Média

Kibékült a HírTV és a PR-Telecom

hírtv
hírtv

Simicska Lajos hírcsatornáját, a HírTV-t nem sokkal azután, hogy kegyvesztett lett politikai körökben a miniszterelnök volt barátja, kivette csatornakínálatából a PR-Telecom, ebből pedig per lett, mivel a HírTV szerint a műsorterjesztő cég ezt nem tehette meg jogszerűen.

A héten a HírTV a weboldalán jelentette be, hogy megegyezett a PR-Telecommal.

Vállalásaival szemben üldözi a magyar zenét rádiójában Andy Vajna
Méréssel bizonyítjuk: figyelmen kívül hagyta a médiatörvényt és saját médiaszolgáltatási szerződésének tartalmát Andy Vajna rádiója, a már húsznál is több várost letaroló Rádió 1. A rádió alig játszott magyar zeneműveket, holott a zenei műsorideje több mint 40 százalékára ezt vállalta.

A szerződés alapján a kábelszolgáltató a hírcsatorna műsorát legalább további két évig terjeszti majd, a Hír TV tehát marad a PR-Telecom kínálatában, és megegyeztek a korábbi jogvitájuk kapcsán.

Erre a tájékoztatás alapján azt követően kerülhet sor, hogy a PR-Telecom részvényeseinek kiléte tisztázódott. A vállalat jelenleg száz százalékban magyar magánszemélyek tulajdonában áll.

Azt is írják, hogy a PR-Telecom a közeljövőben jelentős fejlesztéseket tervez előfizetői létszámának növelése érdekében, melyhez a Hír TV programkínálatban tartása tevékenyen is hozzájárul.

Megbírságolták Mészáros Lőrinc tévéjét, Andy Vajna TV2-je megúszta
A Médiatanács a súlyos jogsértés miatt félmillió forint bírságot szabott ki az Echo TV-re. 2022-ig meghosszabbították Andy Vajna szegedi rádiós partnerének műsorszolgáltatási jogosultságát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik