A pénz történetét általában egyfajta fejlődési pályaként értelmezzük. Kezdetben volt a cserekereskedelem, később az emberek sóban vagy gabonában határozták meg a különböző dolgok értékét, majd jöttek az arany- és ezüstpénzek, később az aranyalapú papírpénz, majd a fedezet nélküli pénz, manapság pedig a digitális átutalások és a mobilpénztárcák korát éljük.
A helyzet az, hogy ez az ív soha nem rajzolódott ki ilyen szépen„
– állítja Rebecca L. Spang, az Indianai Egyetem történelemprofesszora.
A nyomtatás forradalma a 15. század közepén kezdődött Európában, ám az 1800-as évekig nem kerültek nagyobb mennyiségben forgalomba nyomtatott papírpénzek. Tehát nem mondhatjuk, hogy a technológiai újítások minden esetben újfajta pénzfajták megjelenéséhez vezetnének.
Olyan digitális vagyonról van szó, amelynek nyilvántartása egy megosztott (és nem „nyilvános”, ahogyan sok helyen olvashatjuk) főkönyvi rendszeren fut. Ugyanúgy lehet megvenni, eladni és kereskedni vele, ahogy bármilyen más áruval, bizonyos esetekben pedig – ahogy egy valutával – fizetni is.
De ami igazán különlegessé teszi a Bitcoint és más kriptovalutákat, az nem az, hogy digitálisak és virtuálisak, hanem az, hogy nem egy állami hatóság, hanem egy magánszervezet „bocsátja ki”, és hogy teljesen titkos tranzakciókra ad lehetőséget, amelyek során csak a kifizetett összeg ismerhető meg, de sem a feladó, sem a fogadó személye nem megismerhető – ezért is a görög krüptosz, azaz „rejtett” előtag.
Agyő, központi szabályozás?
A különböző magánvaluták térhódítása csak kisebb részben vezethető vissza a technológiai fejlődésre, nagyobb részben viszont a pénzügyi szektor deregulációjának következménye – és ez nem kizárólag modern kori jelenség.
A francia forradalom elején hasonló deregulációra került sor, a forradalmárok ugyanis a politikai szabadság fogalmát a monetáris szabadságra is kiterjesztették. Az eredményt legjobb esetben is kaotikusnak nevezhetjük, mivel a nemzeti egység jelszavainak árnyékában teljes pénzügyi széttagolódás történt.
Ez elsősorban az elkobzott egyházi vagyon által fedezett asszignaták nyakló nélküli kibocsátásában nyilvánult meg, aminek hatására az eredetileg kötvénynek szánt, ám papírpénzként működő utalványok elképesztő ütemben értéktelenedtek el.
Fotó: Wikipedia
Az 1830-as és 1850-es évek közötti Egyesült Államok szintén jó példa. Miután Andrew Jackson elnök megvétózta a nagyjából nemzeti banki hatáskörökkel rendelkező Second Bank of the United States jogosítványainak megújítását 1832-ben, minden állam a saját bankjait ruházta fel a központi bank jogaival, saját papírpénzeket bocsátva ki.
Stephen Mihm történész becslése szerint a helyzet odáig fajult, hogy A gondot az okozta, hogy honnan kellett volna mondjuk egy Cincinnatiben működő kereskedőnek tudnia, hogy valóban létezik-e egy First Bank of Nantucket nevű intézmény, s főleg azt, hogyan is kellene kinéznie egy általa kibocsátott pénznek?
Ezért aztán kiadtak „hamisításleleplező” füzetecskéket – csak éppen ezeket is hamisították.
Magánpénz > Nemzeti bank
A Bitcoin támogatói gyakran a „csak pénzt nyomtató” kormányokkal szemben határozzák meg magukat, de a két dolog között nem a technológia jelenti a különbséget, hanem az, hogy míg a nemzeti bankok működése nyilvános ellenőrzés alatt áll, addig a kriptovaluták felett senki sem gyakorol ilyen jogokat.
A helyzet viszont az, hogy amelyek elképesztő méretekben helyeznek ki olyan tőkét, aminek csak a töredékével rendelkeznek.
Fotó: Thinkstock
A Bitcoint és más kriptovalutákat tehát az elmúlt évtizedek általános folyamatának részeként kell értelmeznünk, melynek során elmozdulás történt a magáncégek által kibocsátott pénzek irányába.
A bankok által kibocsátott pénzt nem tekintjük különbözőnek az államitól, hiszen ugyanolyan egységekben számoljuk el a kettőt, de a történelmi példák megmutatják, hogy bizony ez a gyakorlat is komoly veszélyeket tartogathat a pénzügyi rendszer számára. Ennek hatására minden tranzakciónak részévé válik az arról folytatott eszmecsere, hogy valójában mennyit is érnek a felek pénzei egymáshoz viszonyítva.
A 19. és 20. században a kormányok átvették a pénzkibocsátás feletti ellenőrzést és különböző biztosítékokat építettek a rendszerbe, mert e fontos feladat magánkézbe helyezése súlyos társadalmi és gazdasági problémákhoz vezetett korábban.
Talán itt az idő, hogy felidézzük e leckét
– figyelmeztet Spang.
Bizalmi válságok
A Bitcoin működését kifejezetten úgy tervezték, hogy ne legyen szükség egy központi irányító szervre, azaz egy kormányra vagy egy központi bankra. A rendszer azonban eddig nem volt kitéve komolyabb nyomásnak.
Ha valami egyszer balul sül el a Bitcoinnal kapcsolatban, nem lesz senki, aki vállalná a felelősséget
– hívja fel a figyelmet Helen Paul, a Southamptoni Egyetem közgazdaságtan és gazdaságtörténet tanára.
A történelem tele van pénzügyi válságokkal.
- Egy részük, mint a brit Déltengeri Társaság részvényeinek 1720-as összeomlásával végződő, úgynevezett „déltengeri buborék” vagy az 1637-ben a tulipántőzsde bedőléséhez vezető „tulipánmánia” mögött leginkább egy vagyontárgy – a példákban a részvények, illetve a tulipánhagymák – értékének jelentős, rövid ideig tartó túlbecsülése állt.
- Más esetekben, mint az 1929-es nagy gazdasági válság, vagy mondjuk a 2007–2008-as hitelválság idején a gazdaság mélyebb problémái kerültek felszínre, és ezek a válságok hosszabb távú romboló hatást is kifejtettek.
A politikusok és a média által is szított népfelháborodás miatt úgy tűnhet, minden pénzügyi válság valóságos katasztrófa. De a déltengeri buborék vagy a tulipánmánia elég korlátozott hatással járt, miközben 1929 vagy 2008
Fotó: Dorothea Lange / AFP
Mindig lesznek olyan emberek, akiket vonz a kockázat, azonban a korai gazdasági buborékok esetében sok befektető – ironikus módon – éppen hogy biztos helyet igyekezett találni pénzének. Bármi, amiben fantáziát látnak az emberek, több pénzt és több befektetőt tud magához vonzani.
Ettől aztán újabb, a sikertörténetet kihasználni próbáló vállalkozók látják meg a lehetőséget a dologban, létrehozva egy pozitív, gyors növekedéshez vezető visszacsatolást. Ám nem minden elképzelés válik be.
Sok, ekkor létrejött internetes vállalkozás valóban pénzt termelt; mások viszont nem, s az ocsúnak el kellett válnia a búzától.
A bizalom mindig is alapvető fontossággal bírt a pénzügyi tranzakciókban. A múltban családi vagy vallási szálakkal egymáshoz fűzött egyének sikeresen tudtak létrehozni nagy területeken működő pénzügyi hálózatokat. Ez pontosan azért működhetett, mert a közösségből kitagadás fenyegette azt, aki vétett a szabályok ellen, és a családtagok vagy szoros közösségek tagjai között fennállt a szükséges bizalom.
A Bitcoin úgy próbálja felépíteni ezt a bizalmat, hogy a tranzakciók (de nem az azokat bonyolító felek kilétének!) nyilvánossá tételével szünteti meg a csalás lehetőségét. A rendszer pedig vonzó azoknak, akik nem bíznak az intézményrendszerben vagy a kormányokban.
A Bitcoin esetében nincs semmilyen olyan társadalmi ellenőrzés, mint a korábbi pénzügyi hálózatokban, ennek helyét technológiai biztosítékok veszik át. Ettől még az alapvető probléma ugyanaz: hogyan építsük fel a bizalmat?
A bankok által a tartalékaikat meghaladó mértékben kibocsátott pénzt, sőt már a kezdetben papírfecniknek titulált bankjegyeket, majd a főkönyvi, később a számítógépeken bonyolított utalásokat is azzal vádolták, hogy kevésbé „stabilak”, „valódiak”, mint a korábban megszokott dolgok.
Az emberek rutinszerűen használnak megfoghatatlan, csak fogalmi síkon létező rendszereket (ha már itt tartunk, maga a baj esetén segítségül hívott jogrendszer is ilyen), de ettől még néha aggasztja őket, ha valamit nem látnak vagy nem látnak át.
A dolgok jelenlegi állása szerint a polgárok – és a politikusok – jelentős része nem érti, mi is az a Bitcoin. Amikor majd valamilyen hatással lesz az életükre, már nem lesz más választásuk, mint megérteni
– zárja gondolatmenetét Helen Paul.
A szerző Chris Bowlby. Fordította: Litván Dániel
Kiemelt fotó:
