Ha az emberiség legaljasabb, legmocskosabb húzásait keressük, a XX. század szemétdombján kutatni sem nagyon kell, egyre-másra bukkannak elő maguktól is. „Dátum szerint” most éppen az, amikor egy országot szögesdróttal, aknamezőkkel, betonfallal vágtak ketté, az őrtornyokon posztoló katonáknak pedig lőniük kellett: németnek a németre.
A II. világháború után Németországot, és a mélyen a szovjet fennhatóság alatt fekvő Berlint is négy – brit, francia, amerikai és szovjet – megszállási zónára osztották. A Jaltában született döntés értelmében átmeneti állapot volt ez, ám ahogy mélyült a hidegháború, úgy állandósult Németország és fővárosának megosztottsága. Berlin szimbólumává vált, nyugatot szabadság és gazdagság, keletet diktatúra és szegénység uralta.
Szöktek a keletiek
Ez utóbbi indokolta a fal felépítését: 1961-ig összesen 2,6 millió ember hagyta el a 17 milliós NDK-t a jobb élet reményében, zömében az értelmiség, jól képzett munkaerő és a fiatalok. A demográfiai összeomlás elkerülése érdekében az NDK 1961-ben egyik napról a másikra hermetikusan lezárta a belnémet határt. Mikor minden elkészült, a várost 40 kilométer hosszan átlag 3,6 méter magas fal és műszaki létesítmények vágták ketté.
A magyar határzár megnyitása 1989-ben ismét hatalmas menekülthullámot indított, Horn Gyula szeptember 10-én jelentette be, a hazánkban tartózkodó NDK-s állampolgárok tetszés szerint bármely országba távozhatnak. Helmuth Kohl kancellár ezt értékelte úgy, a magyarok ütötték ki az első téglát a berlini falból.
Igen, azonnal
Az NDK Moszkvából várt iránymutatást, ám Gorbacsov csak annyit mondott: a magyarok jó emberek. Erre új szabályokat kezdtek kidolgozni a nyugatra utazás megkönnyítésére, miközben Horn Gyula 1989. szeptember 10-én bejelentette: a hazánkban tartózkodó NDK-s állampolgárok tetszés szerint bármely országba távozhatnak.
A nyugati utazás új szabályait Günter Schabowski jelentette be november 9-én egy nyilvános sajtótájékoztatón. Egy újságíró rákérdezett, mikor lépnek életbe a változások? A kommunista politikus kicsit zavartan, szemüvege után kutatva válaszolt anélkül, hogy jegyzeteibe bepillantott volna: „Ismereteim szerint ez érvénybe lép… igen, azonnal”.
Eredetileg a határátlépést másnaptól és előzetes rendőrségi jóváhagyással engedélyezték volna.
Roham a határátkelőknél
Más és más nyilatkozatok láttak napvilágot arról, mennyire volt ez megrendezett “hiba”, vagy Schabowski magánakciója esetleg az újságíró is be volt avatva. Akárhogy is volt, a televíziók élőben közvetítették, a képernyők előtt pedig milliók ültek.
Órákon belül tömegek lepték el a határátkelőket, és szabad áthaladást követeltek. A katonák magukra maradtak, az általánosságban érvényben lévő tűzparancsot még korábban visszavonták, de semmiféle utasítást nem kaptak, miként kezeljék a helyzetet. Az emberek egyre gyülekeztek, mire megérkezett a parancs: a leghangosabban követelőzőket engedjék át, de útlevelükbe nyomjanak a visszatérést megakadályozó pecsétet.
A következő napokban az emberek már nem kértek engedélyt, Berlin keleti és nyugati részéről is vésővel, kalapáccsal, a két kezükkel kezdték szétszedni a falat. Az utcákon tízezrek követelték az újraegyesítést.
A szervezett bontás 1990 nyarán indult, június 22-én ünnepélyes keretek között távolították el a leghíresebb átkelőhelyet, a Checkpoint Charlie-t. Július 1-jén a határőrség hivatalosan is beszüntette tevékenységét a berlini szakaszon, július 13-án pedig hivatalosan is megkezdődött a fal bontása.
(Kiemelt kép: PAUL ZINKEN / DPA)
