Közélet

Halálra erőszakolt egy kétéves lányt

A lány anyja egy 25 éves férfival hagyta a gyereket, és amikor hazaért, vérben úszva találta.

Az eset Jemenben történt, ahol nemrég egy nyolcéves lányfeleséget erőszakolt halálra férje a nászéjszakán, nagy nemzetközi visszhangot váltva ki. A Gulf News közlése szerint a kétéves szomáliai lányt egy szintén szomáliai menekült erőszakolta halálra, amikor anyja, egy gazdag szomáliai férfi felesége rábízta.

A szomáliai anya Taizz városában tett feljelentést a férfi ellen, még előző hét kedden. A nő a karjában vitte be a rendőrségre a félholt kislányt, kórházi papírokkal igazolva, hogy nemi erőszak áldozata lett, és belső vérzéstől szenved. A gyereket egy helyi kórházba szállították, ahol nem sokkal később belehalt sérüléseibe.

A nő megnevezte a lány támadóját, akit a jemeni rendőrség le is tartóztatott. A férfitől annyit megtudtak, hogy tagadja a nemi erőszakot, de a részleteket már nem tudták kideríteni, mert a gyanúsított, és az anya sem beszél arabul, és a rendőrségnek nem sikerült tolmácsot szereznie. Az ügyet átadták az ügyészségnek. A Gulf News közlése szerint a gyanúsított férfi „egy ideig” előzetesben maradhat, mert a jemeni bírák éppen sztrájkot tartanak.

A Gulf News cikke szerint a mostani esetre azután derült fény, hogy a jemeni belügyminisztérium a honlapján közölte, hogy egy nyolcéves szomáliai lányt halálra erőszakolt egy 45 éves jemeni férfi Taizzban. A híroldal megjegyezte: az esetnek nem volt akkora visszhangja a jemeni sajtóban, mint a nászéjszakáján meghalt kislánynak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik