Média

Hivatalos: Andy Vajna rádiója Dunaújvárosban is szól majd

Megerősítette a Médiatanács az eheti üléséről kiadott összefoglalóban azt a korábbi értesülést, hogy Belénessy Csaba cége, a Crossborder Kft. nyerte a helyi rádiós pályázatot a dunaújvárosi 93,1 MHz-es frekvenciára. A Crossborder összekapcsolódik Andy Vajna budapesti központú Rádió 1 hálózatával, és Rádió 1 néven szolgáltat majd a térségben.

A testület a Tatabánya 96,7 MHz frekvenciára kiírt eljárásban az LB Rádió Kft.-t (ez egyébként Andy Vajna ügyvédjeinek, Litter Zsuzsannának és Bíró Balázsnak a már több hajdúsági frekvenciát megszerző, és a filmügyi biztos hálózatába kapcsolódva működő cége), valamint a Maksai Ágnes tatabányai lakos érdekeltségébe tartozó Blue Hill Média Kft.-t nyilvántartásba vette, míg a Székesfehérvár 101,8 MHz frekvencia pályázatában a Veszprém Rádió Kft.-t (a Radu Morar érdekeltségébe tartozó, a Sláger FM-et is működtető Tematic Media Group cégét) és a Turul Média Kft.-t (Havellant István tatai és Molnár József tatabányai lakos közös cégét) pályázati nyilvántartásba vette. Az eljárások folytatásáról a múlt héten döntött a Médiatanács, miután az alaki érvénytelenség miatt korábban mindkét eljárásból kizárt Regionális Rádió Kft. felülvizsgálati kérelmeit a Médiatanács tájékoztatása alapján a bíróság elutasította. A kft. egyébként két kormányközeli vállalkozó, Krskó Tibor és Tombor András érdekeltségébe tartozik, és több más városban is pályázott rádiós frekvenciára Andy Vajna ellenében, de a Médiatanács mindenütt kizárta őket.

A Médiatanács eheti ülésén engedélyezte továbbá a Mária Rádió Frekvencia Kft. kérelmét, hogy a Monor 106,3 MHz médiaszolgáltatási jogosultságát a Gyál 98,9 MHz-es és a Dabas 97,5 MHz-es jogosultságaival bővítse. A médiaszolgáltató vállalta, hogy az eredeti pályázatban rögzített közszolgálati műsorok arányára tett vállalásait az újonnan létrejött körzetben is változatlan formában teljesíti – közölte a grémium.

Andy Vajna titokban megszerzett egy debreceni rádiót
Pont akkor került a kormánybiztoshoz a leghallgatottabb helyi rádió, a debreceni 104,6 MHz-en fogható Best FM, amikor a Médiatanács a rádió frekvenciaengedélyének hosszabbítását engedélyezte.

Sok tévé és rádió nem szolgáltatott adatot a hatóságnak

A  testület összefoglalójából kiderül az is, hogy a médiahatóság szerint összesen harmincöt rádió és televízió harminckét médiaszolgáltatója maradt el részben vagy egészben a kötelező adatszolgáltatással idén január 1. és május 31. között. A műsorkvóta-kötelezett médiaszolgáltatóknak havonta kell adatokat szolgáltatniuk műsorrendjükről a Médiatanácsnak, amely alapján az NMHH ellenőrizni tudja, hogy az adott szolgáltató betartja-e a műsorkvótákat. Kilenc szolgáltató az öt hónap alatt egyáltalán nem teljesítette az adatszolgáltatást, de több szolgáltató esetében mindössze néhány hét elmaradásról volt szó. A tanács három szolgáltatónál csak felhívással szankcionált, a legmagasabb büntetés pedig 210 ezer forint volt.

Reklámhangerősségre és bűnügyi hírekre fókuszál jövőre a Médiatanács

Elfogadta a testület a jövő évi piacfelügyeleti és általános hatósági felügyeleti tervét. A médiaszolgáltatók és a közösségi médiumok figyelése mellett jövőre is kiemelt figyelem irányul – többek között – a reklámhangerősségre és a nagy elérésű híradók bulvárbűnügyi híreinek maximális arányára, a törvényben előírt húszszázalékos plafon vizsgálatára. Egy másik elemzési terület, hogy a médiaszolgáltatók a televíziós gyermeksávokban hogyan tartják be a gyermekvédelmi média-előírásokat, illetve hogy a hat éven aluliak számára nem ajánlott korhatár-kategóriát mennyire használják. A hétvégi kora reggeli műsorsávok – az úgynevezett gyermeksávok – azért igényelnek kiemelt figyelmet, mert ebben az időszakban a védendő korosztály lazább szülői kontroll alatt, esetleg felügyelet nélkül nézi a televíziót. A Médiatanács tervezi annak vizsgálatát is, hogy a filmekre milyen klasszifikációs – korhatár-besorolási – gyakorlatot alkalmaznak a médiaszolgáltatók, ezek ellenőrzését évek óta saját filmadatbázis könnyíti meg. Azt ígéri a testület, hogy a piacfelügyeleti terv hamarosan elérhető lesz az NMHH honlapján.

popfm
Ez lehet az új országos rádió neve
Árulkodó védjegyek regisztrációját kezdte meg az Andy Vajna volt ügyvezetőjének a nevére került, és Mészáros Lőrinc bankjának hiteléből az országos kereskedelmi rádiós frekvenciapályázaton elinduló cég.

Támogatás tizenhat új dokumentumfilmre

A Médiatanács bejelentette azt is, hogy mintegy 110 millió forinttal támogatja tizenhat dokumentumfilm elkészítését a Magyar Média Mecenatúra Program keretein belül, az idei Ember Judit-pályázat második fordulójában. Bözödújfalu – a székely atlantisz címmel film készülhet arról, ahogy az évtizedekkel ezelőtt vízzel elárasztott erdélyi település újra megelevenedik a mesterséges tó leeresztésekor. Forgatnak Butsy Lajos fegyházlelkészről, aki elítéltek személyes sorsát és börtön utáni beilleszkedését hivatott segíteni. Egy másik lelkész, Bolba Márta, a budapesti VIII. kerületi sikeres közösségszervező munkáját is filmre viszik. Feldolgozzák a Venezuelában élő magyarok mindennapjait, a hazatéréssel és kint maradással kapcsolatos vívódásaikat is. Egy másik alkotás a magyar zenei életben kiemelkedőt nyújtó pécsi zenészek titkának tervez utánajárni. Egy úszó testvérpár az olimpiai aranyért és édesanyjuk elismeréséért vívott küzdelméről szól majd a Vonal felett című film. A kilencvenes évek elején tömegesen örökbe adott romániai gyerekek sorsát eleveníti meg az Ezredvégi emberkereskedelem című film. Portré készül a Nógrádi falvakban futballcsapatokat verbuváló Lugosi Zoltánról; a belga Tcha Limbergerről, aki két sikeres, magyar zenét játszó együttesével járja a világot; és a százesztendős Brassai Józsefnéről, aki a látszerészet világát és Budapest évtizedről évtizedre változó arcát mutatja majd be a nézőknek. A Malév-pilóták – a légitársaság megszűnése utáni – sorsáról is forgatnak. A Csillaghálóban című alkotás második része azt dolgozza fel, hogyan jelent meg a barátság és a szerelem Pilinszky János költészetében. Közel-keleti keresztény közösségeket keresnek fel a Sorsukat, hitüket vallók készítői, egy másik alkotás pedig bemutatja, hogyan deportálták a második világháború után a pozsonyi magyarokat Ligetfalura, ahol éveken keresztül naponta tartottak kivégzéseket. Dokumentum készül az egyetlen fennmaradt budapesti lakászsinagógáról, és az annak megmaradásáért évtizedekig küzdő Gláser Jakab „Juci” bácsiról. Az Auguszt, a Bergmann és a Szamos cukrászcsaládok történetei is megelevenednek majd a Cukrászdinasztiák munkacímű alkotásban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik