Foci

Hiába az eurószázmilliók, ezt a Real Madridot nem lehet megfogni

Mindenkinek a Bajnokok Ligája legutóbbi két kiírásában győztes Real Madridra fáj a foga: tudják jól, Zinedine Zidane csapatát kell legyőzni ahhoz, hogy megnyerjék a legrangosabb klubtrófeát. Hiába a madridiak gyengécske bajnoki rajtja, hiba lenne bármilyen következtetést levonni néhány meccsből, az igazán fontos dolgok úgyis a tavasszal dőlnek el. A Real Madrid pedig a tavaszi szezonra van kitalálva.

Igaz, a kihívók nem tétlenkedtek a nyáron, nagy volt a mozgolódás a kluboknál. A tavalyi döntős Juventus hiába veszített el két-három kulcsjátékost, legalább olyan erős, mint a tavasszal volt. A PSG a világ összes pénzét megmozgatta, all-int nyomott Neymar (majd Kylian Mbappé) megszerzésével. A két manchesteri csapat és a Chelsea is szépen bevásárolt, és készen áll, a Barcelona egy zsák pénzért erősített, míg szépen, fű alatt a Bayern München és az Atlético Madrid is odaérhet a végére.

A Real Madrid élő céltábla a 2017-2018-as Bajnokok Ligája-szezon előtt, és legalább nyolc nagyágyú készül arra, hogy fellépjen az európai labdarúgás trónjára. Véres küzdelem lesz.

Egy lépésre a Real Madrid-dinasztiától

A Real Madrid 2017 májusában megnyerte története 12. Bajnokok Ligája-címét, és vált a sorozat első duplázójává, miután egy évvel korábban is Cristiano Ronaldóék ünnepelhettek. Igazi tündérmese, ami a klubbal történik, hiszen az elmúlt négy évben háromszor nyerték meg a Bajnokok Ligáját (2013-2014, 2015-2016, 2016-2017), ez pedig egyetlen klubnak sem sikerült a BL 1992 óta íródó történetében. Az amerikai sportzsargonban dinasztiának hívják azokat a csapatokat, amelyek hosszú távon dominálnak egy sportágat.

Ilyen például a legendás Michael Jordan fémjelezte Chicago Bulls, amely 1991 és 1998 között hatszor nyerte meg az NBA-t.

De ezen kívül is számos példa van arra, hogy egy csapat  hosszú ideig uralja sportágát, ligáját. A Real Madrid Zinedine Zidane-nal éppen ilyen dinasztia építésébe fogott akkor, amikor az elmúlt másfél évtized hibás stratégiáját lecserélve új alapokra helyezte a klub szellemiségét: a csapat tele van saját nevelésű és a klub indentitásához szorosan kötődő játékosokkal, a pénzcsapokat lejjebb tekerték, már nem a PR-fogásokra, de nem is a tapasztalt – vagy kiégett – futballistákra, hanem a fiatal spanyol tehetségekre fordítják az erőforrásokat. Így tényleg igaz az, hogy a kispadon már nem csak egy komplett kezdőcsapat, hanem a jövő kezdőcsapata ül.

Nem irigyeljük azokat, akik tavasszal a Real Madrid útjába kerülnek (Photo by David Ramos/Getty Images)

A Real Madrid keretében tizenegy spanyol játékos van, közölük csak Sergio Ramos (31) és a cserekapus, Kiko Casilla (30) múlt el 30 éves. A szezon legnagyobb feladata az lesz a francia szakvezetőnek, hogy a tavalyihoz hasonlóan idén is megtalálja a tökéletes rotációt; mikor, kit, pihentessen, mikor, ki helyett nyúljon motivációért éhes fiatal játékos után.

A jövő Real Madridja a szemünk előtt épül. A még mindig csak 25 éves Isco és Dani Carvajal már most vezéregyénisége a csapatnak, Lucas Vazquez (26), Marco Asensio (21), Dani Ceballos (20), Jesus Vellejo (20) és Theo Hernández (19) pedig a következő évek legjobbjai lehetnek.

Bőségzavar, és egy sor fiatalról még szó sem esett: Mateo Kovacic is csak 23, Räphael Varane 24, míg Casemiro 25 éves. A filozófia megváltozott, a szemlélet adott: a Real Madrid dinasztiát épít, kérdés, képesek-e a következő éveket is úgy uralni Európában, ahogy az elmúlt néhány évben?

