Belföld

Fradi-botrány: tizennégy embert elfogtak, többeket köröznek

Többeket elfogott a rendőrség a november 4-i, Ferencváros-DVSC (2-1) bajnoki labdarúgó mérkőzésen történt tömegverekedés kapcsán. Az ügynek eddig csak két gyanúsítottja volt, most újabb tizennégy ember „csatlakozott hozzájuk”,  további négy ellen pedig elfogatóparancsot adtak ki. Ők lennének azok:

 

Fotó: police.hu

A fotókon látható férfiak: Danka Gergő (30), Birkás Tibor (28), Potyondi Ferenc Zoltán (23) és Faragó Krisztián (29)

A Budapesti Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki a képeken látható férfiakat felismeri, tartózkodási helyükkel vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” számán, a 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Várható volt, hogy több gyanúsítottja is lesz az ügynek. Az eddigi adatok szerint a mérkőzés szünetében többen – úgy tudjuk, 30-50 csuklyás – támadtak rá egy emberre, körbezárták őt, a férfi pedig védekezésül kést használt és megvágta az egyik korábban elfogott gyanúsított lábát. Korábban az ügyészség arról tájékoztatott, hogy az ő esetében hivatalból vizsgálja a jogos védelmi helyzet fennállását.

A támadásról egyébként két videó is nyilvánosságra került, az egyik, egy rövid felvétel már másnap:

Egy hosszabb pedig következő kedden:

A rendbontás miatt összeült az MLSZ Fegyelmi Bizottsága, és végül úgy döntött, szektorbezárással és pénzbírsággal büntetik a Ferencvárost. Az összeg 3 millió forint. Az intézkedés a B1, B2, B3 és C1 szektort érinti a soron következő három hazai NB I-es bajnoki mérkőzésen.

 

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik