A spanyolokkal megint szoros meccset játszottunk (27-25). Ezt a kézit a játékosaink is kiválóan értik, hiszen fél évtizede a magyar élmezőny ebben szocializálódott: nem rohannak, nehogy elfogyjon a szuflánk a végére. Ljubomir Vranjes is arról beszélt a meccs előtt, hogy lassabb tempóban kell kezdeni, hogy bírjuk a végét, Spanyolországban pedig ehhez megtaláltuk a megfelelő partnert.
A spanyol meccs:
A kezdő hetesből védekezésben hatan veszprémiek voltak. A kicsit több hiba és a végén hiányzó higgadtság volt a vesztünk. Ezen pedig lehet fejleszteni. Juhász maradt a szélre kakukktojásnak.Vagy hova.
Csak nem tetszik Vranjes mesternek a saját maga által a Bakonyban amúgy nemigen használt Ancsin-Ligetvári-Scuch-Jamali belső négyes?
Nem bizonyult rossz ötletnek, és végül is az EHF statisztikája alapján a kezdő hetes szerepelt a legtöbbet együtt a pályán. Ekkor támadás-védekezés csere nélkül kézilabdáztunk. És csak addig vezettünk, amíg együtt voltak, a 9. perc után már egyszer sem.
(MTI Fotó: Illyés Tibor)
A magyar együttes védekezésben a fizikai fölény érvényre juttatását tervezte, és kőkeményen neki is kezdett, az első percekben szándékosan erőteljes faultokkal próbálta elvenni az ellenfél kedvét.
A dánok elleni meccshez képest nagyot javult Mikler és a beállójáték is. Utóbbi helyen a meccs elején ismét Schuchhal próbálkozott a svéd tréner, de aztán jött Vilovszki, Bánhidi és Szöllősi is, és nekik már a gólok is összejöttek, ami komoly előrelépés az első mérkőzéshez képest. Ennek persze stratégiai okai is vannak. Az ellenfél lényegesen nyitottabban védekezett, mint Dánia, így a vonaljátékosoknak elég területük nyílt.
A hatos előtti birkózófelületet pedig a mi nehézsúlyúaink felügyelték. A magyar keretben nyolc, a spanyolban mindösszesen kettő 100 kiló fölötti játékos szerepel. Azt a kettőt a 20. percben elvesztette az ellenfél. Az egyikük, a támadás oszlopa, Aguinagalde a harmadik percben játszott utoljára, minden valószínűség szerint egészségügyi problémák miatt, a másiknak, a védelem egyik legfontosabb emberének, Guardiolanak kiment a bokája.
Nincs magyar szélsőjátékos?
Ezúttal a kint lévő keret egyetlen igazi oldalvonal melletti játékosa, Hornyák fel sem állt a padról. A pszeudószélsőink pedig gyakran virtuálisan sem feleltek meg a poszt kritériumainak. Juhász, Vranjes újabb húzásával, ha már a szélen veszélytelen, rendszeresen beforgott és nagy lendülettel nagy távolságról cselezett rá a falra, ami igazi irányító feladat. Annyi a gond ezzel, hogy a védőfal sűrűbbé vált, miután senki nem lépett ki a helyére a sarokba, így ott nem akadt az ellenfélnek mire figyelni.
A jobb sarokban mindig átlövő álldogált, és egyszer-kétszer az igazi átlövővel váltva veszélyt is jelentett, de ez sem szélső tevékenység.
Még valami. Lékai fejcsóválása a meccs legjobbja-díj átvételekor ismét igazolta, hogy két lábbal a földön jár, és lépéshiba nélkül. Császárnak pedig nem kellene büdösbogarazni, mert Dujsebajev tényleg kapott Ligetváritól a fejére, ráadásul, pár támadással korábban is, akkor még büntetlenül. Az ilyen faultok elkerüléséhez kell a hideg fej és a rutin. Majd talán egyszer.
A bírózásról pedig csak annyi: a kilencedik perc elején vezettünk utoljára.
Azért nem volt rossz meccsben lenni egy ilyen együttessel.
Vajon mikor vehet a kezébe magyar szövetségi kapitány olyan mágnestáblát, aminek nem törték le a szélét?
Négy góllal kell verni a cseheket a biztos továbbjutáshoz, miután a csehek az Eb legnagyobb meglepetését okozták, azzal, hogy legyőzték a dánokat. Az utolsó fordulóban a spanyol-dán meccset a miénk után rendezik, így egy spanyol győzelemmel a dánok is két ponttal zárnának, az egymás elleni eredmények minitabelláján négygólos győzelemnél, több lőtt góllal a csehek elé kerülnénk. Nagyon nehéz lesz.