Van ellenfél, nem lesz olyan egyszerű triplázni

Hol van a magyar bajnok, mi a helyzet a magyarokkal?

A Budapest Honvéd a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében az izraeli Hapoel Beer-Seva ellen búcsúzott kettős vereséggel.

 

De nem maradunk magyar játékosok nélkül: Gulácsi Péter az RB Lipcsével, Sallai Roland az APOEL Nicosiával készül a rajtra.

Egy sor olyan csapatot ismerünk, amely azon lesz, hogy megakadályozza a madridi uralmat. Persze, mondhatják a naivak, a Real Madridon kívül 31 csapatnak ez a célja. De legyünk reálisak: nagyjából 8-10 olyan klub jutott a főtáblára, amely anyagilag, szakmailag és játékosállományát tekintve felveheti a versenyt a címvédővel.

A nyár legnagyobb sztorija mindenképpen a katari (állami) milliárdokból épülő-szépülő Paris Saint-Germainé. A PSG először minden emberi elképzelést fölülmúlva megszerezte 222 millió euró fejében a Barcelona brazil szupersztárját, Neymart, majd augusztus 31-én bejelentette, hogy az AS Monaco 18 éves francia tehetségét, Kylian Mbappét is. Utóbbiért 2018-ban 180 millió eurót kell letenniük az asztalra, most csak kölcsönszerződést kötöttek a felek.

Kormánypénzek pörgetik a focibizniszt
Könnyen kikerülik a pénzügyi fair play szabályait az országok befolyása alatt álló futballklubok. Katar párizsi szerepvállalásával a pingpongdiplomácia éledhet újjá.

A párizsiaknak mindkétszer trükközniük kellett az UEFA pénzügyi fair play szabálya miatt, de ez azon a tényen nem változtat:

a PSG az idén az eddigieknél is keményebben állt bele a Bajnokok Ligájába, és biztosak lehetünk abban, hogy a végső győzelmen kívül minden eredményt csalódásként élnének meg Párizsban és Katarban.

All-in: a PSG-nél feneketlen a pénztárca, a BL-cím mindent megér a tulajdonosoknak (Fotó: Getty)

Pénz nélkül bizony egyik csapatból sem lesz igazán ütős kihívó, a Bajnokok Ligája – és a profi labdarúgás – nem az egyenlőségről és a pénzügyi átláthatóságról, inkább az üzletről, a bevételről, a kiadásról szól. Nem lehet úgy eredményt elérni, ha nincs mögötted egy pénzeszsák, így már meg sem lepődhetünk akkor, ha a ligák csapatai több mint egy milliárd eurót költenek a nyári átigazolási időszakban.

Kiengedték a szellemet a palackból, a magyarokat újból beárazta a piac
Augusztus 31-én bezárt a bazár, véget ért a történelmi nyári átigazolási szezon a világ legfontosabb bajnokságaiban. A mérleg? Sokkoló. Szabados Gábor sportközgazdásszal összegeztünk.

Az igazán esélyes klubok nem fogták vissza magukat a nyáron, a Barcelona 145 millió euró értékben próbálta meg pótolni Neymart (Paulinho és Ousmane Dembelé érkezett), míg az angolok, a bajnoki címvédő Chelsea és a manchesteri csapatok is úgy gondolták, mikor, ha nem most. Igaz, José Mourinho azt nyilatkozta, hiába az elköltött 150 millió font, kell neki még egy átigazolási időszak, hogy újra az élmezőnybe kormányozza a Manchester Unitedet.

Mourinho nyáron kifizetett 76 millió fontot Romelu Lukakuért, 40 millió fontot Nemanja Maticért, 31,5 millió fontot Victor Lindelöfért. A Premier League negyedik fordulója után a United vezet, de ami még fontosabb, játékuk sokat változott tavaly óta, egyszerűen jobban néz ki a csapat.

Rendkívül tehetséges kerete van a Unitednek (Photo by James Baylis – AMA/Getty Images)

Hogy ez Európába mire elég, kérdéses. De ha elkerülik a sérülések a csapatot, a könnyűnek ígérkező csoportkör után, Zlatan Ibrahimoviccsal kiegészülve tavasszal igen veszélyes lehet a Manchester United. Ahogy a Manchester City és a Chelsea is.

Előbbi 244 millió fontot, utóbbi 202 millió fontot költött kerete megerősítésére. Az angolok (khm, amerikaiak, arabok és oroszok) tehát belehúztak, az átigazolási piac teljesen felbolydult, és ha hinni lehet a szakértőknek, 2018-ban sem lesz ez másképp. De ne szaladjunk annyira előre, előtte a Premier League klubjai – tán a Liverpool kivételével – akár még be is húzhatják a Bajnokok Ligáját, hiszen ők is a már említett háromszög mentén (pénz, szakértelem, játékosok) mozognak. De azért ne lepődjön meg senki, ha ez nem így történik.

A második vonalból célba érhet az Atlético Madrid és a Bayern München is, és a második vonalat senki ne értse félre!

Mindkét csapat a világ legjobb nyolc csapatainak egyike, de nyáron az Atlético a kizárása miatt nem tudott erősíteni, a Bayern München pedig elveszítette Philipp Lahmot és Xabi Alonsót, Robert Lewandowski és Thomas Müller pedig elvágyódik, elégedetlenkedik.

A többi nagyágyúhoz képest csendesebbre sikeredett a müncheni nyár, de a németekkel természetesen mindig számolnunk kell. Leginkább nekik lehet meg a játékuk ahhoz, hogy a Real Madrid középpályáját semlegesítsék, ez a tavaszi BL-negyeddöntőben egy ideig sikerült is. Az már egy másik történet, hogy a szerencse és egy-egy nagyon rossz ítélet a madridiaknak kedvezett.

A sztori ismert, a Bayern legyőzése után a Real négy gólt vágott annak a Gianluigi Buffonnak a kapujába, aki a döntőig csupán hármat kapott. Nincs az a védelem, amelyik tökéletes megoldást jelentene a címvédő ellen.

Ne legyen kétség: a Real Madrid a legnagyobb esélyese az idei szezonnak is, de amíg a labda gömbölyű, Katar pedig képes 400 millió eurót kiadni két játékosért, addig bármi megtörténhet.

Óriási pénz jár a Bajnokok Ligájában

A csapatok a főtábláért 12,7 millió eurót (3,9 milliárd forint) kapnak. Azok a csapatok, amelyek továbbjutnak a csoportból a nyolcaddöntőbe, újabb hatmillió euróra (1,8 milliárd forint) számíthatnak.

A további fordulók közül a negyeddöntőbe jutás 6,5 millió eurót (2 milliárd forint), az elődöntős szereplés 7,5 millió eurót (2,3 milliárd forint) ér, a döntő vesztese 11 millió euróval (3,4 milliárd forint) gazdagodik, a végső győztes pedig 15,5 millió eurót (4,7 milliárd forint) kap még az európai szövetségtől (UEFA).

Az UEFA összesen 1,3 milliárd eurót (közel 40 milliárd forint) oszt ki a BL-résztvevő csapatok között, amelyek a csoportkörben további bónuszokra tehetnek szert: minden egyes győzelem 1,5 millió eurót (460 millió forint) jelent, míg a döntetlenért 500 ezer euró (153 millió forint) jár.

Egy csapat maximálisan (százszázalékos csoportkör, plusz végső győzelem) 57,2 millió eurót (17,5 milliárd forint) kereshet a Bajnokok Ligájával.

A csapatok további pénzt kapnak attól függően, mekkora a televíziós reklámértékük.

Bajnokok Ligája, csoportkör, 1. forduló:

Szeptember 12., kedd
A-csoport
20.45: Benfica–CSZKA Moszkva
20.45: Manchester United–FC Basel
B-csoport
20.45: Bayern München–Anderlecht (Tv: Sport2)
20.45: Celtic–Paris Saint-Germain
C-csoport
20.45: Chelsea–Qarabag
20.45: AS Roma–Atlético Madrid (Tv: Sport1)
D-csoport
20.45: FC Barcelona–Juventus (Tv: M4 Sport)
20.45: Olympiakosz Pireusz–Sporting CP

Szeptember 13., szerda
E-csoport
20.45: NK Maribor–Szpartak Moszkva
20.45: Liverpool–Sevilla (Tv: Sport2)
F-csoport
20.45: Feyenoord–Manchester City
20.45: Sahtar Doneck–Napoli
G-csoport
20.45: RB Leipzig–Monaco (Tv: M4 Sport)
20.45: FC Porto–Besiktas
H-csoport
20.45: Real Madrid–APOEL (Tv: Sport1)
20.45: Tottenham Hotspur–Borussia Dortmund

Ajánlott videó

Olvasói sztorik