Belföld

Az LMP nem hajlandó visszalépni a Belvárosban

Nem fog visszalépni a képviselőjelöltségtől Csárdi Antal, az LMP Budapest 1. választókerületi jelöltje – erősítette meg a Hír Tv Reggeli járat című műsorában a párt szóvivője. Előző nap Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje és társelnöke is elzárkózott a visszalépéstől.

Fekete-Győr András is beáldozta magát a Fidesz ellen
Elkészült a felmérés, hogy ki a legesélyesebb a Fidesz ellen, ezért a Momentum elnöke ígérete szerint visszalépett a választókerületében. Már csak két jelölt maradt talpon.

Amint arról beszámoltunk, Juhász Péter (Együtt) után a momentumos Fekete-Győr András is visszalépett a jelöltségtől az MSZP-P-s V. Naszályi Márta javára. Így a kerületben a jobbikos Losonczy Pált beleértve már csak hárman szállnak szembe a Fidesz-KDNP jelöltjével, Hollik Istvánnal.

Kanász-Nagy Máté szóvivő két felmérésre hivatkozott kedd reggel. Az egyikben Csárdi Antalt hozták ki a legesélyesebbnek az ellenzéki jelöltek közül, a másikban pedig szinte fej-fej mellett álltak V. Naszályi Mártával.

Amikor Csárdi Antal kerül szembe Hollik Istvánnal, akkor Hollik István támogatása csökken. Tehát az LMP-nek meg van az a hatása, megvan az az ereje, hogy csökkenteni tudja a Fidesz–KDNP támogatottságát, az MSZP-s jelölt pedig növelte egyébként Hollik István támogatottságát, ezért én azt gondolom, hogy ha meg akarjuk nyerni ezt a választókörzetet, márpedig nagyon-nagyon meg akarjuk nyerni, akkor tetszik nem tetszik Csárdi Antal itt a legesélyesebb jelölt.

Kiemelt kép: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik