Kultúra

Már közel 100 ezren látták moziban a Testről és lélekrőlt

Országszerte 20 filmszínház vetíti továbbra is Enyedi Ildikó Arany Medve-díjas alkotását.

Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjét még mindig nagy érdeklődés övezi,

a március eleji bemutatása óta mostanra már több mint 95.000 néző váltott rá jegyet.

A film tavaly a 67. Berlinalén mutatkozott be a közönség előtt, ahonnan az Arany Medvével, a fesztivál legfontosabb díjával távozott, és azóta is járja a világ filmfesztiváljait, ahol sorra kapja az elismeréseket.

Az alkotás operatőre, Herbai Máté ősszel a Camerimage nemzetközi filmoperatőr fesztivál fődíját vehette át, A Testről és lélekről női főszereplője, Borbély Alexandra nemrégiben elnyerte az Európai Filmdíjat. Enyedi alkotását Magyarország hivatalos Oscar-nevezettjeként beválogatták a legjobb 9 idegennyelvű fim közé, és január 23-án derül ki, hogy a film a legjobb 5 között versenyezhet-e a majd az Oscar-díjért.

Bent van az Oscar-döntőben a Testről és lélekről
Enyedi Ildikó alkotása is szerepel a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjára esélyes művek kilencesre szűkített listáján.

A nagy érdeklődésre való tekintettel egyre több mozi tűzi újra műsorára a filmet. A Testről és lélekrőlt Budapesten az Art+ Cinema, a Kino, a Művész, a Puskin, a Tabán, a Toldi és az Uránia, Cegléden az Uránia mozi, Debrecenben az Apolló mozi, Győrött a Rómer Ház, Hévízen a Fortunata mozi, Miskolcon a Művészetek Háza, Pécsett az Apolló mozi, Szegeden a Belvárosi mozi, Szentendrén a P’art mozi, Székesfehérvárott a Barátság mozi, Szigetszentmiklóson a Nádasdy mozi, Szolnokon a Tiszapart mozi, Visegrádon a Duna mozi, Zalaegerszegen pedig az Art mozi vetíti.

A Testről és lélekről női főszereplője a Katona József Színház színésznője, Borbély Alexandra, akinek ez az első film főszerepe. A férfi főszereplő igazi felfedezés, Morcsányi Géza színházi dramaturg, a Líra Kiadói Csoport igazgatója, aki húsz évig vezette a Magvető Könyvkiadót, így meghatározó alakja a magyar kortárs irodalmi életnek. A filmben olyan kitűnő színészeket láthatunk még többek között, mint Békés Itala, Jordán Tamás, Mácsai Pál, Tenki Réka, Schneider Zoltán és Nagy Ervin.

Borbély Alexandra: Most a szlovákok és a magyarok is ugyanúgy büszkék rám
Még nem volt ideje feldolgozni, hogy ő lett európa legjobb színésznője. Interjú Borbély Alexandrával, a Testről és lélekről főszereplőjével.
Kiemelt kép: Mozinet

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik