetetlen a Fidesz kétharmadával szemben, semmilyen döntést sem tudnak meggátolni, és arra sem lát esélyt, hogy feljelentésük alapján Polt Péter ügyészsége tisztességes nyomozást kezdene.

Hisz abban, hogy Orbán egyszer demokratikusan megbukik, bár elismeri, egyelőre csak az ellenzék bukott meg,

a Fidesz erőteljesen alakítja az ellenzéki pártok belső életét is.

Kedvezőnek tartja, hogy az ellenzék legalább már azt felismerte, mekkora pofont kapott a választáson, és reméli, hogy a többi párt is összeszedi magát az őszi parlamenti nyitányig.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik