Kultúra

A sportolózseni Lauber Dezső, aki építészként tudott győzni az olimpián

Kerékpározás, jégkorong, atlétika, tenisz és golf – csak néhány a sportágak közül, amelyekben az építészként is fontos Lauber a csúcsra jutott. Nevére ma már mégis kevesen emlékeznek.

A századfordulón sorra tűntek fel a sokoldalú sportolóból lett művészzsenik, akik a grafika, vagy épp az építészet terén alkottak maradandót: néhányukat, így az úszóként és építészként is olimpiát nyert Hajós Alfrédot, a műkorcsolyázóként három vb-bronzot és egy eb-ezüstöt is szerző tervezőt, Szende Andort, illetve a Hajóssal együtt úszó, illetve futballozó, majd festőművésszé, plakáttervezővé és szobrásszá lett Manno Miltiadest már korábban bemutattuk.

A Facebookon is követhető, Ismeretlen magyarok címet viselő sorozatunkban ma sem távolodunk el ettől a területtől így az élete több pontján is Hajós Alfrédhoz kötődő sportoló-építészt, Lauber Dezsőt mutatjuk be.

A középosztálybeli pécsi családban, 1879. május 23-án született Lauber Dezső már középiskolásként a sportnak szentelte életét: az iskolai tiltás ellenére tagja volt a Pécsi Atlétikai Clubnak (PAC), a kerékpáros szakosztály versenyzőjeként pedig már tizenhét évesen rajthoz állt néhány kisebb versenyen.

A vele egyidős Hajós Alfréd ugyanekkor már kétszeres olimpiai aranyérmes úszó volt, de Laubert sem kerülték el a nagy sikerek: 1896 nyarán nyolcadik osztályos tanulóként részt vett egy Ferenc József jelenlétében megtartott budapesti tornaversenyen, melynek magasugró számában ezüstérmet szerzett, a néhány héttel később rendezett dunántúli amatőr kerékpárversenyen pedig megnyerte a versenyszámok egyikét. A sikerek innen azonban üldözni kezdték: 1896 őszétől a PAC helyett a Pécsi Bicykle-Club versenyzőjeként sorra kezdte halmozni a sikereket: előbb csak amatőr versenyeken győzedelmeskedett, majd az országos kerékpárversenyeken is.

in: Sportvilág, 1898. szeptember 11.

A következő évben a PAC képviselőjeként részt vett a Magyar Athletikai Szövetség alakuló ülésén, sportvezetői kvalitásának első jelei már ekkor megmutatkoztak.

1898-ban a Királyi Műegyetem építészeti képzésének hallgatója lett, a PAC helyett pedig a MAC (Magyar Athletikai Club) versenyzőjeként egy sor versenyszámban aratott sikereket: rúd- és magasugrásban, száz méteres síkfutásban, illetve gátfutásban, de a Pécsi Bicykli-Club színeiben való versenyzéssel sem hagyott fel:

1898-ban egyenesen minden versenyét megnyerte.

Ígéretesen induló kerékpáros karrierjét egy edzésen elszenvedett csúnya sérülés törte ketté, Lauber azonban egyáltalán nem adta fel: az atlétika mellett futballozni kezdett, sőt, egyike volt a Magyar Labdarúgó Szövetséget 1901-ban megalapító bizottságnak, illetve az első amatőr játékvezetőknek is, de a sportág szülővárosában, Pécsett való elterjedésében is oroszlánrészt vállalt. A feljegyzések szerint ő szervezte az első pécsi futballmeccset (1898), sőt, kilenc éven át alkotta a város csapatának gerincét.

Portré 1926-ból

Sikerei a MAC színeiben sem maradtak el: 1900-ban a klub alapításának 25. évfordulójára rendezett jubileumi versenyen aranyérmet szerzett száz méteres síkfutásban, de magasugrásban és rúdugrásban is kitűnően versenyzett, teljesítményével pedig a MAC legsikeresebb versenyzője lett. Sportvezetőként is dolgozott: 1903-1905 közt a Magyar Olimpiai Bizottság jegyzője volt, 1905-1915 közt annak titkára, 1904-1909 közt pedig a MAC jegyzői címét is betöltötte. Az első újkori olimpia tizedik évfordulójára rendezett időközi játékokon (pánhellén játékok) az olimpiai zsűri tagjaként, illetve a magyar csapat vezetőjeként volt jelen, utóbbi tisztséget pedig az 1908-as londoni, illetve az 1912-es stockholmi játékokon is elvállalta. Szinte hihetetlen, hogy mindezeken kívül még arra is volt energiája, hogy biciklis versenyeken versenybíróként, atlétikai versenyeken pedig rendezőként működjön közre.

Az időközi olimpia

Az 1904-ben, St. Louisban, illetve 1908-ban, Londonban rendezett játékok közt tartott pánhellén olimpia helyszínét nem a Nemzetközi Olimpiai Bizottság választotta ki, és értelemszerűen nem az előző esemény után négy évvel rendezték, így a Nemzetközi Olimpiai Bizottság nem ismeri azt el hivatalos olimpiaként.

 

Az I. György görög király által megnyitott esemény ugyanakkor fontos népszerűsítő feladatot töltött be a modern olimpiák közt, segítve a játékok életben maradását. A magyar csapat két aranyérmet szerzett: 3000 méteres gyaloglásban Sztantics György, 4×250 méteres stafétában pedig a férfi úszócsapat tagjai – erdőtelki Halmay Zoltán, Hajós Henrik (Hajós Alfréd öccse, tizenegyszeres magyar bajnok úszó), Kiss Géza és Ónody József – nem találtak legyőzőre.

Kerékpáros pályafutása, illetve az atlétikai sikerek után úgy gondolta, újabb sportban próbálná ki magát, így a némiképp nyugodtabb tenisz és a golf felé fordult. A MAC és a PÁC teniszcsapatának színeiben az ország legjobbjai közé küzdötte fel magát, sőt, az 1908-as londoni olimpián való indulási jogot is kiharcolta. Sajnos az első fordulóban kiesett, de ezzel valóra vált az álma:

nem csak sportvezetőként, de sportolóként is részt vehetett az ötkarikás játékokon.

a golf terén pedig nem csak játékosként, de a sportág népszerűsítőjeként, illetve a Magyar Golf Klub alapítójaként is letette a névjegyét.

Díjai / in: Színházi Élet, 1927/39.

 

Magyarországon nyolc, Ausztriában és az Adrián pedig kétszeres golfbajnok lett, sőt, az ő terveinek köszönhetően épültek meg az ország első, Svábhegyen, illetve Tátralomnicon működő golfpályái (1908-1909), illetve a tátralomnici bobpálya, mely 1918-ig minden évben otthont adott az akkor újdonságnak számító sportág országos bajnokságának.

A téli sportok Magyaroszágra való bevezetésében is oroszlánrészt vállalt, hiszen 1909-ben részt vett a Magyar Korcsolyázó Szövetség, illetve az első magyar jégkorongcsapat megalapításában.

Ismeretlen magyarok: Szende Andor, a sokoldalú sportolóból lett kastélyépítő
Bemutatjuk a műkorcsolyázásban három vb-bronzot is begyűjtő atléta és a tihanyi Roxfortot is megálmodó építész életét és munkáit.

Lauber ugyanakkor nem csak elkezdte, de sikerrel be is fejezte a Műegyetemen, sőt, 1901-1903 közt saját irodát is vezetett Pécsett. Pesti teendőinek szaporodása miatt ezt azonban 1903-ban, mindössze két év után bezárta, majd leginkább a fővárosi építési osztály munkatársaként, illetve az Országos Építő Rt. műszaki igazgatójaként készítette el munkáit.

A Hajógyári szigeten ma is álló székház / fotó: Ilyen is volt Budapest

 

A golfpályák mellett az ő munkáját dicsérik a Duna-Gőzhajózási Társaság a Hajógyári-szigeten ma is álló épületei, de vezetése alatt született meg Budapest ma is működő csatornahálózata is, legnagyobb sikere azonban az 1924-es olimpiához kötődik, melynek építészeti versenyén (1948-ig az olimpiákon is voltak művészeti versenyek) egy Hajós Alfréddal közösen jegyzett stadiontervvel nyertek ezüstérmet.

Olimpikonok, akiknek nem csak sportsikereket köszönhetünk
Hajós Alfréd például építészként is sikeres volt, Fenyvesi Csaba pedig rákkutató sebész lett.

A zsűri egyetlen munkát sem díjazott aranyéremmel, így némi túlzással bátran állíthatjuk, hogy Hajós nem csak sport-, de szellemi számban is győzni tudott egy olimpián.

A terv nem volt előzmény nélküli

Magyarország már a millennium idején is vágyott egy nagy stadionra, így akár Budapest is otthont adhatott volna az első újkori olimpiai játékok valamelyikének, de a tervek évtizedeken át dugába dőltek. 1911-ben egy előzetes szavazáson ugyanakkor úgy tűnt, a magyar főváros nyerheti el az 1920-as olimpia rendezésének jogát. Az első világháború ennek persze keresztbe tett, noha már a lehetséges helyszínek is körvonalazódni kezdtek. 1924-ben aztán stadionépítési törvény született, majd bevezették a sportadót, hogy az építéshez szükséges pénz is minél gyorsabban rendelkezésre álljon.

A tervek végül 1938-ban kezdtek valósággá válni, hiszen az egy évvel korábban kiírt pályázaton diadalmaskodó Gerlóczy Gedeon (aki nem mellelseg a Csontváry-életmű megmentője) tervei szerint elkezdték a gyakorlóépület – a mai Gerevich Aladár Sportcsarnok, korábban Nemzeti Sportcsarnok és Kiscsarnok – építését. A Nagycsarnok tervei azonban a rajzasztalon maradtak, hiszen a háborúba pillanatok alatt belecsúszó országnak már nem álltak rendelkezésre az építés megkezdéséhez szükséges erőforrások.

A harcok utáni újjáépítési lázban aztán a stadionügy is a hároméves terv része lett, Dávid Károly, Juhász Jenő és Kiss Ferenc 1948-ban szignózott tervei pedig 1953-ra tényleg kiemelkedtek a földből nemrég lebontott Népstadion (később Puskás Ferenc Stadion) lelátói. A közel hatvan éven át tartó álmodozásról és próbálkozásokról Ilyen is lehetett volna a Puskás Ferenc Stadion címet viselő anyagunkban számoltunk be részletesen.

Na de rohanjunk vissza néhány évtizedet: 1913 tavaszán Lauber már alaprajzi vázlatokat, illetve homlokzati látványtervet készített az akkor még Vérmezőre szánt Nemzeti Stadionhoz, néhány hónappal később pedig Hajós Alfréd, illetve társa, Villányi János is közös, az épületkomplexumot a mai helyére megálmodó stadiontervvel állt elő. Ezek a rajzok az elmúlt száz év során sajnos eltűntek, illetve megsemmisültek. Kilenc évvel később, 1922-ben pedig ő lett azonban a stadionpályázatot kiíró bizottság műszaki alelnöke, Hajós Alfrédot és a sportlétesítmények egész sorát tervező Mattyók Aladárt pedig a műszaki tanácsosi pozícióra nevezték ki. A tervpályázatot talán sosem írták ki, az azonban biztos, hogy Laubert és Hajóst ez a munka indíthatta el az olimpián is bemutatott látványterv és rajzok létrehozására.

A két világháború közti modern építészeti hullámba teljesen beleillő munka sosem öltött formát, sőt, hosszú időn át a barátai által csak Decskóként emlegetett Lauber nevét sem emlegették a mű kapcsán. Bödő László a Pécsi Szemle első számában (I. évf., 1-2. szám, p. 87-91.) megjelent tanulmánya idézi erről magát az alkotót:

” A tervpályázatot közösen készítettük, de ezüstérmet csak Hajós Alfréd barátom kapott. A bizottsághoz elküldött pályázatunkról – külföldi tartózkodásom miatt – hiányzott az aláírásom. Munkámért emlékérmet kaptam.”

A sokoldalú zseni az első világháború után eltávolodott a sportvezetéstől, hiszen a század első két évtizedének vezető alakjai nem kerültek újra kulcspozíciókba, a golf, az 1924-es olimpiai siker, a sportpályák felügyeletére megszületett kormányfőtanácsosi pozíció, illetve az építészeti karrier azonban jó eséllyel kárpótolni tudta Laubert, akinek építészeti életműve ma sem teljesen feltárt.

Fotó a Magyar Golf Klub 1926-os nemzetközi versenyéről / fotó: Tolnai Világlapja, 1926. október 13.

A helyzetet némiképp nehezíti, hogy a sportolóból lett tervező otthona a második világháborúban bombatalálatot kapott, oklevelei, érmei, serlegei, és jó eséllyel néhány terve is a lángok áldozatává váltak.

Az azonban biztos, hogy a már említett golfpályák (Svábhegy és Tátralomnic), a tátralomnici bobpálya, a Duna-Gőzhajózási Társaság épületei, illetve a budapesti csatornázási rendszer mellett az ő – Bereczky Lászlóval közös – munkája a ma a libériai nagykövetségnek otthont adó óriási svábhegyi villa, ami 1939-ben Golf Szálló néven nyitotta meg kapuit.

A Budapesti Székesfővárosi Közlekedési Részvénytársaság (BSzKRt, a köznyelvben Beszkárt) nyugdíjalapja által építtetett hotel a fogaskerekű forgalmának növelésére jött létre, a Mátyás király szellemében megfogant, belső terében Molnár C. Pál Mátyás király budai vadászatait megörökítő falfestményeit rejtő épület a második világháború után a Magyar Közlekedési Alkalmazottak Szabad Szakszervezete tulajdonába került, és a Vörös Csillag Üdülő nevet kapta, és pillanatok alatt a külföldiek elsőszámú célpontjává vált.

Eredeti golfpályája a szocializmus évtizedeiben természetesen nyomtalanul eltűnt: 1949-ben bezárták, hiszen a golfozás arisztokratikus, így kerülendő sport volt. Egykori területének egy részén ma a Gyermekvasút halad át, 1967-ben azonban a magyar női golfsport két világháború közti csillaga, Szlávy Béláné (1921-1947 között 19-szeres magyar bajnok, 1926-1936 közt ötszörös osztrák bajnok, 1932-1937 között négyszeres cseh bajnok) engedélyt kapott egy öt lyukból álló, kisméretű pálya létrehozására, ahol a szállóvendégeket oktathatta.

A nyolcvanas években faházakkal, illetve medencével bővített telken a rendszerváltás után Panoráma Szállóként született újjá, utóbbi huszonöt éve azonban egyáltalán nem volt mesébe illő: zavaros hátterű társaságokhoz került, majd rövidesen a Libériai Köztársaság Konzuli Képviselete költözött a falak közé.

Élete utolsó két évtizedét barátja, Borbély Tibor lakásában élte le. 1966. szeptember 5-én, nyolcvanhét évesen hunyt el. Nevét az 1997-ben átnevezett, pécsi Lauber Dezső Városi Sportcsarnok őrzi.

 A cikk elkészülésében óriási segítséget nyújtott Bödő László Ki volt Lauber Dezső? című tanulmánya (Pécsi Szemle, I. évf. 1-2., p. 87-91.), az egykor.hu, Aradi Péter: Barabács és Semsey, Petőfi és Klapka című cikke (Budapest, 34. évf. 7. szám, 2011. július, p. 32-33.), a Sportvilág (1898. szeptember 11.), a Színházi Élet (1927/39.) és a Tolnai Világlapja (1926. október 13.) – a lapokat az Arcanum Digitális Tudománytár rendszerén keresztül értük el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik