Tudomány

Szerves anyagokban gazdag réteg borítja a csillagközi objektumot

Egy új kutatás szerint az`Oumuamua egy természetes égitest, amely meglepően sokban hasonlít a Naprendszer kisebb objektumaira.

A belfasti Királynői Egyetem munkatársai egy nemzetközi kutatócsapatot vezetve vizsgálták azt az objektumot, amely minden jel szerint a csillagközi űrből érkezett a Naprendszerbe. Az ‘Oumuama nevű égitestet októberben fedezték fel.

Azóta számtalan érdekes elmélet született az objektumról. Egyes kutatók még azt is felvetették, hogy az ‘Oumuama egy mesterséges test lehet, melyet valamilyen intelligens idegen civilizáció hozott létre. A közelmúltban erre utaló jeleket keresve figyelték meg az objektumot, az eddigi eredmények azonban nem igazolják a földönkívüliekre vonatkozó elméletet.

Az Alan Fitzsimmons és Michele Bannister vezette nemzetközi csapat azonosítása óta tanulmányozta az `Oumuamuát – számol be a Phys.org. A közelmúltban bemutatott kutatásban nagy-britanniai, amerikai, tajvani, chilei és észak-ír kutatók vettek részt.

A csapat azt elemezte, hogy az objektum miként veri vissza a fényt. A szakértők arra jutottak, hogy a visszaverődés sokban emlékeztet arra, amit a száraz kéreggel borított jeges égitesteknél szoktak megfigyelni.

A kutatók szerint a jellegzetes visszaverődés oka az, hogy az `Oumuamuát évmilliókon, vagy évmilliárdokon át érte kozmikus sugárzás. A sugárzás hatására az objektum körül jól szigetelő, organikus anyagokban gazdag réteg alakult ki. A száraz felszín aztán megóvhatta az `Oumuamua belsejében található jeget az elpárolgástól.

Fitzsimmons szerint sikerült kimutatniuk, hogy az `Oumuamua a naprendszerbeli kicsi, szénben bővelkedő jeges égitestekre emlékeztet, melyeket a kozmikus sugárzás alakított át.

A kutató hozzátette, azt is felfedezték, hogy egy fél méter vastag, szerves anyagokkal teli réteg megvédhette a vízjégben gazdag belsőt az elpárolgástól.

A jég akkor is ép maradhatott, amikor az objektum szeptemberben megközelítette a Napot, és a csillag hőjétől felmelegedett.

Bannister és kollégái addig vizsgálták az objektumot, amíg az látható volt a legnagyobb teleszkópok segítségével. Az `Oumuamua színe hasonlított sok, a Naprendszer peremén elhelyezkedő kisbolygóéra. Ez azt jelenti, hogy galaxisunk egyéb rendszereiben is vannak olyan aszteroidák, mint amilyenekkel a Nap környékén találkozhatunk.

Bannister szerint lenyűgöző látni, hogy az első csillagközi objektum mennyire emlékeztet a Naprendszerünkben fellelhető kisebb égitestekre. Ez azt mutatja, hogy az idegen csillagok körül is hasonlóan formálódnak a bolygók és aszteroidák.

A szakértő hozzátette, folytatják az `Oumuamua elemzését.

(Kiemelt kép: ESO/M. Kornmesser)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik