Tech

A magyar diákok harmada használ mobilt az iskolai tanórán

Szinte minden 16 éves diák rendelkezik saját mobiltelefonnal, közel harmaduk pedig használja a mobilt még tanórán is – derült ki a Magyar Telekom megbízásából a Kutatópont által készített országos, reprezentatív kutatás 14 és 18 év közötti diákok körében.

A középiskolai korosztályban nincs hiány digitális eszközökből: a diákok

  • több mint felének van saját laptopja,
  • 36 százalékának tabletje,
  • mobiltelefonnal pedig már a 14 éveseknek is 93 százaléka rendelkezik.

A válaszadók közel felének van olyan tanára, aki digitális megoldásokkal színesíti a tanórát. A diákok persze azt szeretnék, ha ez az arány 100 százalékos lenne. A digitális tanár legfőbb ismérve szerintük, hogy különböző mobil alkalmazásokat használ az órán, elektronikusan adja fel a házit és érdeklődik a legújabb technológiai trendek iránt.

A megkérdezett fiatalok 26 százaléka ismer valamilyen tanulást segítő alkalmazást, körükben legnépszerűbbek a nyelvtanulást megkönnyítő applikációk, mint amilyen a Duolingo és a Drops. A diákok úgy látják, hogy elsősorban a természettudományos tantárgyakat, például a matematika vagy fizika órákat lehetne a leginkább feldobni digitális módon.

Digitális oktatási felmérés Forrás: Magyar Telekom

A mai srácok az online világában élnek, ott hallgatnak zenét, ott ismerkednek, barátkoznak, miért ne tanulhatnának is a saját közegükben?! Általában a középiskolások, de a legtöbb felsőtagozatos zsebében is ott lapul egy-egy okos eszköz, amit nem eltenni kell, hanem megfelelő keretek között érdemes használni is őket. Ehhez persze a tanároknak és a diákoknak is folyamatosan fejlődniük kell, és megfelelő kereteket kell biztosítani mindennek. Az infokommunikációs eszközök kinyitják a világot, lehetőséget adnak színesíteni, XXI. századivá tenni a tudományt, az ismeretterjesztést, megfelelő arányban és kontextusba illesztve mindenki több lehet általuk.”

– mondta el Balatoni József, ’Jocó bácsi’, történelemtanár, aki maga is sok digitális megoldást vet be az órái során.

Instatöri, Prismarajz, Slowmokémia, Excelfoci

A Telekom idén egy játékot indít: a LegyélTeIs! versenyre középiskolás diákokból és mentortanárukból álló csapatok jelentkezhetnek, akik digitális eszközöket használva különböző tantárgyak mentén oldanak meg olyan feladatokat, ahol a  tárgyi tudás és a kreativitás egyaránt számít. Jelentkezni négy diák és egy tanár tud közösen április 28-ig.

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik