Közélet

Orbán megállapodást kötne a magyar nőkkel

Szerinte a szavazatok újraszámolását követelni olyan, mintha focimeccsen követelné az ellenfél a gólok újraszámolását.

Az ellenzékkel feltűnően engedékeny Orbán Viktor adott interjút pénteken reggel a Kossuth rádióban a kormánypropagandát készségesen, kérdések formájában felmondó Nagy Katalin műsorvezetőnek. A miniszterelnök azzal kezdte, hogy jókedvűen ül a stúdióban és boldog a választási győzelmet követően.

Elmondta, misztikusnak tartja a választást, amelynek során sok egyéni akaratból jön létre egy közös akarat, a politikusoknak pedig az alázatot ajánlja. Felidézte, hogy 1994-ben, amikor épphogy bejutottak a parlamentbe, Bence György filozófus azt mondta, ne szidják a népet, mert a népnek mindig igaza van. Most Orbán elismeri, hogy könnyű a helyzetük, „a győztesek ne osszanak észt, mert nem sportszerű, megértéssel és nem kioktatással kell fordulni a vesztesek felé” – hangsúlyozta.

Azt azért leszögezte, hogy sokkal többen szavaztak a Fideszre, mint négy éve, és többen, mint a parlamentbe jutott ellenzéki pártokra összesen. Kitért arra is, hogy az ellenzék véleményére mindig érdemes odafigyelni, „de nem az ő álláspontjukat kell képviselni, mert akkor egyikükre nem lenne szükség”.

Százszor, ezerszer

Úgy véli, a következő évtized legfontosabb kérdése a bevándorlás lesz, és erkölcsi kötelessége, hogy a választókat meggyőzze arról, hogy ezt tegyék az első helyre. Ahhoz, hogy ez minden házba eljusson, százszor, ha kell, ezerszer is el kell mondani, amihez monotóniatűrő képesség kell – mondta.

Azt ígérte, törekedni fog arra, hogy a háromharmad kormányát hozza létre, mert azokat is szolgálniuk kell, akik nem rájuk szavaztak, nem kedvelik őket, „undok dolgokat kiabálnak az utcán”. Hangsúlyozta: gyülekezni, véleményt nyilvánítani is lehet, csak azt kéri a tüntetőktől, hogy békésen tegyék ezt. A szavazatok újraszámolásáról viszont azt gondolja, hogy ez olyan, mintha focimeccsen nyernének 4-0-ra, és az ellenfél követelné a gólok újraszámolását.

Reagált arra is, hogy ellenzéki vezetők vannak távozófélben a politikából. Felidézte, hogy ő 16 évet volt ellenzékben és 12-t kormányon. Érdemes szerinte kalkulálni azzal, hogy a politikában gyakrabban veszít az ember, mint nyer, és a politikusok nem üzletemberek, hogy ha nem jön be valami, mással próbálkozzanak. „Az országot akkor is szolgálni kell, ha vesztesz és akkor is, ha nyersz” – mondta, hozzátéve, hogy aki ezt nem érti, jobb is, ha szedi a sátorfáját.

Ezután jött a sorosozás: szerinte szervezni fognak mindenfélét, mert nem jó nekik, ha nemzeti, bevándorlásellenes kormány van, „keresni akarnak, de mi meg magyarok vagyunk és rajtunk ne keressenek”. Azt is mondta, nem hullat krokodilkönnyeket amiatt, hogy Berlinbe költözik a Nyílt Társadalom Alapítvány.

Orbán kitért arra is, nem támogatja, hogy júniusban végleges megoldás szülessen a bevándorláspolitikáról, mert jövőre európai parlamenti választás lesz. Az előző választás 2014-ben volt, a „migránsválság” pedig 2015-ben bontakozott ki, és aki a végleges megoldást sürgeti, elveszi az emberektől a jogot, hogy a jövő évi választáson ők határozzák meg ennek módját.

Varga marad

Végül a kormányalakításról esett szó. Elmondta, a célok változatlanok, de 2014 óta sok minden történt a világban, így új kormánystruktúra lesz nagyrészt új emberekkel. Úgy fogalmazott, „nem a mostani kormány munkájának a folytatására szavaztak az emberek, hanem a célok szolgálatában akarnak folytonosságot”.

Arra a kérdésre, hogy változik-e a minisztériumi struktúra, azt mondta, „ami bevált, azt nem kell megjavítani”, azt, hogy nagy minisztériumok vannak nagy felhatalmazású vezetőkkel, olyan elvnek gondolja, amit érdemes megtartani. A Miniszterelnökséget viszont szeretné átalakítani, másfajta szerkezetet kialakítani.

Azt elárulta, hogy szeretné, ha a nyári szünet előtt a 2019-es költségvetést is elfogadnák. Erről már tárgyalt Varga Mihállyal, amiből kiderül, hogy továbbra is ő felel majd a költségvetésért.

Azt is mondta, szeretne átfogó megállapodást kötni a magyar nőkkel, mert „a demográfia rajtuk múlik”. Közölte, csak a nők tudják eldönteni, mit akarnak, a kormány dolga, hogy ezt tudomásul vegye és megállapodást kössenek nem négy, hanem 15-20-30 évre  „a magyar jövőről és a kormány részéről nekik nyújtható perspektíváról”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik