Média

Bírságot kapott a Rádió 1 és a Music FM

Rádió 1
Rádió 1

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa csütörtökön bejelentette, hogy eheti ülésén a Veszprém FM 95,1 MHz helyi rádiós frekvenciára vonatkozó pályázatán az FM 4 Rádió Kft.-t nyilvánította nyertessé. A pályázó a Mária Rádió Csoport tagjaként a Budapest FM 88,8 MHz jogosultsággal hálózatba kapcsolódva közösségi jelleggel sugározhatja majd műsorát, Mária Rádió Völgyhíd néven.  A frekvenciatenderen egyébként egyetlen pályázó volt.

A grémium egyúttal jelezte azt is, hogy befejezte a rádiók zenei műsorkvótákra vonatkozó kötelezettségének 2017-es teljesítését vizsgáló ellenőrzését: az utolsó szakaszban két fővárosi körzeti rádiónál – a Music FM és a Rádió 1 esetében – állapított meg jogsértést, szolgáltatóikra néhány tízezer forintos bírságot szabott ki. Az NMHH emlékeztetett: a médiatörvény alapján a rádióknak éves zenei kínálatuk legalább 35 százalékában magyar zenét kell sugározniuk, és a magyar zenének legalább 25 százaléka öt évnél nem lehet régebbi. (A 24.hu még tavaly decemberben, saját méréssel alátámasztva számolt be róla, hogy Andy Vajna kormánybiztos Rádió 1 hálózata a hatósági szerződésében vállaltakkal ellentétben kifejezetten üldözi a magyar zenét.)

A Médiatanács arról is határozott, hogy a Magyar Média Mecenatúra Programjában a működési és üzemeltetési költségeket támogató pályázat idei negyedik fordulójában 30,3 millió forinttal támogat hét sikeresen pályázó közösségi médiumot. Az összegből két kisközösségi rádió – a gyomaendrődi Rádió Sun és a gyöngyösi MaxiRádió –, valamint a közösségi kisvárdai Friss FM és a fővárosi Trend FM rádió kap rezsitámogatást. Rajtuk kívül győztes pályázó a Komló és Térsége Televízió, a Kanizsa TV és a biatorbágyi Völgyhíd TV.

Két azonnali helyszíni forgatás költségeihez járul hozzá a tanács ezen a héten a mecenatúraprogram ad hoc események megörökítését támogató Escher Károly-pályázatán. Tóth Zsolt Marcell a napjainkban hazánkba visszatelepülő nagyvadakról tervez ismeretterjesztő filmet, amelyhez az 1,6 millió forintos támogatásból az egyre gyakrabban Magyarországra tévedő medvékről fog forgatni a természetvédelmi őrszolgálatok segítségével. Kövessy Róbert rendező a három évtized után bezáró Wichmann kocsma utolsó napjait rögzíti a hely híres törzsvendégeinek megszólaltatásával; az alkotáshoz 895 ezer forintos támogatással járul hozzá a tanács.

A Médiatanács 500 ezer forintos különdíjat ajánlott fel e heti döntésével a november 14. és 16. között megrendezendő 18., – az idén a Balázs Béla Stúdió emlékére meghirdetett – Lakiteleki Filmszemlére. A szervező intézmények október elsejéig várják a pályamunkákat. A filmeket krónika, korkép, művelődés, portré és fikciós műsorok kategóriákban lehet nevezni.

Rádió
Megpályáztatják a Jazzy Rádió és a Magyar FM frekvenciáját
Új szakaszába ért a Budapest 99,5 MHz és a Dél-Budapest 90,9 MHz rádiós frekvenciák pályázatainak előkészítése. A Médiatanács eheti ülésén egyébként megbírságolt két kereskedelmi tévécsatornát és egy helyi közösségi rádiót.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik