Az Egyesült Nemzetek Szervezetének iraki missziója (UNAMI) még júniusban bejelentette, hogy semmilyen formában nem vállal szerepet a sokak által vitatott népszavazáson, mely arról döntene, hogy az autonóm Kurdisztán teljesen különváljon-e Iraktól. Sokan úgy látják: a világszervezet a döntéssel keresztbe tett Maszúd Barzáninak, aki az önálló állam kialakítására törekszik.
Irak bagdadi központi kormánya teljes mértékben ellenzi a referendumot, Haider Al-Abadi miniszterelnök illegálisnak és alkotmányellenesnek nevezte a szavazás kiírását, a síita koalíció vezetője, Ammar al-Hakim szerint pedig csak
![Irakban az önálló kurd államról szavaznak – ennek pedig nem mindenki örül 1](http://24.hu/app/uploads/2017/07/dakok-007-1.jpg)
Fotó: Jászberényi Sándor
Ilyen körülmények között Barzáni függetlenségért folytatott stratégiája veszélyes játszma.
Az Egyesült Államok már többször is megerősítette, hogy egy „egységes, szövetségi, stabil és demokratikus Irak” mellett teszi le a voksát. Az Egyesült Államok külügyminisztériuma azt nyilatkozta, aggasztja, hogy a szavazás elterelheti a figyelmet az olyan fontosabb feladatokról, mint az ISIS harcosok kisöprése. Németország, az Egyesült Királyság és más nyugati államok attól félnek, hogy a népszavazás miatt újra fellángolhatnak a feszültségek az országban.
Törökországnak és Iránnak is erős fenntartásai vannak, nem szeretnék, ha az iraki határ mentén élő saját kurd kisebbségeik is szeparatista igényekkel állnának elő. A török elnök, Recep Tayyip Erdogan úgy látja, a függetlenségi referendum veszélyt jelent Irak területi integritására, és fel is szólította a Kurd Regionális Kormányt, hogy ne szakadjon el Bagdadtól. Irán is hangot adott a panaszainak. Bahram Ghasemi, az iráni külügyminisztérium szóvivője azt mondta június 10-én, hogy Kurdisztán területe az Iraki Köztársasághoz tartozik, és a nemzeti és a jogi kereteken, különösen az iraki alkotmányon kívül meghozott döntések csak újabb problémákhoz vezethetnek.
A kurd álom megvalósítása
Annak ellenére, hogy a Barzáni Kurd Demokrata Pártja (KDP) egy szövetségi státuszt képzelt el Kurdisztánnak a szuverén Irakon belül, Barzáni legutóbbi megszólalásaiban azt hangoztatta, hogy interjúban az elnök már egyértelművé tette, hogy szeptemberben a függetlenné válásról fognak dönteni.
Bár régebben még azt mondta, hogy a népszavazás célja csupán az, hogy megerősítse az iraki kurdokat önrendelkezéshez való jogukban, az amerikai Foreign Policy magazinjának június 15-én adott![Irakban az önálló kurd államról szavaznak – ennek pedig nem mindenki örül 2](http://24.hu/app/uploads/2017/07/khanukia-kurdisztan-2014-164-800x530-1.jpg)
Fotó: Jászberényi Sándor
Egyre inkább úgy tűnik, hogy Barzáni számára a kurd államiságra való törekvés elsősorban egy eszköz, mellyel megerősítheti a hatalmát Kurdisztánban és dicsőségre tehet szert.
„Képzelje csak el, mit jelentene ez a hagyatékom számára. Mindent, amit idáig tettem, az Kurdisztán függetlenségért volt… Egy független Kurdisztán zászlajának az árnyéka alatt szeretnék meghalni”
– nyilatkozta a Foreign Policy-nek a 72 éves kurd elnök. Egyelőre még a jövő zenéje, hogy Barzáninak sikerül-e megvalósítania az álmát, de az biztos, hogy nagyon kockázatos vállalkozás egy az iraki közösségek, a szomszédos államok és a világhatalmak által nem legitimált és nem támogatott népszavazással előállni.
Kurd belviszály
Ha Barzáni meg is nyerné a függetlenségi referendumot, kétséges, hogy a kurd régió képes lenne önálló államként működni. Azalatt a 25 év alatt, amióta a kurdoknak sikerült kiharcolniuk, hogy autonóm területük lehessen Irakban, Barzáni nem tudott hatékony, egységes és stabil kormányt kialakítani. A Kurd Regionális Kormánynál ehelyett mindvégig politikai patthelyzet uralkodott, nagyrészt mert Barzáni autoriter módon tartotta az ellenőrzése alatt az észak-iraki területeket. Az elnök és a családja, valamint a KDP vette a kezébe a kurd régió minden politikai, gazdasági, biztonsági és katonai ügyét.
Amikor elnöki ciklusa 2015-ben lejárt, Barzáni nem volt hajlandó lemondani, ragaszkodott a posztjához és olyan új hatókörökkel ruházta fel magát, mint például, hogy bármikor, legitimáció, vagy jogi korlátozás nélkül elrendelhet népszavazást. Kurdisztán parlamentje nem ülésezett 2015 októbere óta, amióta a biztonsági erők nem engedték az ellenzéki Goran párt képviselőjének, hogy belépjen Erbilbe és részt vegyen a megbeszéléseken. A kurd minisztertanács tagjai sem tudtak teljes egészében összegyűlni, miután a KRG miniszterelnöke – Barzáni unokaöccse – Nechirvan Barzáni hirtelen kirúgta a Goran minisztereit és így lényegben a Barzáni vezette KDP és partnere, a Kurdisztáni Hazafias Szövetség (PUK) kezébe helyezte a kormány irányítását.
![Irakban az önálló kurd államról szavaznak – ennek pedig nem mindenki örül 3](http://24.hu/app/uploads/2017/07/dakok-106.jpg)
A kurdisztáni politikai élet összeomlott, így az ellenzéki politikai pártok nem is tudtak beleszólni a népszavazás részleteibe, illetve az azt követő intézkedések formálásába. A legutóbbi parlamenti választásokon a KDP után a második legtöbb szavazatot gyűjtő Goran ellenezte is a szavazást, mondván, hogy az csupán Barzáni saját érdekeit szolgálná.
Gazdasági válság
A független kurd állammal kapcsolatos ambíciók megvalósítását nem csak az hátráltatná, hogy a kurd frakciók képtelenek túllépni a nézeteltéréseiken, a gazdaság is siralmas állapotban van. Súlyos gazdasági és pénzügyi válság söpör végig a kurd területeken, ami a rossz gazdálkodás, a korrupció következtében, valamint amiatt alakult ki, hogy a kurdok ki vannak szolgáltatva a bagdadi kasszákon átfutó olajbevételeknek, nem is beszélve az Iszlám Állam miatt az autonómia területére menekült több százezer menekültről, akiket el kell látniuk.
Valójában Kurdisztánnak sokkal inkább kellene aggódnia a régió gazdasági helyzete, mint az önállósodás miatt. Nagy sebeket ejtett a gazdaságon a kormány mesterséges munkahelyteremtési programja, melynek keretében a politikai vezetés szükségtelen kormányzati munkahellyel jutalmazta a politikai támogatást.
Mindezek mellett 1990 óta a kurd régió lakossága megduplázódott. Az iraki kurdok fele 25 évnél fiatalabb, és a kormányzati szektor nem tud elegendő munkát létrehozni a munkapiacra egyre nagyobb számban kikerülő fiataloknak, akik kénytelen külföldön szerencsét próbálni. Ne is beszéljünk arról, mi lenne, ha Kurdisztán függetlenedése után a szomszédos országok úgy döntenek, hogy gazdasági szankciókkal sújtják az új államot.
![Irakban az önálló kurd államról szavaznak – ennek pedig nem mindenki örül 4](http://24.hu/app/uploads/2017/07/khanakinfront2-112.jpg)
Hogy a kurd állam életben tud-e maradni, nagyban függ majd attól, milyen körülmények között válik el Iraktól. Egy csúnya szakítás nem csak a kurdokon és Irakon ejthet sebeket, hatalmas vihart kavarhat az egész Közel-Keleten. Igen sokba kerülne azonban Barzáninak, ha időközben sem a fontos kurd pártok, sem a kurd közvélemény nem támogatná a referendumot.
Mindent egy lapra tett fel: ha nyer a referendummal és ki tudja kiáltani a független kurd államot, akkor minden kurd álmát valósítja meg, és első oldalon fog szerepelni a kurd történelemkönyvekben, mint az, aki összehozta a történelemben először a kurd államot. Ha nem sikerül a referendumot keresztülvinnie, akár a további politikai szereplésektől is elbúcsúzhat.