Kultúra

Roman Polanskit újabb nő vádolja molesztálással

Az áldozat szerint őt is a '70-es években zaklatta szexuálisan a rendező.

Ismét molesztálással vádolta meg az Oscar-díjas Roman Polanskit egy nő, akinek elmondása szerint az eset 1973-ban történt.A most 59 éves nő, akit csak Robin néven emlegetnek, egy keddi Los Angeles-i sajtótájékoztatón jelentette be, hogy 16 éves korában a rendező szexuálisan molesztálta. Ő már a harmadik, aki liliomtiprással vádolta meg Polanskit.

A filmrendező 1978-ban hagyta el Amerikát, miután beismerte, hogy az akkor 13 éves Samantha Geimert megerőszakolta.

Geimer júniusban azt kérte egy Los Angeles-i bíróságtól, hogy vessenek véget a 83 éves Polanski elleni eljárásnak. Elmondta, hogy megbocsátott a filmesnek és nyugalmat szeretne magának és családjának.

Robin, aki ügyvédjével, Gloria Allreddel együtt jelent meg a sajtótájékoztatón, tudja, hogy nem indíthat büntetőpert, mert az elévülés határideje már lejárt, ám tanúskodhat Geimer ügyében.

Újságíróknak elmondta, “dühbe gurult”, mikor meghallotta, hogy ejthetik a vádat Polanski ellen.

Ahogy kiderült, mit tett Geimerrel, másnap elmondtam egy barátomnak, hogy velem is ez történt. Rajta kívül senkinek nem beszéltem erről, mert nem akartam, hogy az apám olyat tegyen, ami miatt börtönben töltheti a hátralévő életét.

Polanski ügyvédjei egyelőre nem kommentálták a vádat.

A filmrendező 1977-ben elismerte, hogy törvénybe ütköző szexuális aktust folytatott egy kiskorúval, ezért 42 napra börtönbe ment, ám később elmenekült az Egyesült Államokból, mert attól félt, vádalkuját megsemmisítik.

roman polanski (roman polanski, )
Polanski nem úszhatja meg a börtönt
Ügyvédje szerint már ült annyit, amennyit a 70-es években egy nemi erőszakért kapott volna.

Az Egyesült Államok nemzetközi elfogatóparancsot adott ki ellene, ez a mai napig érvényben van, ezért a lengyel-francia állampolgárságú Polanski csak a világ maroknyi országában mozoghat szabadon, köztük két “hazájában” és Svájcban, valamint azokban az országokban, amelyeknek nincs kiadatási egyezménye az Egyesült Államokkal.

Charlotte Lewis brit színésznő 2010-ben azzal vádolta meg Polanskit, hogy 1983-ban, 16 éves korában Párizsban molesztálta őt. A színésznőt szintén Gloria Allred képviselte.

Forrás: MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik