Kultúrák és civilizációk heves összecsapása zajlik, drámaiak az események, a szárazföldi egységeket is bevetette már az a Soros, aki közben már nem is számít, de azért, mint az elmúlt vérzivataros hetekben értesültünk, a gyomrunkon keresztül akarja bekebelezni a magyar-keresztény, európai kultúrát, mindenestől.
Özönlenek a bevándorlók, közkeletű szóval migránsok, akár megannyi sáska; meg kell védeni tőlük az olyan keresztény-magyar értékeinket, mint a sonka, a pacal (füstölt nyúljával), a rántotta, a hurka, a kolbász, a belsőségek, a kolbászt már mondtam, a töltött káposzta, a gulyás, ilyesmi. (Médiaértesülések szerint Lázár János a tejfölös galuskáért rajong, de arról egyelőre nincs hír, hogy a nokedlit támadás érné.)
Németh Szilárd, a kormánypárt alelnöke (csodálatosan árnyalt karakter) néha kissé diffúz módon nyilatkozik a gasztrokulturális háború állásáról, de ez talán a küzdelem hevének tudható be. Ha a helyzetelemzését jól értem, a városok már elestek, hiszen borzasztóan elszaporodtak a McDonalds éttermek. Gondolom, a McDonalds ebben az összefüggésben gyűjtőnévként funkcionál – az összes nemmagyar, vagy legalábbis nemeurópai kultúrában gyökerező étteremláncot kell érteni alatta.
Azt is mondja ugyanő, ugyanott:
több a giroszos meg a pitás, mint a lacikonyha!
Egyébként, basszus, tényleg.
Megjegyzem, kínai gyorsétkezdéket sose hallottam bántani kormányrészről, talán a két nép ősi és megbonthatatlan barátságára tekintettel, de ez mellékszál.
Mindenesetre úgy látom, Németh alelnök szerint a politikai nézetek meghatározzák az ember étrendjét, a megfelelő menü összeállítása közéleti-kulturális cselekedet – s mint ilyen, lehet hőstett, vagy gyáva hazaárulás. Kinek-kinek „éthosza” a „daimón”, vagyis jelleme a sorsa, mondták a régi görögök.
Nem is sejtve, hogyan szól majd a Németh-féle Pitagirosz-tétel.
A liberálisok például, mutat rá az alelnök, nem bírják a pacalt. Gyenge hozzá a gyomruk. A keresztény-magyar-jobboldali gyomor nyilván másképpen van teremtve: simán, megalkuvás és mindenféle ványadt-libsi elrákosodás nélkül megküzd a mindennapi vörös hússal.
Bayer Zsolt, korunk legnagyobb hatású magyar publicistája e témakörben azt is megállapította, hogy
liberális újságíró valószínűleg nem eszik sertéshúst.
Hogyan kell ezt érteni? Hát úgy, nyilván.
Az igaz keresztény, magyareurópai, vagyis NER-pozitív ember tiszteli a Fazekas Sándor nevéhez fűződő „igazodási pontot”; számára olyan a disznó, mint zsidónak a kóser hús, arabnak a halal. A girosz pedig az új tréfli!
Van sertéshúsos girosz? Na ugye!
A libsik, a zsidrákok, a mohamedánok pedig vacak és hervadt salátákat zabálnak, sőt, mint megtudtuk, rovarokat.
Utóbbit még kötelezővé is akarják tenni, hát álljon már meg a menet, naugye. Stop Soros! Még akkor is, ha ő már nem számít.
Csak hát volna itt néhány problema.
A sáskaevés, ugye, mint már említettük, Keresztelő Szent Jánosnak is szokása volt, pedig (legalábbis eddig) nem tudtuk, hogy a szentnek köze lenne Soroshoz.
Vagy mégis?
Az mondjuk igaz, hogy K. Sz. János szintén zsidó volt.
Véletlen? Aligha!
És Jézus is az volt, akiről soha nem jegyezték fel, hogy kóseren kívül megevett volna bármi mást, habár azt mondta:
„Nem az teszi tisztátalanná az embert, ami bemegy a száján, hanem ami kijön a szájából… minden, ami bemegy a szájon, a gyomorba jut, és az árnyékszékbe kerül. Ami azonban kijön a szájból, az a szívből származik, és az teszi tisztátalanná az embert. Mert a szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúskodások és az istenkáromlások… Ezek teszik tisztátalanná az embert.” Mt 15, 11-20.
A helyzet az, hogy a kereszténység, Alelnök Úr, egy közel-keleti, közelebbről nézve zsidó szektaként migrált befelé Európába az első században. A zsidó-keresztények ráadásul nem is igazi menekültek voltak, hanem azért jöttek, hogy
szervezetten és tudatosan átalakítsák a helyi, európai kultúrát, a szokásokat, a kultuszokat, a táplálkozást, a szexuális viselkedést, az oktatást, meg úgy kábé mindent, 1900 évvel Soros előtt.
Ahogy egyébként a keresztény missziók ezt teszik azóta is, a világ számos pontján.
Úgyhogy én már tényleg nem értem, ki itt a Soros, meg a keresztény, meg ki akar mit megőrizni és kitől.
Az ajtentikus magyar-keresztény ételekről meg szabadjon annyit megjegyeznem, hogy Orbán Viktor személyes kedvence, a töltött káposzta, török kaja. Bizony. A hódoltság alatt terjedt el Európában, szorgos muzulmán kezek nyomán. Nagyon finom és egészséges, ám eredetileg kábé annyira magyar, mint a bogrács, vagy a kolbász – utóbbi szavunkat is a fránya töröknek köszönhetjük, a fene az iszlám nénikéjét neki, a qalbuz-ból ered,
és maga az étel az ókori keleten már ismert volt, egy-két ezer évvel a dicső magyar etnogenezis előtt.
A sonka, na az esetleg, fogjuk rá, nyugati. De sajnos nem mi hoztuk be Európába a nyereg alatt, hanem már javában itt volt ezen a virágzó (multi)kultúrájú kontinensen, mikor ideérkeztünk. A rómaiak készítették nagyjából először, és a leghíresebb változata pont nem a mienk.
És csak puszta kíméletből nem említem, Alelnök Úr, hogy a pacal sem őseredeti magyar étel, a Földközi- tenger délkeleti partvidékén például jóval hamarabb volt otthon, mint minálunk.
De ha azt tetszik erre mondani, hogy a paprikás változatok legalább magyar eredetűek, akkor tényleg nagyon, de nagyon fogok röhögni.
Kiemelt kép: Kovács Tamás / MTI