Tech

Korlátlanul cseveghetünk és mobilnetezhetünk a világ kétharmadán

A ChatSim feltöltőkártyája igazi világjegy: kiváltja a roamingdíjakat több mint 165 országban. A végtelenített csetelés mellé pedig már netcsomagokat is tudunk venni.

A ChatSim egy új SIM-kártyát jelentett be, amellyel már nem csak korlátlanul lehet csetelni a világ körülbelül kétharmadán, de netcsomagokat is vehetünk hozzá, amivel már böngészni, emailezni, navigálni is lehet külföldön fix áron.

Mivel nem megabájtonként számolnak el, mint a szolgáltatók nagy része többletdíj esetén, ezért nem kell attól félni, hogy egy 3-4 napos külföldi út és némi roamingolás után több tízezres számlára érünk haza.

Persze az EU-ban tavaly nyáron eltörölték a roamingdíjakat, mégis, a felhasználók nem élvezhetik még a teljesen korlátlan szabadságot: a hazai csomagjukban foglalt adatkeret bizonyos részét tudják csak uniós roamingolásra használni, például egy havi 5 GB-ból mindössze 2 GB-ot.

Két hét és szabadon roamingolhatunk: de mit, hol, mennyiért?
Megnéztük, hogyan érinti az eddigi díjcsomagokat a változás. Illetve milyen feltételekkel tudunk szabadon roamingolni.

No de miről is van szó? Aki sokat utazik a világ minden pontjára, így Európán kívülre is, de nem akar sokat fizetni a roamingolásért, hogy külföldön is tudjon mobilnetezni, azoknak lehet jó a ChatSim feltöltőkártyás megoldása.

Csevegés és internet

A ChatSim 2 esetében 15 euró, azaz körülbelül 4700 forint maga a SIM-kártya megvásárlása, de ezt ugye megtarthatjuk, ez egy egyszeri vásárlás.

Olivier Piou, a Gemalto elnöke egy SIM-kártyát tart a kezében Fotó: AFP/Kenzo Tribouillard

További 15 euró maga az Internet+Chat szolgáltatás díja 30 napra az aktiválástól számítva. Ezen felül vehetünk adatcsomagokat: 500MB, 1 GB, 2GB és 5GB közül választhatunk, ezek ára zónánként változik.

Az általuk lefedett több mint 165 országot ugyanis 6 zónára osztották, csak ki kell keresni az úticélt és már látjuk is, mennyibe kerül a netcsomag. Az európai országok többsége, de az Egyesült Államok is az 1-es zónába került, ebben 1 GB net fixen 20 euró (kb. 6250 forint), 2GB pedig már 35 euró (kb 11000 forint) – ez maximum 30 napig érvényes, persze ha előbb elhasználjuk, vehetünk többet.

Chatsim 2 árak Forrás: chatsim.com

A csevegőappokat korlátlanul tudjuk használni: ha vettünk már egy netcsomagot, akkor a Whatsappon, Telegramon és Facebook Messengeren való csevegés nem eszi meg a keretet – legyen szó szöveges üzenetek, fotók, videók küldéséről az első három zóna országaiban.

Van viszont némi buktató, ugyanis ha az adatcsomag felét már elhasználtuk – például videót streameltünk, böngésztünk, navigációt használtunk -, akkor ezek a csevegőappok is elkezdik fogyasztani a maradékot, így a végén gyorsan el tud fogyni akár az 1 GB is.

Chatsim 2 Fotó: 24.hu

Csak a cset, de nagyon olcsón

Aki beéri sima csevegéssel, annak elég a korábbi, 3 éve bejelentett ChatSim 1 is. Ha megvettük a SIM-kártyát, elég befizetni az Unlimited szolgáltatásra, aminek havi díja 15 euró, míg egy évre 30 euró.

Így az összes csetappban lehet szöveges üzeneteket és emojikat küldeni korlátlanul. Ha fotót, videót is szeretnénk küldeni, vagy hang- és videohívást indítani, akkor lehetőség van kreditek vásárlására 7,5-15-37,5 eurós áron. Példaképp egy 7,5 eurós 1000 kredit Afganisztánban elég 50 fotó, 10 videó küldésére vagy egy 20 perces hívásra. Az országokat ez esetben is zónákra osztották, a kreditek bizonyos mennyiségű adatot takarnak, ez zónánként változik.

Chatsim 1 árak Forrás: chatsim.com

Ami viszont fontos: a ChatSim 1 esetében csak csevegés van, böngészni, navigálni, emailezni nem tudunk, és ha plusz krediteket sem veszünk, akkor be kell érni szöveggel és mosolygós fejekkel.

Bár bevallom, ha szabadságon van az ember, még jót is tehet, ha nem ömlik rá a folyton túlcsorduló információáradat. Ha pedig mégis feltöltenénk pár fotót Instagramra, csekkolnánk a Facebookot vagy az e-maileket, wifin megtehetjük például a szálláson.

ChatSim 1-en csak csevegni lehet Forrás: chatsim.com

Világjegy

A ChatSim persze nem maga gondoskodik a lefedettségről, a SIM-kártya a helyi szolgáltatók hálózatát használja a velük kötött együttműködések révén. Ami elképesztő a szolgáltatásban, az a munka, ami megelőzte a bevezetését, mivel több mint 165 ország több mint 250 szolgáltatójával kötöttek szerződést hálózataik használatáról – Magyarországon például a Vodafone és a Telenor a partnerük.

A Chatsim lefedettsége Forrás: chatsim.com

Maguk a SIM-kártyák univerzálisak, simán szét tudjuk pattintani, attól függően, hogy sztenderd méretű, nano vagy micro kártyára van szükség – így amiatt se kell aggódni, hogy nem lesz jó a mobilba vagy a tabletbe.

Amire érdemes még figyelni, hogy csak kártyafüggetlen készüléken tudjuk használni.

Kiemelt fotó: Fabrice Lerouge/Onoky/Photononstop

Ajánlott videó

Olvasói sztorik