Kultúra

Mi is a pünkösd?

Pünkösd minden évben május 10-e és június 13-a közé esik. Mozgóünnep, mely a húsvéthoz kapcsolódik, ugyanis az ünnep a húsvét utáni 50. napon kezdődik.

A pünkösd elnevezés is utal a húsvéti kapcsolatra, a név a görög pentekosztész, azaz „ötvenedik” szóból származik. Pünkösdöt a húsvét utáni 50. napon annak emlékére tartja a keresztény egyház, hogy Jézus mennybemenetele után a Szentlélek leszállt az apostolokra. Magyarországon a pünkösdi szokásokban keverednek a keresztény szokások az ősi, pogány hagyományokkal, ezek olvadtak egybe egy közös ünneppé.

A pünkösd jelképei közül a legismertebb – talán a neve miatt is – a pünkösdi rózsa. A hagyomány szerint a mosdóvízbe kell szórni a virágot, hogy egészséges legyen az, aki megmosdik benne. Míg a legények annak a lánynak tűztek pünkösdi rózsát a hajába, akinek udvarolni szerettek volna. Az ünnep fontos jelképe a fehér galamb is. Sok templomban pünkösdkor még ma is engednek el fehér galambokat, amik a Szentlélek jelképei. Az ártó, gonosz szellemeket hivatott távol tartani a zöld nyírfaág, ami később szintén az ünnep jelképévé vált.

Az ünnephez rengeteg játék és szokás kapcsolódik: a pünkösdi király és királyné választást a hagyományok szerint minden évben megtartják. Annak, aki pünkösdi király szeretne lenni, ügyességi versenyeken (tuskócipelés, karikába dobás) kell helyt állnia. A verseny legjobbját választják a legények királyuknak, aki egy héten – van ahol egy éven – keresztül minden lakodalomba, ünnepségre hivatalos.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik