Nagyvilág

„Nincs lelke annak, aki megkínozta a kislányomat”

„Nincs lelke annak, aki megkínozta a kislányomat” – ezt mondta annak a nagybányai ötéves kislánynak az édesanyja, akit megkínoztak, megerőszakoltak, majd megöltek két és fél héttel ezelőtt. A jurnalmm.ro szerint Eszter szülei egyre dühösebbek és elkeseredettek azért, mert még mindig nincs meg a kislányuk gyilkosa.

Leginkább azt a két gyermekünket viselte meg a tragédia, akik az elhagyott épületben megtalálták a kistestvérüket

– nyilatkozta a lapnak az édesanya.

A szülőket nagyon felkavarja az is, hogy egyes információk szerint a hatóságok arra készülnek, hogy kihantolják majd a kislány holttestét. Vasile Dale újságíró szerint azért, mert a törvényszéki orvosok helytelenül vették le a DNS-mintákat. Dale úgy tudja, hogy a gyanúsítottak száma hatra szűkült, de mivel nem szakszerűen vették le a DNS-mintákat, ezért nehezen haladnak a bizonyítással, a nyomozók viszont azt állítják, hogy szakszerű volt a mintavétel.

A Máramaros megyei törvényszéki ügyészség szóvivője, Bogdan Gábor a libertate.ro-nak azt mondta, több DNS-mintát is találtak a helyszínen. De figyelembe kell venni azt a tényt is, hogy meg lettek változtatva a nyomok, mert több ember is belépett a területre, és megmozdították a kislány testét.

Bogdan szerint a korábbi információktól eltérően az 5 éves Eszter nem az elhagyott gyárépületeknél, hanem az üzemhez közeli tömbház előtt játszott a barátaival, amikor eltűnt. És nem elrabolták, ahogy az korábban megjelent, hanem valószínűleg egy olyan emberrel távozott, akit ismert, és akiben megbízott.

Közben jelentkezett egy neve elhallgatását kérő nő is, aki szerint a mostani eset kísértetiesen hasonlít arra, amin ő ment keresztül. Azt állítja, biztos abban, hogy ugyanaz a férfi erőszakolta és gyilkolta meg az ötéves nagybányai  kislányt, aki őt zaklatta korában.

Meg vagyok győződve arról, hogy az, aki megölte Esztert, az ugyanaz a férfi, aki engem is meg akart erőszakolni. Elvitt egy romos épületbe a környéken. 16 éves voltam és a blokk előtt beszélgettem a barátaimmal, amikor a blokk egyik sarkán megjelent egy ember. Egy furcsa, nagyon magas férfi volt. Hosszú haja volt, fekete ruhát és fekete cipőt viselt. Amikor a barátaim elmentek, egyedül maradtam a blokk előtt. Elővett egy kést és megfenyegetett, hogy menjek el vele. Nagyon féltem, sírtam, sikoltoztam és megpróbáltam segítséget kérni. Nagyon meg voltam rémülve, ezért azt tettem, amit mond. Amikor kérte, hogy vetkőzzek le, akkor levettem az ingemet. Hála égnek épp arra jött valaki, így megúsztam. Ha az az ember nem jön oda, akkor én is ugyanúgy járok, mint ez a kislány.

A nő azt mondja azért jelentkezett, mert azt szeretné, hogy tőrbe csalják a brutális gyilkost valahogy. A nagybányaiak egyre nyugtalanabbak amiatt, hogy még mindig szabadon kószál a kislány gyilkosa. Sokan már az utcára is félnek egyedül kiengedni a gyermeküket.

Az emberek rendkívül idegesek, és gyanakvók. Minden emberre úgy tekintenek, mint egy lehetséges bűnözőre. Úgy vélik, hogy a gyilkos nem a közösségből származik, de azt sem értik, hogy miért nem tűnik fel senkinek az, ha egy helyi kislány egy idegen férfival járkál. Attól félnek, hogy a gyilkos egy másik gyereket is megtámad majd

– nyilatkozta egy helybeli.

A DNS-minták és a nyomok kielemzése óta jelentősen szűkült a gyanúsítottak köre. A helyi sajtó szerint a lehetséges gyanúsítottak egyike nem más, mint a kislány apja. A férfi ugyanis többször elmozdította a holttestet a gyilkosság helyszínéről, elképzelhetően azért, hogy félrevezesse a nyomozóhatóságot. Ezt az információt viszont az ügyészség nem erősítette meg.

Nemcsak a helyieket, de a román politikusokat is megrázta a nagybányai eset. Számos miniszter, politikus és közszereplő jelezte, hogy anyagilag is segít abban, hogy a hatóságok minél előbb kézre kerítsék a gyilkost.

Nagybánya polgármestere, Catalin Chrereches 10 ezer lej jutalmat ajánlott fel annak, aki információkkal segít megtalálni a kislány gyilkosát. A kezdeményezéshez csatlakozott a PSD párt Máramaros megyei szervezete is, amely 30 ezer lejt ajánlott fel annak, aki hasznos infókkal segíti a hatóságokat. De az adományozók között van az új román egészségügyi miniszter, Sorina Pintea és sokan mások is.

Mint arról korábban beszámoltunk, április 30-án történt a tragédia. A kislány megebédelt, majd elkéredzkedett játszani. Azt mondta, hogy a közelben lévő Phoenix üzem gazdátlan épületeihez megy, ahol rendszeresen megfordult más gyerekekkel. Eltűnését este hét óra körül észlelte a családja, ezért két testvére elindult megkeresni. Fél tizenkettő körül találtak rá a holttestére. A gyermek félmeztelen volt, több sérülés is látható volt a testén.

A kriminológusok szerint a kislányt a gyilkosság előtt megerőszakolta és megkínozta az eddig azonosítatlan tettes. Fején egy hatalmas ütésnyom volt, ez okozhatta végül a halálát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik