Közélet

Soros pénzén védte Orbánt

Schiffer András - ha már a kormánylap leleplezte - beismerte, bizony így volt.

Schiffer András közösségi oldalán osztotta meg újra, hogy bizony voltak olyan idők, amikor a TASZ ügyvédjeként az egykori Soros-ösztöndíjas Orbán Viktort védte. A nagy beismeréshez az apropót ezúttal a Magyar Idők adta.

A kormánylap az LMP volt és jelenlegi vezetőinek kötődését taglalta a Soros-hálózathoz és példaként hozza, hogy Schiffer András a Védegylet tagja és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) munkatársa volt.

A Magyar Idők „leleplezéséhez” az LMP volt társelnöke egyetlen apró, de fontos kiegészítést tett. Szerinte ez

nyilván véletlenül maradt ki a cikkből.

Schiffer András most azt írta, hogy mindenki tudja, 1996-tól 2008-ig dolgozott a TASZ-nak, és 2007. decemberében – a TASZ akkori ügyvivői testületi döntése alapján – vállalta el Orbán Viktor képviseletét is.

Amióta internet van, nyilvános, hogy a TASZ Soros-támogatásokat kapott és kap. Tehát, igen, Magyarország jelenlegi miniszterelnökét Soros-pénzből képviseltem.

Schiffer korábban azt mondta, azért vállalták Orbán ügyét, mert mindegy volt nekik, kit védenek, azt szerették volna tisztázni, a közhatalmi szerveknek van-e jó hírük. A pert megnyerték.  

Fideszeseket perel a TASZ, mert Sorosra hivatkozva lehetetlenítenek el civileket
Migránsok betelepítésének tervével vádolta két pécsi fideszes a tanodát működtető civileket.

Kiemelt fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Olvasói sztorik