Belföld

Két verekedő fradista már őrizetben, de még nincs vége

Eddig két embert fogtak el a rendőrök a szombati, Ferencváros-DVSC (2-1) bajnoki labdarúgó mérkőzés szünetében kirobbant verekedés kapcsán.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a 24.hu megkeresésére hétfőn közölte, hogy

mindkettőjüket súlyos testi sértés bűntettének gyanújával hallgatták ki. Jelenleg őrizetben vannak, és kezdeményezik az előzetes letartóztatásukat, illetve, hogy állítsák őket bíróság elé.

Valószínűleg e két esettel még nincs vége az ügynek. Közölték ugyanis, hogy az adatgyűjtés tart, és

a folyamatban lévő nyomozás feladata tisztázni, hogy az esettel összefüggésben más személyt is terhel-e büntetőjogi felelősség.

A rendőrség szombaton arról tájékoztatott, hogy a dulakodásban – az addigi információk szerint – hárman sérültek meg, közülük ketten súlyosan. Azóta kiderült, végül négy embert kellett ellátniuk a mentőknek, egyiküket súlyos koponyasérüléssel, egy másik drukkert egy erősen vérző sebbel, a másik két érintettet pedig könnyű sérülésekkel.  A 24.hu továbbra is úgy tudja, verekedés közben  kés is előkerült. 

Mindenki a másikra mutogat

A Szurkolók Személyiségi Jogok Nélkül vasárnap a Facebook-oldalán tett közzé egy közleményt, ebben – a támadás részletein túl – már két kést említenek.  A Ferencváros szervezett szurkolói csoportjai egyébként elhatárolódtak a történtektől.

Fradi-tábor: A pokol lassan, de biztosan megérkezett
A ferencvárosi focicsapat ultrái három és fél év után, a Debrecen elleni szombati bajnokin tértek vissza a hazai lelátóra. Most először voltak kint a közel 15 milliárd forintból felhúzott Groupama Arénában.

A szurkolói fórumokon terjedő eddigi információk szerint a Tábor nélkül időszak szurkolói vezére került összetűzésbe egy csoporttal, amely aztán a túlerőt kihasználva alaposan helybenhagyta. A fő kérdés az, hogy ki kezdte azt a véres balhét, amelynek egy rövid részletét valakinek sikerült is rögzítenie:

A Ferencváros nevében hétfőn délelőtt Baranyai Imre, a klub biztonsági főnöke adott tájékoztatást, amelyet vágatlanul közlünk:

A szombati mérkőzésen egy jelentős szurkolói rendbontás történt, melyben többen súlyosan megsérültek. Az FTC mindenben együttműködik a rendőrséggel, minden segítséget megad ahhoz, hogy a leghamarabb megtalálják a bűnelkövetőket. A klub a legszigorúbb eljárást várja el a bűnüldöző szervektől. Munkájuk megkönnyítése érdekében, a rendelkezésünkre álló felvételeket és dokumentumokat átadtuk a rendőrségnek. Megítélésünk szerint, a törvények mindenkire egyformán vonatkoznak, mindegy, hogy ki és milyen indítékkal követte el tettét. Erőszak nem lehet része a lelátói életnek. Több mint három éve nem történt ilyen a stadionban és mindent elkövetünk, hogy soha többé ne fordulhasson elő hasonló eset.
Körülbelül 50 ember, szervezetten vett részt a történtekben, közülük mindenkit be tudunk azonosítani. A stadion technikai rendszere erre tökéletesen alkalmas. Lassú a folyamat, de senki sem fogja megúszni, azok sem, akik maszkot húztak, vagy akik többször is ruházatot és cipőt váltottak, hogy megnehezítsék a későbbi azonosítást. A Tábor vezetőit kérni fogjuk, hogy a sajnálatos esemény után kiadott közleményük szellemében és a napokban elfogadott megállapodásunk alapján, a tárgyi bizonyítékok, a videó felvételek és a fotók megismerése után segítsék az elkövetők azonosítását. Ez közös érdekünk.
A verekedésekben résztvevőknek – a vizsgálatok lezárásáig- haladéktalanul felfüggesztjük a belépésre jogosító szurkolói kártyáját, annak is, aki kést hozott be, azoknak is, akik megszegték bármilyen egyéb módon a pályarendszabályban foglaltakat. Azt azonban meg kell jegyeznünk, hogy a biztonsági szolgálat kizárólag ruházat átvizsgálására jogosult, testüreg motozást nem hajthat végre. Márpedig egy kést akár a farpofa közé elrejtve is behozhat bárki, vagy a cipőjében, kabátba varrva. A fémdetektoros kapuk használata lassítaná a beléptetést, akár 4-5 óra időtartamra is elhúzódhat. Ide nem szeretnénk eljutni.

Olvasói sztorik