Tech

Elon Musk már a következő nagy dobására készül

Alig több mint egy hónapja, hogy a SpaceX sikeres kilövést hajtott végre a Falcon Heavy főszereplésével (fedélzetén egy Teslával), de a cég vezére, Elon Musk már arról beszélt a SXSW konferencián, hogy ha minden jól alakul, akkor 2019-ben megkezdenék a február elején kilőtt rakétánál is nagyobb BFR (Big Fucking Rocket – Kibaszott Nagy Rakéta) tesztelését. Konkrétan végrehajtanák az első olyan műveleteket, aminek keretében megreptetik a rakétát.

Fellőtték a rakéták rakétáját, a Falcon Heavy-t
Elon Musk ismét megcsinálta, a SpaceX útnak indította a legerősebb használatban lévő űreszközt.

Musk persze sietett hozzátenni, hogy ez nagyon optimista terv, viszont ha sikerül megvalósítani, az egyben azt is jelenti, hogy az első próbálkozásokat gyorsan követheti egy éles teszt, hiszen a SpaceX jelenlegi célkitűzése, hogy a BFR 2022-re már készen álljon a teherszállítmányok Marsra utaztatására.

A BFR egyértelműen a Falcon HEavy utódja, olyan rakéta, ami nem kevesebb, mint 37 Raptor hajtóművel lesz felszerelve (31 a toló rakétán, 6 pedig az űrjárműn), és a legendás Saturn V tolóerejének duplájára képes. A rakétát újrahasznosíthatónak tervezik, és ez lenne a SpaceX első olyan járműve, ami kifejezetten azt a célt szolgálja, hogy a Földön messze túlmutató missziók legfontosabb része legyen.

KONCEPCIÓ: BFR RAKÉTÁK A MARSON – Forrás: SpaceX

A végső cél természetesen a Mars elérése, de a BFG-nek képesnek kell lennie arra is, hogy oda-vissza közlekedjen a Hold és a Föld között. A rakéta 150 tonna szállítására képes, ami pont az ötszöröse a Falcon Heavy kapacitásának. Elon Musk elképzelései persze finoman szólva is ambiciózusak (ne feledjük, a Falcon Heavy tesztjét eredetileg 2013-ra tervezték), ugyanakkor a milliárdostól simán kitelik, hogy 2019-re tényleg megoldja, hogy a BFR készen álljon az első fel- és leszállásra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik