Foci

Egy héten belül eldől, hol folytatja Cristiano Ronaldo

Cristiano Ronaldo vasárnap már némileg sajnálta, hogy a Bajnokok Ligája szombati megnyerését követően lebegtette meg távozását a Real Madrid labdarúgócsapatától, ám ismét jelezte, hogy egy héten belül nagy bejelentésre készül.

Cristiano Ronaldo: Nagyon jó volt a Real Madridban játszani
A portugál egymaga annyiszor nyerte meg a BL-t, mint a Barcelona összesen.

A portugál sztár a lefújást követően nem sokkal a beIN Sports televíziónak azt mondta, hogy „nagyon jó volt a Real Madridban játszani”, egyúttal azt ígérte, hogy hamarosan választ ad majd szurkolóinak.

Akkor beszéltem, amikor nem kellett volna. Nem az volt a megfelelő idő erre, de őszinte voltam

– nyilatkozta vasárnapRonaldo, hozzátéve, hogy szeretett volna még várni ezzel, de a győzelem hevében nem tudta visszafogni magát. Ronaldo vasárnap ismét hangsúlyozta, egy héten belül nyilatkozni fog jövőjéről, mert drukkerei, akik mindig mellette álltak, megérdemlik, hogy tudjanak róla.

Csapattársai Ronaldo szavai után igyekeztek hangsúlyozni, hogy szeretnék, ha a portugál futballista velük maradna, ahogy Zinedine Zidane vezetőedző szerint is a Realban kell játszania a továbbiakban is.

Cristiano nagyon fontos része a csapatunknak. Neki szüksége van arra, hogy érezze a szeretetet, és mi mindannyian azt akarjuk, hogy maradjon. Nem fog ennél jobb helyet találni, ő a mi szupersztárunk

– fogalmazott egyértelműen a csapatkapitány Sergio Ramos.

Cristiano Ronaldo az első olyan labdarúgó, aki ötször nyerte meg a legrangosabb európai kupasorozatot, amióta Bajnokok Ligájának hívják. Négyszer a Reallal (2014, 2016, 2017, 2018) és egyszer a Manchester Uniteddel (2008) diadalmaskodott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik