Peggy Olson csak egy titkárnő a sok közül a 60-as évek New Yorkjában. Kissé szorongó és nem öltözik kihívóan, így pillantásra is alig méltatják a férfiak, akiknek az írógép mellől intézi olyan fontos ügyeit, mint a gépelés, vagy a szülinapi ajándékvásárlás a feleségnek/szeretőnek. Innen küzdi fel magát a Mad Men – Reklámőrültek hét évada alatt odáig, hogy a cég első női copywritere lesz a II. világháború óta, az őt levegőnek néző férfiak pedig nemcsak intelligenciájára, de keménységére és vezetői képességeire is kénytelenek felfigyelni.
Ez az észrevétlen felemelkedés a Peggyt alakító Elisabeth Moss pályaívét is jól összefoglalja. Ő is kőkemény munkával és hihetetlen teherbírással vált bájos karakterszereplőből a csúcssorozatok meghatározó sztárjává, akinek ma már meghallgatásokra sem nagyon kell járnia, mert a lába előtt hevernek a szerepajánlatok. A szolgálólány meséjére például nem volt casting, a sorozatot alkotó Bruce Miller ugyanis már írás közben eldöntötte, hogy Moss a legalkalmasabb Offred szerepére, így hónapokig ostromolta, hogy vállalja el. Őt is Moss azon szuperképessége nyűgözte le, ami sokakat inkább elvág a sztárrá válás lehetőségétől:
És a 36 éves Moss ebben tényleg verhetetlen. Még ünnepelt és agyondíjazott színésznőként sem lengi körbe a hírnévnek az az aurája, ami miatt Meryl Streep, Nicole Kidman vagy Brad Pitt mindig kicsit önmaga marad a vásznon az éppen alakított karakter mellett.
Az elnök lánya
A visszaemlékezések szerint Moss már gyerekként is komoly és fegyelmezett volt, és kiskorától fogva legfőbb vágya volt, hogy szerepeljen. Eleinte táncos akart lenni, de hamar beszippantotta a filmek világa. Hétévesen tűnt fel először a képernyőn, a Lucky Chances című minisorozatban játszotta Sandra Bullock lányát. 16 évesen a mozifilmekbe is belekóstolt: égési sérült tinédzsert játszott az Észvesztőben, aminek főszerepéért Angelina Jolie megkapta eddigi egyetlen Oscarját. Moss viselkedése és sminkje annyira meggyőzőre sikerült, hogy sokan a forgatáson is azt hitték: tényleg egy megégett arcú lányt, nem pedig egy színészt kértek fel a szerepre.
A kitörési pontot az ekkortájt indult Az elnök emberei hozta meg számára, amelyben Bartlet elnök legkisebb (és kedvenc) lányát, Zoe-t játszotta. A kultikussá vált sorozat gerincét Aaron Sorkin okos, pergő dialógusai adták, a minőségi forgatókönyv pedig azóta is elsődleges szempont Moss karrierdöntéseinél. Meggyőződése, hogy nagyrészt ennek köszönheti a sikereit is. Hisz ő már akkor is csak a jó szövegeket tartotta fontosnak, amikor még ciki volt tévében szerepelni. Mire a nagy nevek elkezdtek észbe kapni, hogy manapság a képernyőn történnek a legizgalmasabb dolgok, ő már meghatározó arcává vált a sorozat-boomnak.
Moss másik kifizetődő meglátása az volt, hogy időben felismerte: olykor jobb a kisebb tóban nagyhalnak lenni, mint kishalként sodródni az óceánban. Ezért szerződött tudatosan kisebb, ám feltörekvő csatornákhoz, mint például az AMC (Mad Men), a Sundance Channel (Top of the Lake) vagy a Hulu (A szolgálólány meséje). Azt látta ugyanis, hogy ezek kiemelten kezelik a saját presztízssorozataikat, minden pénzt, figyelmet és marketinget hajlandók rászánni a sikerre, míg a nagyoknál könnyen eltűnik az ember dömpingben, ha véletlenül nem a fősodorba kerül.
Van beleszólása
Ennek köszönhetően Moss az elmúlt tíz évben folyamatosan agyondíjazott sorozatokban szerepelt, amelyektől elalélt a kritika és a közönség is. Nem véletlen, hogy a Vulture magazin tavaly már a minőségi tévézés királynőjének nevezte őt (Persze a mozifilmek között is jó érzékkel válogat. A kortárs képzőművészetet parodizáló A négyzet például tavaly megnyerte az Arany Pálmát Cannes-ban, és Oscarra is jelölték).
Mára azt sajnálja leginkább, hogy folyamatosan vissza kell mondania a jobbnál-jobb ajánlatokat, mert annyi ilyennel találják meg. A szolgálólány meséjét is majdnem visszamondta időhiány miatt, de végül nem tudott ellenállni. Nemcsak a meghallgatást ugorhatta át, de kreatív beleszólást is kapott a sorozatba.
A pályafutásom ezen a pontján képtelen lettem volna aláírni egy hat-hét évre szóló szerződést anélkül, hogy beleszólásom lenne. 28 éve űzöm ezt a szakmát. Nem tudok mindent, de azért van némi fogalmam arról, hogyan működnek a dolgok
– indokolta Moss, miért ragaszkodott a produceri szerepkörhöz. És ez a titulus nála egyáltalán nem szimbolikus, mint sok más színésznél, akinek a hiúságát legyezgeti, ha producerként is feltüntetik a stáblistán. Moss állítólag minden döntésben benne volt, a stáb összeállításától a gileádi vörös egyenruhák megfelelő árnyalatának kiválasztásáig.
Véletlen lett feminista ikon
A minőség mellett azonban van egy másik, állítása szerint kevésbé tudatos minta is az életműben. Moss valahogy mindig erős női karaktereket játszik, akik egy kegyetlen, férfiak által uralt világban küzdenek a jogaikért és önállóságukért. Ezt ő maga is csak menet közben ismerte fel, és sokszor nem is nagyon tudott mit kezdeni a témával. Már az is meglepte, amikor a Mad Men Peggyje feminista ikonná vált, és őt ábrázoló gifek árasztották el a netet nőnapkor vagy Hillary Clinton kampánya idején.
A feminista imidzs azonban csak tovább erősödött az évek folyamán. Például a Top of the Lake kemény nyomozójával, aki a sötét bűnügy felderítése mellett saját gyerekkori traumáival is szembenéz új-zélandi szülővárosában. Ezt tetőzte be A szolgálólány meséje, amelyet sokan feminista tételfilmnek tartanak. Bár ezt a tényt az alapművet író Margaret Atwood és Moss is szereti zárójelbe helyezni.
Az emberek mindig azt kérdezik tőlem, hogy miért pont ezeket az erős, feminista szerepeket választom. Nincs egyértelmű válaszom erre. (…) Őszintén szólva, ez számomra nem egy feminista történet. Inkább egy emberi történet, hiszen a női jogok egyben emberi jogok is
– mondta a színésznő, jókora vitákat kavarva a neten, hogy miért próbálja tompítani a kemény társadalomkritikus üzenet élét. Az óvatos fogalmazás ellenére a feminista mozgalmak felkarolták a sorozatot, a sorozat vörös kosztümjei és fehér főkötői bevett tiltakozási jelképek lettek a női jogokért kiálló és a Trump-ellenes tüntetéseken. Moss szerint ezek a viták neki is segítettek a határozottabb politikai szerepvállalásban. Nyíltan támogatja például a Planned Parenthood abortuszvédő szervezetet, és az idei Golden Globe-gálán is gyújtó hangú beszédet mondott a női egyenjogúságért, felszólalva a Hollywoodban uralkodó hímsovinizmus ellen.
A szcientológia tabu
Van azonban egy téma, amiről Moss egyre kevésbé hajlandó beszélni, pedig szintén van köze A szolgálólány meséjéhez: a szcientológia. Mossnak még a szülei csatlakoztak, így ő gyakorlatilag beleszületett a botrányok által övezett egyházba, amelyet az utóbbi években is nagyon súlyos vádak értek visszaélésekről, zsarolásról, manipulációról és agymosásról. A színésznő korábban többször védelmébe vette a szcientológiát, ami szerinte, sok kisebbséghez hasonlóan, a társadalmi előítéletek ártatlan áldozata. Mára azonban új kommunikációs stratégiát választot, és inkább kitér az ezt firtató kérdések elől.
Megértem a kíváncsiságot és az érdeklődést. Engem is érdekelnek olyan dolgok, amik abszolút nem tartoznak rám. Érdekel például, miért szakított egy híres pár, és mindent tudni akarok róla. Érdekel, milyen alsóneműt hordanak az emberek, és egy csomó más dolog is, de mindenkinek megvan a magánélethez való joga
– magyarázta Moss a Guardiannek, amikor szóba hozták az egyházat.
Az idei Oscar-gála után rebesgették, hogy az újságírók olyan hosszú listát kaptak azokról a témákról, amikről nem szabad Mosst kérdezni, hogy inkább meg sem állították őt a vörös szőnyegen. Állítólag a Fred Armisen komikussal kötött házassága is azért ért véget fél év után, mert Moss számára az egyház fontosabb volt a kapcsolatuknál, amit a férfi nem jól viselt. Tavaly pedig az szcientológiát elhagyó Leah Remini nyilatkozta, hogy Moss nem hajlandó szóba állni vele, mióta felszólalt az egyház ellen.
„Nincs semmi bajom Elisabeth Moss-szal azon túl, hogy továbbra is támogat egy csoportot, amelyik bántalmazza tagjait és családokat rombol szét. Ezt a saját példáján kell megtanulnia, ahogy nekem is meg kellett” – mondta egy interjúban Remini, aki önálló tévéműsort is indított a szcientológia sötét ügyeinek leleplezésére.
A kollégái szerint mosolygós és közvetlen Moss azonban egyre zárkózottabnak tűnik ebben a kérdésben.
Persze nincs egyedül ezzel a hollywoodi sztárok között. Ahogy az egyház messiásaként kezelt Tom Cruise is képes volt egy nárcisztikus, manipulatív szektavezér lélektanát zseniálisan megragadni a Magnóliában, úgy Moss is képes valahogy összeegyeztetni a szektás gondolkodás kíméletlen kritikáját a szcientológiával. Ez egyrészt érdekes megvilágításba helyezi a fanatikus meggyőződés és a művészi kreativitás viszonyát, másrészt felveti a hitelesség kérdését Moss politikai kiállásaival kapcsolatban. Ami ellen ugyanis a sorozat és ő maga is gyakran felszólal, azt egyre több és megalapozottnak tűnő vád szerint üzemszerűen követi el az általa támogatott közösség (Remini műsora mellett érdemes megnézni az HBO dokumentumfilmjét a témában). Ezeket a kérdéseket nem könnyű egy legyintéssel vagy a privátszférára való hivatkozással elhessegetni, így garantáltan kísérteni fogják még Mosst a következő években is.
Borítókép: Europress
