Mobil

Ez volt a világ első mobiltelefonja

Habár a világ első mobiltelefonos hívására már 45 éve, 1973-ban sor került, még így is egy egész évtizedet kellett várni az első kereskedelmi forgalomba kerülő kütyü megjelenésére. A világ első mobilját a Motorola dobta piacra 1983-ban, ez volt a DynaTAC 8000x, egy 790 grammos készülék, aminek a magassága antenna nélkül érte el a 29 centimétert.

MA MÁR MEGMOSOLYOGTATÓ EZ A FORMA ÉS MÉRET – Forrás: Motorola

Ma szemmel nézve persze nemcsak a súly, a méret és a téglákat idéző forma tűnik viccesnek, de az is, hogy az akkumulátor mindössze 30 perc beszélgetést bírt, és a készenléti idő is csak 8 órára rúgott. A 35 éve forradalminak számító készülék ugyanakkor már apró LED-es kijelzővel rendelkezett, a memóriájában pedig akár 30 telefonszámot is el lehetett tárolni.

Manapság ugyan egyre drágábbak a telefonok, ugyanakkor az iPhone X vagy a Samsung Galaxy S9 árcédulái még mindig eltörpülnek a DynaTAC 8000x-hez képest, ami a megjelenésekor 3995 dollárba került. Ez mai árfolyamon nagyjából egymillió forintot jelent, de ha figyelembe vesszük az inflációt, akkor 1983-ban – mai értéken számolva – 2,5 milliónál is többet ért a világ első mobiltelefonja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik