Gazdaság

Őrült pénzosztás Matolcsy eldugott birodalmában

Jegybankosok sorát találni a pécsi földtudományi doktori iskola hallgatói között. Meg azoknak az alapítványoknak a vezetőit, amelyek biztosítják a bőkezű ösztöndíjprogram fedezetét.

Csak úgy hemzsegnek Matolcsy György jegybankjának dolgozói, illetve az MNB-s alapítványokhoz köthető emberek abban a doktori iskolában, amelyben szép summára tehetnek szert a képzésben részt vevők – épp a jegybanki alapítványoknak köszönhetően. Találtunk olyan doktorandusz hallgatókat is, akik az egy éve privatizált, és Matolcsy közelébe került MKB Bankban dolgoznak.

Még tavaly ősszel tudódott ki, hogy Matolcsy barátnője, Vajda Zita a Pécsi Tudományegyetem Földtudományi Doktori Iskolájának hallgatója. A napokban pedig azért irányult figyelem az intézményre, mert a Magyar Nemzet kiderítette, hogy a Fidesz kommunikációs vezetője, Hidvéghi Balázs (aki volt a Matolcsy-féle nemzeti bankban elnöki tanácsadó, szóvivő is) és a felesége is oda jár, és részesül a fejenkénti havi 300 ezer forintos ösztöndíjban. Az apanázs a félévek időszakára jár, így egy évben tízszer 300 ezer forintot zsebel be Hidvéghi és a felesége is.

Havi ötmillió forint mellé még egy kis plusz?

Ez azonban csak a jéghegy csúcsa, a 24.hu-nak ugyanis nagyjából másfél tucat MNB-s alkalmazottat sikerült azonosítania a szóban forgó doktori iskola hallgatói között. Lehetnek akár többen is, de hiába kérdeztük a jegybankot, egy hete nem válaszol arra, hogy hány MNB-dolgozó jár a doktori iskolába, és név szerint kik. (Cikkünkben csak a magasabb, vezetői pozíciókat betöltőket vesszük sorra.)

A lapunk által azonosítottak között van a jegybank – holtversenyben – második legjobban fizetett tisztségviselője, Palotai Dániel is.

Palotai az MNB-ben havi bruttó 4,95 millió forintot keres, alig elmaradva Matolcsy 5 milliós fizetésétől. Ő a jegybank egyik ügyvezető igazgatója, így a szervezeti hierarchiában is előkelő helyet foglal el, az elnök és az alelnökök utáni szinten. Sőt, az egyik jegybanki alapítvány, a PADOC felügyelőbizottságában is bent ül.

Palotai tehát a csaknem 5 millió forintos bruttó fizetését fejelheti meg azzal a havi 300 ezer forinttal, amelyet végső soron a jegybanki alapítványok biztosítanak a doktori iskola ösztöndíjprogramjának finanszírozásával.

Palotai Dániel, az MNB ügyvezető igazgatója. Fotó: MTI

Hogy megkapja-e az ösztöndíjat, nem tudjuk biztosan, mert a jegybank nem válaszolt kérdésünkre, de nagy esély van rá – a cikk későbbi részében leírjuk, miért.

Azért is érdekes Palotai részvétele a doktori iskolában, mert karrierjének eddigi szakterületei nem esnek közel a geopolitikai iskola profiljához.

Az ügyvezető igazgató nyugdíjkérdésekben merült el, a kamatdöntések előkészítésében vett részt, a monetáris stratégiához járult hozzá, a makrogazdasági területért volt felelős a Matolcsy-vezette Nemzetgazdasági Minisztériumban, most pedig a gazdaságtudományi ügyekért felelős ügyvezető az MNB-ben. Külön érdekesség, hogy a doktori iskolában olyan ember Palotai témavezetője, aki a jegybanki ranglétrán nem jutott el az ő szintjére: Lehmann Kristóf a monetáris stratégia főosztályvezetője most.

Volt rendőrkapitány is földtudományi doktor lenne

Megtaláljuk a doktori iskola hallgatói között Matolcsy elnöki kabinetjének korábbi vezetőjét: Horváth Marcell most a nemzetközi kapcsolatok igazgatóságot irányítja az MNB-ben. Emellett az egyik jegybanki alapítvány, a PADI felügyelőbizottságának tagja.

Ott van a geopolitikával foglalkozó doktori iskola hallgatói között, így nagy eséllyel ösztöndíjat is kap egy volt rendőrkapitány, Kohári Péter is.

Kohári 2013 júliusáig Budapest XI. kerületének rendőrkapitánya volt, aztán csaknem három és fél évet töltött a Matolcsy-féle jegybankban a bankbiztonsági területen vezetőként.

Geopolitikai alapítványt vezet, geopolitikai doktori iskolába jár

Külön történet Csizmadia Norberté. Őt is a minisztériumból hozta magával az MNB-be Matolcsy, gazdaságstratégiáért felelős ügyvezető volt a jegybankban a tavalyi év közepéig, hozzá tartoztak a jegybanki alapítványok. Most a Pallas Athéné Geopolitikai Alapítvány (Pageo) kuratóriumának az elnöke, és további két jegybanki alapítvány (a PADOC és a PADMA) kuratóriumában is tag. A kuratórium az alapítvány legfőbb döntéshozó, ügyvezető szerve.

E három posztjáért több mint havi bruttó 2,1 millió forint illeti meg, ehhez jöhet a doktori iskolából még havi 300 ezer forint (adómentes) ösztöndíj.

Csizmadia Norbert. Fotó: MTI/Földi Imre

Vagyis a geopolitika, tehát a doktori iskola profiljába vágó terület kutatására létrehozott jegybanki alapítvány vezetője, Csizmadia most a geopolitikai doktori iskola hallgatója.

Igazán érdekessé mégis az teszi a történetet, hogy épp a Pageo volt a motorja annak, hogy a jegybanki alapítványok összefogtak a Pécsi Tudományegyetem Földtudományok Doktori Iskolájával, és meghirdették a 2015-ben alapított Geopolitikai Doktori Programot. Ennek keretében a jegybanki alapítványok biztosítják a tekintélyes összegű ösztöndíj fedezetét.

Bár az alapítványok utalják át a Pécsi Tudományegyetemnek az ösztöndíjakra fordítható összeget, a pénzt az egyetem, illetve a doktori iskola fizeti ki az ösztöndíjasoknak. A pályázatokat a Pécsi Tudományegyetemhez, illetve a doktori iskolához nyújtják be az aspiránsok (korábban az alapítványokhoz kellett pályázni), és a doktori iskola tanácsa hozza meg a döntést arról, ki kap ösztöndíjat, ám van egy, ösztöndíjműhelynek nevezett előkészítő testület, amelybe négy tagot az alapítványok delegálnak, négyet a doktori iskola.

Mivel az alapítványok pénze bizonyítottan közpénz, így elmondható: adófizetői pénzeket biztosítanak a jegybanki alapítványok olyanoknak, akik hozzájuk vagy épp a jegybankhoz köthetők.

Sajnos azt sem tudjuk, hogy az alapítványoknál vagy azok cégeinél dolgozók közül pontosan hányan járnak a pécsi doktori iskolába, és kik ők, mert az alapítványok sem válaszoltak kérdéseinkre.

Visszatetszést kelthet Anton Bendarzsevszkij esete is. Ő a Pageo igazgatója, másrészt az alapítvány kutatóintézetének, a Geopolitikai Kutatóintézetnek a vezetője. Aktívan publikál a Pageo honlapján és a kutatóintézet kiadványában is, és az ő nevét láthatjuk a Hidvéghi-affér után kiadott Pageo-közleményben is. Szintén ennél az alapítványnál, illetve a kutatóintézeténél dolgozik Gere László, aki ugyancsak hallgatója a doktori iskolának.

Bizalmi ember lánya, MKB-s és alapítványi fejesek

Szintén hallgató az a Kante Awa, aki Nagy Róza lánya, és egy 100 százalékban az MNB tulajdonában levő cég, a GIRO Zrt. cégjegyzésre jogosult munkavállalója, humánpolitikai vezetője. Nagy Róza hosszú évekig volt Matolcsy bizalmasa a gazdasági minisztériumban és a jegybanknál is, ahonnan nem egészen két éve távozott. De most is benne van három jegybanki alapítvány kuratóriumában.

Matolcsy György. Fotó: MTI/Kovács Tamás

A Matolcsyhoz közeli körhöz szokás sorolni Patakiné Gramantik Ildikót is, aki szintén feltűnik a doktori iskola hallgatói között. Patakiné már az NGM-ben is együtt dolgozott Matolcsyval. Tavaly őszig az egyik jegybanki alapítvány, a PADS igazgatója volt, és benne volt a hat jegybanki alapítvány által tulajdonolt Optima Befektetési Zrt. igazgatóságában, valamint a jegybanki alapítványok által létrehozott cégek, a Ferida Zrt. és a Kasselik-Ház Zrt. igazgatóságában, továbbá az MKB-Pannónia Egészség- és Önsegélyező Pénztár ügyvezetője volt. Ezeket ugyan leadta, de így is maradt két posztja: az MKB Üzemeltetési Kft. ügyvezetője és az MKB Bank cégjegyzésre jogosult munkavállalói között is megtalálni.

A doktori iskola hallgatói között tűnik fel Halápi Dóra is. Ő bő egy éve került be a hírekbe, amikor az Alkotmánybíróság döntése után a jegybanki alapítványok kénytelenek voltak felfedni szerteágazó szerződéses kapcsolataikat. Halápi a PADMA kuratóriumának tagja mind a mai napig, ezért pedig havi bő bruttó 630 ezer forint illeti meg, és ügyvédi munkákért több jegybanki alapítványtól – köztük volt a Pageo is – havi félmillió forintot kapott sokáig. Bent ült az MKB-Pannónia Egészség- és Önsegélyező Pénztár igazgatóságában is.

Feltűnően sokan vannak

Nem tudjuk pontosan, hogy a fent említettek kapnak-e ösztöndíjat, aminek a fedezetét az alapítványok biztosítják, de gyaníthatóan igen, még ha nem is mindegyikük.

Erre a következtetésre juthatunk abból, amit érdeklődésünkre a doktori iskola vezetője mondott. Dövényi Zoltán arról tájékoztatta a 24.hu-t, hogy körülbelül 60-an vannak azok, akik most fejezték be a második évüket a Földtudományi Doktori Iskolában, közülük hárman kapnak állami – havi durván 100 ezer forintos – ösztöndíjat, míg 8-9 ember nem kap sem állami, sem Pallas Athéné-féle ösztöndíjat. (Előfordulhat, hogy kétféle ösztöndíjat is kap, de a kettő összege sem lépheti át a havi 300 ezer forintot.)

Vagyis a hatvanból 48-49 lehet azoknak száma, akiknek az ösztöndíja a jegybanki alapítványok által biztosított kasszából származik. A most első évüket elvégzettek feleennyien vannak, de ha hasonló aránnyal számolhatunk az ösztöndíjak ügyében, akkor további körülbelül hússzal nőhet a végső soron a jegybanki alapítványok által dotált hallgatók száma. Dövényi személyiségi jogokra hivatkozva nem árulhatta el, hogy pontosan kik azok a doktori iskola hallgatói közül, akik a jegybankban dolgoznak vagy a jegybanki alapítványokhoz köthetők.

Nem állítjuk, hogy a szóban forgó doktori iskolába csupa bennfentes jár (124 aktív hallgatót jelez a hivatalos honlap), és azt sem, hogy ne lennének a doktori iskola hallgatói – akár a fent említettek – között olyanok, akik valóban szakmai érdeklődésük miatt választották ezt az intézményt, és nem más szempont miatt. Beszéltünk olyan hallgatóval is, akinek passzol a doktori iskola fókusza az eddigi tanulmányaihoz, tudásához, és barátságosnak, a meglevő munkahelyével összeegyeztethetőnek nevezte azt, hogy pénteken-szombaton kell Pécsre utaznia, hogy meghallgassa az órákat.

A jegybankhoz, az MNB-s alapítványokhoz, illetve a Matolcsy-közelbe sodródott MKB Bankhoz köthető személyek nagy száma azonban legalábbis furcsává teszi az ügyet, a végső soron az alapítványok által finanszírozott ösztöndíjak pedig az összeférhetetlenség kérdését is felvetik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik