Nagyvilág

Nevelőnő ütlegelte a hallássérült diákot a kolozsvári líceumban

Miután abbahagyta, még utána kiabált, hogy megöli.

Feljelentést tett a Sérült Gyerekek Jogaiért Küzdő Európai Központ a kolozsvári ügyészségen, miután a hallássérültek helyi bentlakásos líceumában egy nevelő bántalmazott egy diáklányt. Az esetet az intézmény egyik lakója telefonjával rögzítette.

A kolozsvári Maszol azt írja, a líceum igazgatóját arról értesítették, hogy két lány összeverekedett, a nevelőnő pedig szét akarta választani őket. A felvételen az látszik, hogy a felügyelő sarokba szorítja a diákot, többször megüti ököllel és a haját is húzza. A verekedésnek egy másik felnőtt vetett véget, aki a lányt elküldte a hálóterembe, miközben a nevelőnő többször is utánakiáltott, hogy megöli.

Az igazgató azt mondta, a biztonsági kamera felvétele alapján döntenek a nevelő elleni intézkedésről. A sérült gyerekek jogait védő központ közölte, hogy jogi segítséget nyújt a bántalmazott lánynak és családjának. Szerintük a romániai speciális iskolák nem határolódnak el a sérült gyerekek elleni bántalmazásoktól és visszaélésektől, amelyek zárt ajtók mögött, csendben történnek.

Az ombudsman is vizsgálatot indított a testi-lelki épséghez és élethez való alkotmányos jog, valamint a fogyatékos személyek védelmét előíró cikkely megsértése miatt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik