Mobil

Itt a kínai okostelefon, ami képes újat mutatni

Birkás Péter
Birkás Péter

újságíró. 2018. 03. 09. 16:04

Korábban a témában:

Nincs egy napja, hogy arról számoltunk be, saját ötlet híján a kínai Huawei (a tajvani Asushoz hasonlóan) egy az egyben másolta le a tavaly megjelent iPhone X dizájnját az idén érkező P20 modelljeihez. Akadnak viszont olyan kínai cégek, akik még tudnak (avagy mernek?) újítani, lévén a Xiaomi úgy döntött, hogy a szintén 2018-ban érkező Mi Mix 2s telefonjánál nem követi ész nélkül az Apple indította trendet, hanem előáll egy eddig nem látott megoldással.

Na persze nem kell hatalmas dologra gondolni, egyszerűen arról van szó, hogy a Xiaomi nemet mondott az egész előlapot elfoglaló képernyő tetején megjelenő kis szigetre, és az Apple megoldásának másolása helyet úgy döntöttek, hogy az előlapi kamerát egész egyszerűen a képernyő jobb sarkába „száműzik” – ez sem tökéletes megoldás, de még mindig jobb, mint az iPhone X által elterjesztett megoldás.

A speckó helyre került kameráról ugyan már korábban is szivárogtak képek, de sokan joggal gondolták, hogy puszta átverésről van szó, viszont most felbukkant egy videó is az interneten, amin a minőség ellenére is tisztán látszik, hogy a Xiaomi új készülékén bizony a sarokban van az előlapi kamera.

A hivatalos bejelentés ugyan március 27-én esedékes, de nagy meglepetésekre már nem nagyon lehet számítani, hiszen pletykákból már az is tudható, hogy az Mi Mix 2s 5,9 colos képernyővel, 8 GB RAM-mal, 256 GB-ig bővíthető háttértárral és Qualcomm Snapdragon 845 processzorral kerül majd forgalomba.

Birkás Péter korábbi cikkei
vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Szerdán lefagy az ország harmada

Kommentek

Fotó: 24.hu / Bielik István
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.