Sport

Ambros Martín az idény végén távozik Győrből

Az elmúlt napokban több cikkben is foglalkoztunk azzal, hogy vajon mi lesz a Bajnokok Ligájában címvédő Győri AUDI ETO KC vezetőedzőjének, Ambros Martínnak a sorsa, ugyanis a nyáron lejár a szerződése. Nos pénteken, a Vasas ellen megnyert bajnoki után a vezetőséggel és a játékosokkal közölte:

az idény végén távozik.

„Ahogy azt pár hónappal ezelőtt a szurkolói ankéton elmondtam, a döntésemet úgy hozom meg, hogy az a csapat érdekét szolgálja. Jelen pillanatban azt mondhatom, hogy a szívem a maradás mellett szavazott, de az eszem mást diktált. A legnehezebb döntést hoztam meg életemben. Az elmúlt hat évben rengeteget kaptam a klubtól, a játékosoktól, valamint a szurkolóktól és a győriektől is, ám úgy érzem, most eljött az ideje a változásnak. Az elmúlt hetekben a körülmények a csapat körül arra irányítottak, hogy meghozzam ezt a döntést a csapat érdekében. A szívem Győré és a csapaté, de az eszem a távozás mellett döntött. Természetesen ez nem befolyásolja az idei szezont, minden fronton győzni szeretnénk! Mindörökké ETO” – idézi Ambros Martínt az ETO honlapja.

Kereshetnek új edzőt a BL-győztes győriek, vagy mégsem
Ambros Martínt hírbe hozták a tavalyi EHF-kupagyőztes, jelenleg szintén BL-szereplő Rosztov-Don női kézilabda-csapattal.

A klubelnök Bartha Csaba nyilatkozata alapján a klub szeretett volna hosszabbítani az edzővel, aki a Győr vezetőedzői posztja mellett a román válogatott csapatkapitánya is. Sajtóhírek szerint ugyanakkor van elég komolya ajánlata Oroszországból, az EHF Kupa-győztes Rosztov Don csábítja kitartóan.

A 49 éves spanyol szakember 2012-ben érkezett Győrbe, irányításával háromszor megnyerte a Bajnokok Ligáját az ETO, egyszer pedig döntősök voltak.

A győriek nemrég jelentettek be három erősítést a következő szezonra, a norvég világ- és Európa-bajnok átlövő Veronica Kristiansen, honfitársa, a beálló Kari Brattset, valamint a vb-győztes francia kapus Amandine Leynaud is Győrben folytatja. Tomori Zsuzsanna, Puhalák Szidónia és Kiss Éva hosszabbított.

Nyitókép: MTI/Krizsán Csaba

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik