Nagyvilág

Kegyetlenül meggyilkoltak egy 5 éves kislányt Nagybányán

Vaskor Máté
Vaskor Máté

újságíró. 2018. 05. 02. 07:49

Korábban a témában:

Holtan találtak hétfőn este egy aznap eltűnt ötéves kislányt a romániai Nagybányán, írja a maszol.ro.

A helyi sajtó szerint a gyermek még otthon ebédelt, utána kéredzkedett el játszani. Azt mondta, hogy a közelben lévő Phoenix üzem gazdátlan épületeihez megy, ahol rendszeresen megfordult más gyerekekkel.

Eltűnését 19 óra körül észlelte a családja, ezért a testvérei indultak a keresésére.

23 óra 20 perc körül találtak rá a holttestére. A gyermek félmeztelen volt, több sérülés is látható volt a testén. A hozzátartozók csak ekkor riasztották a hatóságokat.

A kriminológusok megállapítása szerint a kislányt a gyilkosság előtt megerőszakolta és megkínozta az eddig azonosítatlan tettes. Fején egy hatalmas ütésnyom volt, ez okozhatta a halálát.

A rendőrség hatalmas erőkkel keresi a tettest. A gyilkosság helyszínéről vér- és DNS-mintákat vettek, kutyákat is bevetettek. A nyomozáshoz közel álló források szerint a gyanúsítottak köre 23 személyből áll, mindannyian kiskorúak molesztálásáért elítélt, majd szabadult személyek.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Hungary's forward Adam Szalai (C) celebrates scoring with midfielder Balazs Dzsudzsak and defender Willi Orban (L) during the UEFA Nations League football match Hungary v Finland in Budapest on November 18, 2018. (Photo by ATTILA KISBENEDEK / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.