Foci

Neymarért all-int mondott a Paris Saint-Germain

Csütörtök estig kellett várni arra, hogy a PSG hivatalosan megerősítse: megszerezte Neymart. A tranzakcióról csak annyit tudunk biztosan, hogy a Barcelona megkapta a játékos képviselőitől a 222 millió eurós csekket, így “közös megegyezéssel” elváltak a felek.

A 25 éves brazil szupersztár négy évet töltött Barcelonában. (Ne feledjük, hogy a 2013-as odaigazolása sem teljesen lezáratlan ügy, akkor a katalán klub ugyanis azt mondta, 57 millió eurót fizetett a Santosnak, de egy nyomozás kiderítette, minimum 86 millió euró volt a végösszeg, benne a játék édesapjának utalt hozzávetőleg 40 millió euróval.)

Mindenkinek jót tesz, hogy Neymar dobbant Barcelonából
A Paris Saint-Germain bankot robbantott, és leigazolta a Barcelona 25 éves klasszisát. Soha nem látott üzlet, a futball világából.

A kérdőjelek Neymar mostani eligazolása körül is sokasodnak, így megnéztük, mi történhetett az elmúlt napokban, hetekben, mi történhet a labdarúgással, az átigazolás milyen hatással lesz a piacra.

Többek között azért is szokatlan a szemünknek ez a 222 millió eurós vételár, mert ekkora ugrásra még nem volt példa a labdarúgás történetében

– mondja a 24.hu-nak Szabados Gábor, sportközgazdász.

Szabados szerint a Manchester United által Pogbáért kifizetett 105 millió euró már sejtetni engedte, hogy rövid időn belül horribilis összegekért vehetnek, vihetnek játékosokat a legnagyobb európai sztárcsapatok.

Érdekes, hogy nem a Real Madrid vagy, mondjuk, a Manchester United lépte meg a csúcsigazolást, hanem a PSG. Az előbbi két óriás bejáratott márka, ha ennyi pénzt is adnának valakiért, a befektetett összeg előbb-utóbb visszajönne. A PSG nagy talány, azért a pénz nem minden. Messze nincs akkora értéke a klubnak, hogy 100 százalékig biztosak legyünk abban, nekik ez megérte. Itt egyetlen cél lebegett a szemük előtt, hogy Bajnokok Ligáját nyerjenek. Mondtak egy all-int, most pedig kattog az óra

– összegez Szabados, majd hozzáteszi, nagy kérdés előtt állnak a csapatok, de maga a sportág is: nem feltétlen jelentene jót, ha innentől kezdve 100 és 200 millió euró közeli összegeket dobálnának egy-egy játékosért. Szabados szerint attól nem kell félni, hogy röpködnek majd a 200 milliós játékosok, de az biztos, nem múlik el nyomtalanul a Neymar-ügy.

Az öt legdrágább igazolás a történelemben – Neymarért többet fizettek, mint Pogbáért és Bale-ért együtt!

Itt most az a kérdés, hogy ebből tendencia lesz vagy csak egyszeri alkalomról beszélünk. Szerintem néhány évig biztosan marad ez a rekord, mert a csapatok tudják: Neymaron kívül csak Cristiano Ronaldóról (Real Madrid) és Lionel Messiről (Barcelona) gondolhatjuk, hogy megérne ennyi pénzt. Viszont a két klasszis érinthetetlen, és azért azt is számoljuk bele, hogy Ronaldo 32 éves múlt, Messi pedig nemrég ünnepelte a 30. születésnapját

– így Szabados.

A kivásárlási árral nem lehet mit kezdeni, ha 222 millió euró, akkor bizony annyit kell kipengetni egy aktív szerződéssel bíró játékosért. Ha viszont megnézzük a mértékadó Transfermakt összeállítását a világ legértékesebb játékosairól, Neymart 100 millió euróra taksálják, amivel – a portál szerint – ugyanannyit ér, mint a négyszeres aranylabdás, Európa-bajnok Cristiano Ronaldo.

Messi és Ronaldo azért más tészta, hiába Neymar becsült értéke és átigazolási díja Fotó: Burak Akbulut / Anadolu Agency

A brazil előnye a portugálhoz (és Messihez) képest az, hogy még mindig csak 25 éves, az idő tehát neki dolgozik. Az, hogy első számú vezérként mire viszi (Ronaldo és Messi már bizonyított), az más kérdés.

Minimum kérdéses a vezetői szerepe. Ha megnézzük a karrierjét, akkor láthatjuk, még nem igazán ért el ebben a tekintetben átütő sikert. Barcelonában nettó második  számú volt, a brazil válogatottal pedig képtelen volt még nagyot nyújtani – az olimpiai aranyat most ne vegyük ide, tudjuk, mennyit ér a sportágban

– mondja a sportközgazdász, aki hozzáteszi: Neymar a lehetőséget biztosan megkapja majd a bizonyításra. Ezt mi sem mutatja jobban, mint az: Javier Pastore lemondott a 10-es mezről miatta Párizsban.

Neymar egyébként papíron “saját maga” fizette ki a kivásárlási árát, ami minimum felvet néhány kérdést.

  • Ki adta neki a pénzt?
  • Szabályos volt-e a tranzakció?
  • Kiderül-e valaha, hogy a papírokon túl milyen megállapodás született?

Hogy jogilag a PSG-e a vevő, meglehet, soha nem tudjuk meg. Maradhat úgy az egész, hogy Neymar “vette meg” saját magát. Nyilván nem véletlen, hogy amikor éppen szabaddá vált, akkor hopp, két nap múlva bejelenti a PSG, hogy megegyeztek Neymarral és 2022-ig aláírt a futballista. Nagyon fura a sztori: itt van egy helyzet, amikor – Gareth Bale és az ő korábbi esetéhez képest pont fordítva – a tranzakció összegét tudjuk, de a lebonyolítás módja homályos. Nem oszt, nem szoroz nekünk, mert csak egy technikai kérdés, de ott a susmus körül azért ennek biztosan van jelentősége

– mondja Szabados.

A Neymar-saga, ha minden igaz, lezárult, és úgy hírlik, a játékost Párizsban, az Eiffel-torony lábánál fogják bemutatni. Népünnepély, hajnalig tartó buli várja a brazilt új állomáshelyén, ahol valósággal megváltóként számolnak vele – mondhatni a kirakós utolsó darabjaként. Hogy ebből lesz-e valaha Bajnokok Ligája-cím, a jövő kérdése. Ha nem, akkor óriási bukó lesz a Neymarért kifizetett összeg.

Bárhogy lesz is, az átigazolással veszélyes lavina indulhatott el, ami letarolhatja az egész futballpiacot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik