Mobil

Sose voltak ilyen drágák az okostelefonok

A GfK elemzőcég friss számai szerint 2017-ben minden korábbinál magasabb volt az okostelefonok átlagos évi eladási ára, egészen pontosan 11 százalékot nőtt az előző időszakhoz képest, míg a világszerte eladott telefonok száma (379 millió darab) mindössze egy százalékot emelkedett.

A vásárlók átlagosan 363 dollárt (kb. 90 ezer forint) fizettek egy mobilért 2017 utolsó negyedévében.

A trend főleg azért érdekes, mert az átlagár csökkenése volt eddig jellemző. Miután az Apple kiadta az iPhone-t, sok gyártó alacsonyabb árcímkével próbálta bevonzani a vásárlókat. Az olyan nagy népességű országokban, mint India és Kína pedig még nagyobb kereslet mutatkozott, aminek következtében a helyi gyártók is lejjebb nyomták az összegeket.

Forrás: GFK

Miért van ez most másként? Egyrészt a kínai márkákra is egyre jellemzőbb, hogy emelnek kezdőáraikon, de még sosem volt ilyen drasztikus a csúcsmobilok kezdőárának növekedése, elég csak a Samsung, az Apple és a LG modelljeire gondolni. Míg pár éve egy csúcsmobilt átlagosan 600-700 dollár körül (150-170 forint) már meg lehetett kapni, addig 2017-ben megjelentek az “ezerdolláros mobilok”.

A jubileumi iPhone X kezdőmodellje is 999 dollárról indul, amivel az eddigi legdrágább almás mobilnak számít, és a Samsung Galaxy Note 8-at is 930 dollárért lehet megkaparintani, ezek a drága modellek magukban elengedők voltak ahhoz, hogy feljebb srófolják a statisztikát.

Arról sem érdemes megfeledkezni, hogy a 2017-es telefonok többségét minőségibb anyaghasználat, és széltől szélig nyúló, 18:9-es HDR kijelzők jellemzik, az alapból beépített tárhely mennyisége is nőtt, és egyre többen kísérleteznek új és drágább funkciókkal, például több kamerával, vagy újfajta azonosítási rendszerekkel, ami értelemszerűen magasabb előállítási költséggel és magasabb árcímkével jár.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik