Belföld

DK a Kósa-ügyről: ennyi pénzt csak Bill Gatestől lehet örökölni

Magyarázatot követel és mindent tudni akar arról a hatalmas összegről Gréczy Zsolt, amiből Kósának kellett kötvényeket vennie.

A Demokratikus Koalíció arra kéri az Európai Bizottságot, vizsgálják ki, hogyan rendelkezhetett 4,353 milliárd euró felett Kósa Lajos. A DK szóvivője kedden a Magyar Nemzetre hivatkozott, miután a lap azt állítja, hogy egy, a birtokába került hiteles közjegyzői okirat szerint a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter a fenti összeg felett rendelkezhetett.

Magyar Nemzet: Brutális pénzeket bízott valaki Kósa Lajosra
Egy titokzatos közjegyzői okiratot hoztak nyilvánosságra, amely szerint a fideszes politikus 1300 milliárd forint értékben vásárolhatott a megbízója nevében a kötvénypiacon.

A pénzt az FHB Kereskedelmi Bank Zrt.-nél helyezték el és az okirattal a megbízó felruházta Kósát, hogy a „megbízó helyett és annak képviseletében a jelzett összegből magyar államkötvényeket vásároljon”, és azokat a „megbízó nevén vezetett befektetési számlán elhelyezze”.

Gréczy Zsolt azt mondta, ha a hír igaz, akkor minden idők legnagyobb politikai és gazdasági botránya valósulhatott meg Magyarországon.

Mindent tudni akar a DK

A DK tudni akarja, hogy ki Kósa megbízója, ki tette többmilliárd euró kezelőjévé az „amúgy is korrupciós ügyekkel meglehetősen behálózott” politikust. A DK arra is kíváncsi, hogy vizsgálta-e Kósa megbízását és a pénz eredetét a bankfelügyeleti feladatokat ellátó Magyar Nemzeti Bank; azt is tudni akarják, hogy megtörtént-e az ilyen magas összeg esetén kötelező átvilágítás, és értesítették-e a nemzetközi pénzmosásra szakosodott európai szerveket.

A DK arról is információt akar kapni, hogy mennyi államkötvényt vásároltak az ügyben érintett számláról, történt-e gyanúsan nagyértékű államkötvény-vásárlás akár a Magyar Államkincstárnál, akár valamely ügynökségnéló. A szóvivő szerint egy ilyen ügyletről minden magyar szervnek és hatóságnak tudnia kellett.

Az ellenzéki politikus hiteltelennek nevezte Kósa magyarázatát, hogy neki semmi köze a vagyonhoz, ugyanis egy munkatársának egy ismerőse jelezte, hogy egy nő Németországból örökölte a pénzt, ő pedig azt tanácsolta neki, hogy azt hozza Magyarországra és fektesse be. Ekkora pénzt legfeljebb Bill Gatestől vagy a Katari Emírségektől lehet örökölni, mert ennyi pénz „gyakorlatilag nincs is” – jelentette ki Gréczy.

Ki lép vissza a végén?

Más témában feltett kérdésre válaszolva a szóvivő arról beszélt, hogy még mindig nem kaptak érdemi választ az LMP-től a választókerületi koordinációról szóló ajánlatukra. Az LMP „életveszélyes játékot játszik”, mert amit tesznek, az csak a Fidesz érdekét szolgálja – jelentette ki Gréczy. Elmondta, azt is, hogy az LMP még kerülhet olyan helyzetbe, hogy akár az utolsó pillanatban meggondolja magát. Az MSZP és a DK nem fog megállapodni a Jobbikkal, ahogy a Jobbik sem akar megállapodni a két baloldali párttal – tette hozzá.

Plakátrongálás a VII. kerületben

Eközben a teréz- és erzsébetvárosi választókörzet nagy esélyesének, a DK-s Oláh Lajosnak ismeretlenek leszaggatták a plakátjait a Rottenbiller utcában, ezért a párt feljelentést tett. A szabályosan kitett és letépett plakátokat a rendőrség vette észre és szedte össze. A DK szerint természetesen Orbán Viktor aggódik, hogy Oláh megint megveri a fideszes jelöltet – közölték kedden.

(Kiemelt kép: MTI Fotó/Vajda János)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik